…vagy úgy is mondhatnánk: virtuálisan. Mindenki magának, neten keresztül, belső lelkülettől vezérelve. Sokan és sokszor írnak arról, hogy mi történik az emberrel a koronavírus idején. Egyesek az egyes emberek ellomposodásáról beszélnek: nincs fodrász, kozmetikus, körmös, az öltözék pedig a szakadt póló és a mackónadrág lesz. Mások kiemelik a karantén-hetek lélekelemelő hatását: az emberek kénytelenek lesznek olvasni, valamint kicsit többet foglalkoznak majd magukkal és családjukkal.

Kérdésünk most az: hol az egyház ebben a helyzetben?

-Hirdetés-

Egy lelkésznek állandóan kommunikálnia kell! Ezt tették elődei, a próféták, az apostolok és maga Jézus is. Gondolataikat annak idején leírták (ez a Biblia!) és innen tudjuk mi is, mit tanítottak és kértek ezek az „szószólók”. Március közepétől azonban több jelentős fórum esett ki az egyházi valóságból: a hittanórák, a bibliaórák és a templomi szertartások. Ez utóbbit vegyük górcső alá most!

„Több misét határozatlan ideig nem tartunk templomunkban”

– hangzott el március 15-én vasárnap a legtöbb szertartás végén. A hívek ezen a napon már eleve kisebb létszámban jelentek meg: az idősek nagy része már nem akarta kitenni magát a fertőzés veszélyének.

Ezután az egyházi élet visszaszorult a média világába. Több pap, lelkész, hitoktató is publikál, szerepel. Van, aki egyszerűen csak idézeteket, elgondolkodtató képeket posztol a neten. Olyan is akad, aki politikai kérdésekben foglal állást. Ez utóbbiból kiviláglik rögtön, hogy ő nem is lelkész, hanem kilóg a lóláb: megint csak karrierje építésén fáradozik.

Országos viszonylatban is megindult a saját istentiszteletei videók gyártása: a lelkész/pap a templomában áll és a kamerának beszélve tart egy igemagyarázatot, prédikációt. Adott esetben ehhez ének és imádság is társul, így mindenki otthon is részt vehet az istentiszteleten.

Sipos Ajtony Levente soltvadkerti református lelkész az elmúlt vasárnap debütált saját istentiszteleti videójával. A felkészülésről és a fogadtatásról kérdezzük.

-Hogy fogadta az országos döntést, hogy ne legyen a járvány idején templomi szertartás?

Furcsa helyzetet teremtett és nagy vita is van egyes egyházi körökben erről. Nem tilos a templomi istentisztelet, de a legtöbb gyülekezet, így a soltvadkerti is, úgy döntött, hogy az országos állami előírásokkal, tanácsokkal és kérésekkel ne menjünk szembe. Az ugyanis a fő cél, hogy mindenki maradjon otthon!

Sipos Ajtony Levente soltvadkerti református lelkész (archiv foto)

-Mit lehet elvégezni, elérni a médián keresztül és mit nem?

Az igehirdetés, a gondolatok, ill. Isten igéjének átadása mindenképpen megoldható így. Azonban ami hiányzik, az az élő és valós közösség: az emberek nagy része azért jár templomba, hogy vallását közösségben élje meg. A sákramentumok, azaz szentségek kiszolgálása sem mehet végbe virtuálisan: a keresztségnél és az úrvacsoránál (katolikusoknál áldozás) ténylegesen ott kell lenni! Milyen is lett volna az utolsó vacsora, ha csak Jézus van ott és a 12 tanítvány videochat-en követi? (ld. főcím kép)

-A teológián tanultak erről, hogy milyen a szereplés kamera előtt?

Az istentiszteleti (liturgikus) viselkedés része, hogy az embert fényképezik, filmezik közben pl. esküvő vagy keresztelő közben. Erre rá kell készülni, ugyanakkor a fotóst-videóst is el kell igazítani: mi fog történni, mit lehet, mit nem illik, stb. Ez azonban most egy másik helyzet. Az emberek — hívők és nem hívők — rám klikkelnek és „belehallgatnak” a prédikációba. A rendes életben ez nem így működik, de most ez a fő csapásirány.

-Most vasárnap tették közzé — egy beharangozást követően — a 45 perces felvett prédikációt és a hozzá tartozó énekeket. Hogy fogadták a hívek és mi a következő lépés?

Nekünk is új volt a műfaj: feleségem vette fel az egészet egy állványra tett telefonnal, majd feltettük a netre. Emellett az idősebbekre is gondoltunk: nekik kinyomtatva juttattuk el az igehirdetés szövegét. Igaz, átküldött a család egy képet nekem, melyen egy vadkerti dédimama látható: a néni elmúlt már kilencven, ül a gép előtt, fején fejhallgató és részt vesz az istentiszteleten… Ő pl. nem is járt már templomba, mert nehezen mozog és nagyothall! Most pedig…

És igen, lesz folytatás: a vasárnapok mellett tervezünk hétköznapi igemagyarázatot és tanulmányt.

-Nem lenne elég, ha az egyes egyházak központilag adnának ki egy-egy tematikus videoanyagot?

Jónak tartom, hogy egyházi-hitéleti műsorainkkal jelen vagyunk az országos csatornákon. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy sok hívő ember adott esetben a saját papját szeretné látni és hallani.

-Hogy lesz majd a húsvét?

Erről még folynak a megbeszélések, ötletelések. Mindenképpen adunk valamit a híveknek, természetesen az országos rendelkezések betartásával.

-Káposzta Lajos-

MEGOSZTÁS