Tanévzáró a Wattay Középiskolában
Június 23-án Wattay Középiskola és Szakiskolában is lezárult a tanév. A himnusz után az évzáró egy verssel kezdődött, majd Fülöpné Horváth Mónika gyakorlati oktatásvezető köszöntötte az iskolát.
Beszédében megdicsérte a jó tanulmányi eredményt elért diákokat...
A KEVI általános iskolásainak tanévzáró ünnepsége
Június 21-én tartotta tanévzáró ünnepségét a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola.
Az ünnepség előtt az osztályok közösen átsétáltak az iskolából a templomba.
Szűcs Mária kezdte az évzárót egy utolsó áhitattal. A csöndesség fontosságáról beszélt és mindenkit...
Bajnokokat avattak a kiskőrösi amatőröknél
Véget ért a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2016/2017-es évadjának szezonja. A küzdelmekben 16 csapat mérte össze erejét az őszi és a tavaszi fordulók során.
Az alapszakaszt követően a csapatok a tavasszal már a felsőház...
Kiskőrösi Amatőr Labdarúgó Bajnokság: az utolsó fordulóban már „tét nélküli mérkőzések” voltak
A Kiskőrösi Amatőr Kispályás Labdarúgó Bajnokságban június 19-én játszották a csapat a szezon utolsó fordulóját. Ezen a napon a szervezők négy pályát készítettek elő a csapatok számára, így a délután során az alsóház és...
Ismét Kiskőrösön járt Pál Feri Atya
Június 15-én este ismét ellátogatott a Fröccsbe Pál Feri Atya. Az estet "Elégedetten az élettel" címmel adta elő.
Rendkívül közvetlenül és nyitottan beszélt és történetekkel prezentálta gondolatait. Négy pontban beszélt az elégedettségről. Rávilágított, hogy sokszor...
39 diák lépte át utoljára a Bem iskola küszöbét
A kiskőrösi Bem József Általános Iskola végzős diákjai június 17-én búcsúztak el intézményüktől. A ballagó ünnepség alkalmával 39 diák lépte át utoljára az iskola küszöbét.
A 8. A osztály 19 végzős tanulót számlált, akik osztályfőnöke...
Jótékony célokért futottak és bringáztak az 5. Trizoli Jótifutin
Szép számmal vettek részt a mozogni vágyók a június 18-án megrendezett 5. Trizoli Jótifuti Jótékonysági futás és bringázáson. A táv a Kecskemét-Kiskőrös közti utat ölelte fel.
A korábbi jótékonysági programokhoz hasonló volt most is az...
Elballagtak a Petőfi Sándor Általános iskola nyolcadikosai
A ballagási műsor az általános iskola diákjainak szereplésével kezdődött. Verset szavaltak, zenéltek és az iskola kórusa énekelt. Megtörtént a zászlóátadás, majd Szűcs Mária, az általános iskola lelkésze mondott néhány bátorító gondolatot a végzőseknek. Ezután...
Közösen emlékeztek Kiskőrösön Nagy Imrére és mártírtársaira
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően, 59 évvel ezelőtt 1958-ban végezték ki egy koncepciós pert követően Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc miniszterelnökét. Több évtizedes elnyomást követően, huszonnyolc évvel ezelőtt, 1989 június...
Csendes Nap és DÖK-Nap a KEVI Középiskolában
Mozgalmasan töltötte a tanév utolsó két tanítási napját a kiskőrösi KEVI középiskola tanulói. Szerdán a Csendes-Nap keretén belül, csütörtökön a DÖK-Nap berkeiben tartottak különböző programokat.
Szerdai nap az evangélikus templomban kezdődött, ahol áhítaton vettek részt....