Megújult melegítőkonyhának örülhet a PAE gyakorlóintézményének óvodája
Az óvodások közétkeztetését ellátó Bakos és Társai Bt. a napokban adta át a Pallasz Athéné Egyetem Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola és Óvoda Bocskai és Kaszap utcai telephelyein a melegítőkonyha új bútorait, eszközeit.
Az óvodák...
20 éves jubileum és ünnepi közgyűlés
2017. november 21-én tartotta a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Regionális Együttműködés Ünnepi Közgyűlését Újvidéken, amelyen az alapítók az együttműködés létrejöttének 20. évfordulóját ünnepelték. Az együttműködés célját az aláíró határmenti vajdasági, romániai és magyar megyék - köztük a...
Kolon-tavi Fürkésző Vetélkedő
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Futóhomok Természetvédelmi Egyesület október 12-én, pénteken rendezte meg a III. Kolon Fürkésző Terepi Természetismereti Vetélkedőt.
A vetélkedő különlegessége, hogy a résztvevő diákok kint, a természetben oldják meg...
„Győztesek versenye” most Moszkva helyett Kiskőrösön
Első alkalommal került megrendezésre az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány szervezésében Kiskőrösön a „Győztesek versenye” sportjáték. Az esemény megnyitó rendezvénye április 5-én a Vinum Hotel rendezvénytermében volt.
Ennek alkalmával 62 daganatos betegségből gyógyult gyermek részvételével...
Jó kis móka a Mohácsiban a tavaszi szünet előtt
Egész héten a húsvétra készültek a Kiskőrösi Óvodák tagintézményeiben, a keresztény értékeket ugyanúgy átadták a gyerekeknek, mint a népszokásokat. A Mohácsi Utcai Tagóvodában április 17-én egy plusz meglepetéssel készültek, Amikor a róka festette a...
Advent harmadik hétvégéje Tázláron
2016.12.10-én, szombaton a harmadik adventi gyertya meggyújtásának lehettek részesei Tázlár parkjában azok, akik eljöttek eme közösségformáló eseményre.
A közel száz fős hallgatóság nevében köszönik a szolgálatot Mezei Ferenc, valamint Csorba Dávid plébános atyáknak, továbbá Gulyás...
Márton Napi Újbor Kóstoló
November 12-én a Kuti Mediterrán Pincészetben rendezték meg a Márton Napi borminősítőt a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend által, "Kóstold meg az újboromat" néven.
8 órától 9 óráig várták a mintákat. 9 órától reggeli várta a megjelenteket.
10 órakor...
Teltházas volt az Adventi koncert Soltvadkerten
A Római Katolikus Templom adott otthont az idei adventi koncertnek, amelyre már hetek óta készültek a fellépő gyermekek, és felnőttek egyaránt.
Az esemény nagy népszerűségnek örvendett, hiszen már a kezdés pillanatában teltház volt!
A fellépők között...
III. Nemzetközi Grafikai Alkotótábor
Harmadik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Grafikai Alkotótábor, amit a Kőrös-Körül a Művészetért Egyesület szervezett meg.
A szervezéshez pedig a Nemzeti Együttműködési Alap nyújtott segítséget.
A helyszínt a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola biztosította.
Az augusztus 1-től augusztus 11-ig tartó...
A kopjafánál emlékeztek ’56 áldozataira Kiskőrösön
Gyertyagyújtással emlékeztek 1956 áldozataira a kopjafánál, Kiskőrösön. Szappanos Tamás szavalásával kezdődött a megemlékezés.
Azután Fodor Tamás tanár úr beszéde következett. Elmondta, hogy 1956.november 4-én hajnali 4:15-kor kezdődött, hogy a szovjetek megtámadták a magyar fővárost a Forgószél...