Kiskőrösi óvodák elé helyezett ki figyelmeztető táblákat az Önkormányzat
Gmoser András képviselő kezdeményezésére "Gyerekek" veszélyt jelző és gyermekeket ábrázoló figyelemfelhívó, lassításra késztető táblák kerültek kihelyezésre három forgalmas út mentén lévő kiskőrösi óvoda elé.
Számos lakossági megkeresés érkezett arról, hogy a járművezetők közül sajnálatosan sokan...
„Fő célom, hogy alapműveltség legyen megmenteni egy számunkra fontos ember életét” – Interjú Szeitz...
Szeitz Tibor mentő technikus több mint harminc éve űzi a mentős szakmát. Látott már sok mindent mentős életében. Az interjúból kiderül többek között az is, hogy nagyon szereti a szakmáját.
Továbbá kitértünk vele barátaira, a...
„Aki magot vet, palántát ültet, az bízik a jövőben” – interjú Balláné Szűcs Adéllal
Most, amikor hajlamosak vagyunk csak a rossz híreket meghallgatni, csak a ránk szakadt bajjal foglalkozni, kerülni egymást, ajtóinkat bezárni, jó arra gondolni, hogy a felhők fölött süt a nap, szépséges virágok nyílnak, amelyek mind...
Kaskantyú is csatlakozott az országos kezdeményezéshez
Országszerte azon gondolkodnak az emberek, hogyan lehetne megköszönni, hálánkat kifejezni a jelenleg is értünk dolgozó mentősöknek, tűzoltóknak, rendőröknek, bolti és egészségügyben dolgozóknak, mindenkinek, aki nem teheti meg, hogy leteszi a lantot a jelenlegi helyzetben.
Szívek...
Pizza Darth Vaderrel – avagy karantén kamasz-anya módra
5:45 Szundi lenyom.
6:00 Csörög(ne) a vekker, de évek óta a telefonom ébreszt: erdei hangok, madárcsicsergés, szélzúgás. Patakcsobogás – érthető okokból – nincs a repertoárban. Keresem a Letroxom, a szemüvegem, a pulcsim.
6:15 Állok az ablak...
Horváth-Hegyiné Lupták Dóra: „Ez a szakma tele van kihívásokkal, változatossággal, már csak tudni kell...
Mint minden évben, idén is március 23-án ünnepli a Meteorológiai Világszervezet, a WMO 191 tagja és a meteorológusok világméretű közössége a Meteorológiai Világnapot, melynek kapcsán a kiskőrösi származású Horváth-Hegyiné Lupták Dórával készítettem interjút.
Mesélj egy kicsit...
Révész Máriusz: elindul a 1357-es adományvonal és a https://segitunkegymasnak.hu/
Elindul a 1357-es adományvonal és a https://segitunkegymasnak.hu/ weboldal, előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani - jelentette be Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos,...
Csak az mehet ki a házból, aki hatost dobott!
– Ki nevet a végén 2020
COVID-19-nek hívták és a kínai Vuhan tartományban született. Pontosabban onnan származik az első ember, akihez beköltözött. Így vált ismertté. Első pillanattól fogva gyűlölte mindenki. Eleinte rövid hír volt. Aztán...
Védik a fagytól a város virágoskertjeit
Nehéz időket élünk, ez nem vitás. A mi generációnk még soha nem szembesült ilyen mértékű veszélyhelyzettel. Ez a világjárvány felülírja a mindennapjainkat.
Domonyi László polgármester vállán most hatalmas a felelősség, hiszen szinte óráról órára kell...
LAKHELYEN TÖRTÉNŐ JÁRVÁNYÜGYI MEGFIGYELÉS IDEJÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
A rendőrség az érintett hatóságokkal közösen felhívja a figyelmet, hogy lakhelyen történő járványügyi megfigyelés idején az alábbi szabályok betartása saját és mások egészségének megóvása érdekében mindenkire nézve kötelező. Kérünk mindenkit, hogy mutasson jogkövető magatartást...














