Mindannyian kerülünk olyan helyzetbe, amikor fel kell hívnunk valakinek a figyelmét egy hibára. Szülőként a gyermekünket, pedagógusként a tanítványainkat, otthon a családtagjainkat szeretnénk segíteni. Miért fordul elő mégis, hogy a legjobb szándékkal megfogalmazott kritika is sértődést, védekezést vagy veszekedést vált ki? Erről beszélt Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató október 14-én a kiskőrösi evangélikus imaházban, a KEVI meghívására tartott előadásán.
A jó szándék önmagában nem elegendő
A szülő figyelmeztet, a tanár számon kér, a házastárs szóvá tesz egy visszatérő problémát. A szándék lehet segítő, a fogadtatás mégis védekezés vagy bezárkózás. Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a társas elutasítás fájdalmas élmény, és a fizikai fájdalom feldolgozásával részben átfedő idegrendszeri folyamatok is szerepet játszhatnak benne. A tanulság nem az, hogy ne mondjunk kritikát: szükségünk van az őszinte visszajelzésre, de annak módját meg kell tanulnunk.
Három kérdés, mielőtt megszólalunk
A Szókratészhez kapcsolt hármas szűrő története alapján érdemes mérlegelni: igaz-e, amit mondani készülünk; jó-e, amit továbbadunk; és hasznos-e a másik számára? A pletykát, a feltételezést és a szükségtelen beszólást jobb elhagyni. Ha a visszajelzés valóban szükséges, azt elő kell készíteni, és azt is meg kell gondolni, nekünk kell-e kimondanunk.
Másként hat az, hogy „Te mindig figyelmetlen vagy!”, mint az, hogy „Én azt tapasztaltam, hogy ma nehezebben tudtál figyelni.” Az énközlés nem megfellebbezhetetlen ítélet, hanem teret ad a másik nézőpontjának és a tisztázásnak. A konkrét cselekedetről beszéljünk, ne az egész embert minősítsük.
Kapcsolódó cikk
Esemény: Uzsalyné Pécsi Rita tartott előadást Kiskőrösön
Uzsalyné Pécsi Rita Kiskőrösön tartott előadást október 14-én, szerdán a KEVI pedagógusai és az intézményhez kötődő szülők számára. Az evangélikus...
Először az érzelmeket, aztán a viselkedést
Egy indulatos gyermeknek gyakran először azt mondjuk: „Amíg így beszélsz, nincs miről beszélnünk.” Az előadó ehelyett az érzelmi állapot felismerését javasolta: „Látom, hogy ez most nagyon felzaklatott.” Az érzés elismerése nem jelenti a viselkedés helyeslését. A másik félnek előbb biztonságban kell éreznie magát ahhoz, hogy képes legyen meghallani a visszajelzést.
Nem mindegy, mikor mondjuk el
A kritika időzítése alapvető. Egy vizsga, ünnepség vagy szereplés előtt és közvetlenül utána a negatív megjegyzés különösen fájhat. Rita zenetanári példája szerint a fellépésről lejövő gyermek könnyen csak arra emlékszik, hogy a tanára rögtön a hibáját említette. Ugyanakkor kisebb gyermekeknél a túl sokáig halogatott visszajelzés elveszítheti a kapcsolatát az adott helyzettel. Az alkalmas pillanatot kell megkeresni.
A „Már megint nem készültél!” típusú mondat önmagában kevés. Építőbb a „Mit tudnál legközelebb másképp csinálni?” vagy a „Miben segíthetek?” kérdés. A cél nem a megszégyenítés, hanem a változtatás lehetőségének megnyitása. Kerüljük a „te mindig” és „te soha” általánosításokat.
„Kapd rajta, ha jó!”
Gyakran a hibát azonnal észrevesszük, a helyes viselkedést viszont természetesnek tekintjük. Az előadó arra biztatott: tudatosan keressük és mondjuk ki a jót. A pozitív gesztusok és a bírálatok arányára felnőtteknél három az egyhez, gyermekeknél és közeli kapcsolatokban öt az egyhez arányt említett. Ezek az előadásban szemléltető irányszámok voltak, nem minden helyzetre igazolt matematikai szabályok. A fontos az őszinte, konkrét megerősítés.
A humorba csomagolt bírálat is lehet megalázó. Egy tanár vagy szülő könnyednek szánt megjegyzése évtizedekkel később is fájdalmas emlék maradhat. A gyermekek számára a mögöttes jelentések és az irónia feldolgozása különösen nehéz lehet. A neveléskutató ezért óvott a másik rovására történő tréfálkozástól: nem tudhatjuk, hova talál a mondatunk.
Nem kell minden apró hibát szóvá tenni
A „húsz bogár” példájával azt mutatta meg, hogy egy kapcsolatban szükség van nagyvonalúságra. Nem minden bosszantó szokás érdemel újabb vitát. Ez azonban nem azonos a sérelmek lenyelésével: a fontos problémákat időben és megfelelő módon meg kell beszélni, különben a felgyülemlett feszültség később robbanhat.
Hiába mondjuk, hogy segíteni szeretnénk, ha a tekintetünk, hangsúlyunk és testtartásunk elutasítást sugall. Az építő kritika alapfeltétele, hogy a másik ember érezze: nem ellene, hanem érte szólunk. Nem elég néhány jól hangzó fordulatot megtanulni; a másikhoz való hozzáállásunkon is dolgoznunk kell.
Hogyan adjunk valóban építő kritikát? – Tíz gyakorlati tanács
-
Gondoljuk végig, szükséges-e! Ismerjük-e a tényeket, és valóban segít-e, amit mondanánk?
-
A tettet bíráljuk, ne az embert! Konkrét viselkedést nevezzünk meg, ne személyiséget minősítsünk.
-
Használjunk énközlést! Az „én így látom” megnyitja a párbeszédet.
-
Először az érzelmeket kezeljük! Ismerjük el, ha a másik fél zaklatott, mielőtt megoldást keresünk.
-
Jól időzítsünk! Ne felfokozott pillanatban bíráljunk, de ne is halogassunk ok nélkül.
-
Mutassunk kiutat! A hiba mellett beszéljünk a következő lépésről és a segítségről.
-
Vegyük észre a jót! Őszintén és konkrétan mondjuk ki az eredményeket is.
-
Kerüljük a cinizmust! Ne viccelődjünk mások gyengeségein és hibáin.
-
Ne általánosítsunk! A „mindig” és „soha” helyett egyetlen helyzetről beszéljünk.
-
Őrizzük meg a méltóságot! A másik ember értéke nem függ egyetlen hibájától.
