Sikerek a HC Kiskőrös utánpótlásában
Az elmúlt hetekben több sikeres tornát is megvívtak a HC Kiskőrös utánpótláskorú jégkorongpalántái. Mind az U14, U10 és U8 korosztály is tornákon vett részt a mögöttünk álló hétvégéken.
Március első és második hétvégéjén az U8...
„Kék futás”-ra invitálják a vállalkozó kedvűeket az Autizmus Világnapja alkalmából
A Kiskőrösi EGYMI oktató-nevelő munkája mellett kiemelten kezeli a társadalmi érzékenyítés megvalósítását.
A „Kék futás” sportesemény az Autizmus világnapja alkalmából kerül megszervezésre 2024 április 2-án délután.
A program célja, hogy a mozgáson keresztül irányítsák a figyelmet...
Nagyarányú sikert aratott a Soltvadkert a Baja felett
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójában a Soltvadkert a Baját fogadta. A vendégek szerettek volna kilábalni a rosszabb szériájukból, míg a hazaiak egyértelműen szerették volna növelni előnyüket a tabella élén.
A találkozó már...
Két büntető és háromgólos kiskőrösi győzelem a bácsalmásiak ellen
A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulójában a Kiskőrösi LC csapata hazai környezetben lépett pályára. Az együttes jó előjelekkel várta a találkozót, hiszen a tavaszi szezon nyitó fordulójában 1-1-es döntetlent játszottak Kalocsán, majd...
Hazai pályán kaptak ki az U19-es kiskőrösi lányok
A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az U19-es gárda a korosztályos országos bajnokság rájátszásának felső házában szerepel. A lány kézilabda csapat olyan gárdákkal küzd meg, mint a Deszki SC, Szarvasi NKK, Békéscsabai ENKSE II.,...
Soltvadkerten nyert rangadót a kiskőrösi férfi kézilabda csapat
A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban március 16-án szomszédvári rangadóra került sor a soltvadkerti sportcsarnokban. Ezen a játéknapon a hazai Soltvadkerti TE együttese a tabellát vezető Kiskőrösi KSE gárdáját látta vendégül. A szépszámú...
Parázs és fordulatos mérkőzésen osztozott meg a pontokon a Fülöpszállás és a Vadkert FC...
A vármegyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának második tavaszi fordulójában a Fülöpszállás a Soltvadkert második csapatát fogadta. Mindkét együttes nagyarányú győzelmet aratott a tavaszi nyitányon. Így bizakodva várták a felek a mérkőzést. Főként a hazaiak,...
Megújul a keceli sportcsarnok
Január elején közleményben adta hírül Kecel Város Önkormányzata, hogy felújítás miatt az év első felében zárva tart a keceli sportcsarnok. A több etapban zajló felújítás a Keceli Kézilabda Club TAO pályázatának köszönhető, melyről Vancsik...
A kiskőrösi U20-as fiú kézisek 11 góllal győztek a nagykanizsaiak ellen
A Kiskőrösi KSK utánpótlás csapatai közül az U20-as fiú gárda az országos korosztályos bajnokság közül az FU20 III. osztályának D csoportjában szerepel. Az együttes a 11 gárdát felvonultató bajnokságban erős középcsapatnak számít.
A kiskőrösi fiatalok...
Vármegyei bajnok a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola fiú IV. korcsoportos kézilabda...
Vármegyei bajnok, így idén is országos elődöntős a keceli fiú IV. korcsoportos csapat.
,,A március 13-i kiskunmajsai vármegyei döntőben hatalmas bravúrt értek el a srácok, akik az egy évvel idősebb korosztály ellen, kiváló teljesítményt nyújtva,...














