Idén is lesz Rendvédelmi nap! 2019-re tervezett rendőrségi programok
2019. március 14-én tartotta éves beszámolóját taggyűlésén a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője Csizovszki László rendőr alezredes rendőrségi főtanácsos, a Balesetmegelőzési Bizottság elnöke nyitotta meg az ülést köszöntőjével, majd kitért a kiskőrösi...
Augusztus 20-i rendezvények térségünkben
Az államalapítás és az államalapító Szent István emlékére különböző események kerülnek megrendezésre térségünkben, hogy együtt tudjuk megünnepelni hazánk egyik legfontosabb ünnepét.
Kiskőrösön 10:00 Ünnepi szentmise lesz megtartva a katolikus templom melletti téren Seffer Attilával.
A napfolyamán ünnepi beszédet...
Tour de Hongrie – Izsák és Kisizsák is érintett
A térségünket is érintő útszakaszról az alábbiakban olvashatnak.
Az idén is megrendezik Magyarország területén a kerékpáros körversenyt, amelynek a mezőnye 2019. június 16-án érkezik Kecskemétre.
A mezőny a megyeszékhelyről a Duna felé halad tovább, így az...
Jógaórák indulnak Kiskőrösön, szombatonként
2022. február 18-án jógás nyílt napon vehettünk részt a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban, amelynek célja egy hosszú távú szombati program a jógát kedvelőknek. Szép számmal gyűltünk össze és mindannyian egy relaxáló, mindent átmozgató...
A Kiskőrösi Család- és Gyermekjóléti Központ könyv- és hangoskönyv gyűjtési akciója
A közelgő Költészet Napja (április 11.) alkalmából a Kiskőrösi Család- és Gyermekjóléti Központ az egész járás területén könyv- és hangoskönyv gyűjtési akcióba kezd!
Szeretettel fogadnak - főként mesekönyveket, ifjúsági regényeket, és hangoskönyvet, vagy CD-t- melyeket...
„A legfontosabb, hogy együtt legyünk” – II. Nyári Alkotói Fesztivál Kiskőrösön szívvel-lélekkel szervezve
A Nyári Alkotói Fesztivál szervezői szerint a legfontosabb cél idén is az, hogy a közösség együtt élhesse át az alkotás örömét Kiskőrösön. Egy rendezvény sikerét sokféleképpen lehet mérni. Lehet nézni a látogatók számát, a...
Csütörtökön is sokan kilátogattak az adventi térre
Minden korosztály jól érezte magát csütörtök este is az adventi téren, Kiskőrösön.
A Baptista Fúvózenekar színvonalas előadása után ismét a finomságok kapták a főszerepet: babgulyás, sült csirke, csevapcsicsa, lángos, szendvicsek, pogácsák, popcorn, birsalmasajt és az...
Advent első hétvégéje Tázláron
November 26-án délután 15 órai kezdettel indult az adventi megemlékezés Tázláron.
A Református Egyház rendezésében gyermekek szavalását és az énekkar dalait lehetett meghallgatni, amit rövid lelkészi szolgálat követett.
Az első gyertya meggyújtása után Bányai Gábor a térség...
Szezonnyitó jégkorcsolyázás a Rajz Attila jégpályán
Gyerekek és felnőttek egyaránt jól érezték magukat az október 29-én, szombaton nyílt Rajz Attila Jégpálya ingyenes korcsolya estjén, Kiskőrösön.
Novembertől jéggel, büfével és szaktudással várnak mindenkit, aki szeretne a jégkori királyává válni! ;)
fotók:...
Én-idő klub Anyukáknak
Első pillantásra szinte hihetetlen ez a három szó egymás után, ha úgy folytatjuk a sort, hogy Anyukák. Én. Idő. Klub. Egészen más szósorokhoz szoktunk. Pelenka. Tápszer. Éjszakai felkelés. Szobatisztaság. Cumi. Leckék. Lego. Mosás. Vasalás.
Martinkó...














