Mitől nő a nő?
A kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda, Lelki egészség a családban előadássorozata részeként, „Nőnek lenni a XXI. században” címmel tartott előadást Török Zsuzsa klinikai szakpszichológus március 27-én. Véleménye szerint a női lét a fogantatás pillanatában kezdődik és a...
„Szindbád, a Hajós, Író és Úriember„ Császártöltésen
A Könyvtárban 2018.március 27-én a meghívott vendég Pálfy Margit színművésznő volt, aki "Szindbád hazamegy" című Márai estjével állt a közönség elé.
Előadását négy tételbe rendezve adta elő. elhangzottak Márai ismertebb versei, úgy mint a Mennyből az...
Szüleink hatása a párkapcsolatunkra
2018. március 20-án az Egészségfejlesztési Irodában az Egészségfejlesztési Iroda és a Hetednapi Adventista Egyház meghívására Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus tolmácsolásában megtudhattuk, házasságunkat, kapcsolatunkat illetően valóban hozott anyagból dolgozunk.
Rendkívül nagy befolyással bír személyiségünkre, önbizalmunkra, kötődéseinkre,...
Czuczor-Fogarasi életmű előadás Izsákon
Az Izsák és Környéke Erdélyi Magyarok Egyesülete (IKEM) szervezésében, 2018. március 17-én, Izsákon a református gyülekezeti házban, „Czuczor Gergely és Fogarasi Márton nyelvészek életműve” címmel tartott előadást Hegedűs Zoltán szegedi tanár. A közös életmű:...
Max és Móric – A Ciróka Bábszínház vendégszereplése Soltvadkerten
A Max és Móric Wilhelm Busch 1865-ben egy folyóiratban megjelent és népszerűvé vált sorozata, amit sok nyelven kiadtak. Eredetileg elég durva tetteket hajtanak végre, ezt írta át gyerekbarát verzióra Nagy Viktória Éva és Schneider János.
A mese két rossz gyerekről...
Kutyák alkalmazása a természetvédelemben
A Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület szervezésében, a Fülöpszállás Községi Önkormányzat támogatásával, együttműködésben a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságával (KNPI), 2018. március 14-én, Kutyák alkalmazása a természetvédelemben címmel, bemutatóval egybekötött előadást tartottak a Fülöpszállási Közösségi Házban. A...
Német műsort adtak elő a kiskőrösi diákok
A Blikpunkt – képek versenye immár 10. éve kerül megrendezésre a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ szervezésében. A legjobb fotókat egy kiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklődők az ország különböző pontjain.
A kiváló fotók...
Zenés-Dalos Találkozó Kecelen
2018. március 3-án került megrendezésre Kecelen a Zenés-Dalos találkozó Juhász Anikó szervezésében a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében.
A rendezvényt hagyományok szerint 2 évente rendezik meg. A vendégeket Haszilló Ferenc, Kecel Város polgármestere köszöntötte.Elsőként...
Mesél a bécsi erdő-a Komédiás Kompánia előadásában a Szilveszter Társulat védnökségével
Kaskantyún a február-március nem múlhat el faluvetélkedő nélkül, mely tulajdonképpen nem is vetélkedő, sokkal inkább egy közösségért való felelősségvállalás, olyan színdarab, mely mögött egy nagyszerű amatőr csapat áll, s tagjait évről évre a szeretet...
Tavaszt hoztak a márciusi télbe…
Csaboda Nikoletta köszöntötte pénteken este a nézőket Soltvadkerten, majd némi ismertető után átadta a szót, az est fellépőinek.
„Az éj zenéje ”címmel Náray Erika énekesnő és Csengeri Attila musical - és operett színész szórakoztatta a közönséget a Városi Művelődési Ház, Könyvtár és...