Összeszámoltad valaha, hány felület van, ahol a gyerekeid kilépve az offline valóságból, kontrollálatlanul bolyonganak? Facebook, Messenger, Instagram, Viber, Discord, Youtube, Tik-Tok. Ezeken felül pedig azok, amikről fogalmad nincs. Mert óriási generációs szakadék tátong a gyereked és közted.
És most váltsak át E/1-be! Lassan harminc éve annak, hogy olyan idős voltam, mint a fiam most. A legdurvább, amiről anyum nem tudott, hogy télen az utca végén levettem a fejemről a sapkát. Majd lefagyott a fülem, de – meglátásom szerint – irtó bénán néztem ki benne. Két kanna mézes-hagymás tea, és a következmények orvosolhatók voltak.
Három évtizeddel a sapkás csínyem elkövetése után – konkrétan múlt héten – a Youtuber világot megrázta a hír: egy tizennyolc éves magyar srác privát chatszobákban kislányokat vett rá vetkőzésre. Leírni is fájdalom. Hogy ebből mi és hogyan igaz, a rendőrség dolga.
De durva szemellenző kell ahhoz, hogy ne lássuk be: ez bennünket is érint(het). Jogunk van megnézni a kiskorú gyermekünk bármely okoseszközét? A személyiségi joguknak vagy a szülői felelősségünknek a mutatója ez? Legyinthetünk kimerültségre, stresszre, munkára vagy bármire hivatkozva, hogy „amíg a neten lóg, van egy kis nyugalmunk?”
Egyik pillanatról a másikra csöppent a szülői társadalom abba a helyzetbe, hogy nemcsak nem tudjuk, nem is értjük, hogy mit beszélnek. Már nem az a kérdés, hány órát töltenek a világhálón. Hanem az, hogy hol.
Régen úgy mondták: anya köténye legyen akkora, hogy eltakarjon bármit. Ma azt mondom: kerüljön bármibe, a szülői szeretetbe bele kell férjen minden, ami a gyerekeinkkel történik. Online is.
Idegesít, amit mesél? Gőzöd nincs, mi a manó a Fortnite, a Browl Stars vagy a Call of Duty? Akkor is állj meg! Hallgasd meg! Mert talán csak akkor meséli el, hogy online zaklatják, ha nem sajnálod az időt arra, hogy kiderítsd: mit jelent kraftolni, vagy miért káromkodik annyit a The VR-os Pisti.
Beszélgettem egy kamasz lánnyal. Senki nem mondta még neki, hogyha egy ismeretlen – profilkép szerint –, állati helyes sráccal beszélget Messengeren, az simán lehet egy felnőtt, rosszindulatú, de főképpen veszélyes férfi. Soha nem fogom elfelejteni a tágra nyílt tekintetét. A döbbenetet. Mert ez nem játék. Sem nekik. Sem nekünk.
Gyerekkorunk veszélyei – titokban cigizés, átlógás a másik faházba a nyári táborokban – nevetségesnek tűnnek a ma gyerekeit fenyegető veszélyekhez képest. Hiába vannak csukva a kamaszok ajtói. Hiába lógnak ki “belőlük” a fülesek. Szükségük van ránk. Talán éppen akkor, amikor a leginkább csendben vannak.
Kiemelt kép: pixabay.com/MikeRenpening
