Amióta a Kormány bejelentette a veszélyhelyzetet és a határok lezárását, azóta lengi be pletyka a várost a kiskőrösi telephelyű vagy kiskőrösi lakóhellyel rendelkező kamionosokról. Valóban ellenőrzés nélkül átengedték őket a határon? Tényleg kijárkáltak a városban a hatósági karantén ellenére? A piros cédula mennyire bélyegezte meg a családot? Ezeket a kérdéseket is feltettem egy kedves ismerősömnek, akinek névtelenséget ígértem a cikk megírásakor.
Egy háromtagú családról szól az alábbi interjú, akik ráadásul nem kertes családi házban élnek, így még nehezebb napok vannak mögöttük. Nemrég letelt az a bizonyos 14 nap, így végre kimehettek a lakásból.
Épp Olaszországból tartottál hazafele, amikor érkezett a hír a veszélyhelyzetről. Hogyan fogadtad a hírt, hogy lezárják a határokat? Mi játszódott le benned a kamionban ülve?
Olaszországból kicsit kalandos volt a hazajutás, mert a szokásos útvonalon lezárták a határokat. Ausztria felől lehetett átjutni az országba, mindezt 10,5 óra várakozást követően. A határon a protokoll szerint megvizsgáltak, majd tovább engedtek. Én nem tapasztaltam, hogy bárki simán átjutott volna, ahogy az interneten terjeng róla a pletyka. Egyenesen haza kellett jönnöm. Tisztába voltunk a helyzettel, a hírek gyorsan terjedtek, illetve folyamatosan tájékoztattak minket róla. Biztonságba éreztem magam, mert még időben el tudtam hagyni azokat a területeket, amiket lezártak. Inkább az volt félelmetes, hogy csak kamionokat lehetett látni mindenhol, személyautókat egyet sem.
A határhoz érve milyen procedúra vette kezdetét?
10,5 óra várakozás után a megadott protokoll szerint jártak el a határon, lázat mértek, megkérdezték, honnan érkeztem. Azonnal adták a papírokat a hatósági karanténhoz, regisztráltak a rendszerben, így itthon Kiskőrösön már vártak a járványügyis szakemberek. Majdnem hamarabb a családomnál voltak mint hogy én megérkeztem volna.
A család hogyan élte meg a hírt?
Először nagyon ijesztőnek tűnt az egész, hogy mit fogunk mi csinálni a négy fal között. Hogyan fogjuk élni a mindennapjainkat úgy, hogy sehova nem mehetünk és hozzánk sem jöhetnek 14 napig. A feleségem és a gyermekem ugyan kimehettek volna a lakásból, hiszen én jártam csak a fertőzött területen, azonban ők sem mentek inkább sehova.
A kisiskolás gyerekünk nagyon élvezi az itthon létet, sokat tudunk együtt játszani, filmet nézni vagy társasozni a tanulás után. Amúgy is rendkívül apás, így ezt a helyzetet ő nagyon élvezi. Először furcsa volt neki, hogy apa felborította a rendet, azzal, hogy itthon ragadt. Nagyon megszokott rendszer szerint teltek a napjai, amihez ő ragaszkodik. De egészen jól beleszoktunk ebbe az új helyzetbe.
Hogyan zajlott a hatósági karantén?
Amint beléptem Magyarországra, regisztráltak a határon. Mire hazaértem a lakásomhoz, a járványügyisek már vártak engem. Felkerestek telefonon és személyesen is, tájékoztattak arról, hogy ezalatt az idő alatt mit szabad és mit nem szabad tennem. Például dupla zsákba kellett raknunk a szemetet, de két oldalas listát kaptunk a követendő szabályokról. Aztán ezt követően hamarosan felkerestek a Kiskőrösi Rendőrkapitányság szolgálatban lévő rendőrei, tájékoztattak arról, hogy minden nap jönni fognak ellenőrizni. Ez így is lett. Minden nap, eltérő időszakokban jöttek, napi egyszer. Kedvesek voltak, mindig megkérdezték, minden rendben van e? Van e valamilyen tünetem a járvánnyal kapcsolatban?
Hatósági karanténban csak én voltam hivatalosan, a család többi tagja szabadon járhatott volna ki a lakásból. Ezt a járványügyis szakember is megerősítette. Aszerint határozzák meg, hogy ki mehet és ki nem mehet ki a lakásból, hogy milyen fertőzött területen járt az illető, meddig tartózkodott ott, kivel találkozott ezalatt, illetve a családtagok találkozhatnak e olyan személyekkel, akikre ez a járvány különösen veszélyt jelent. Például aki a vörös zónákban járt mint Milánó, ott a családtagok sem mehetnek sehova. Mi átgondolva a családi helyzetet, rokonságot, inkább abban maradtunk, nem megy ki senki az otthonunkból. A gyermekünk iskolás, azonnal jeleztük az iskola felé is az én hatósági karanténomat, de addigra már iskolába sem kellett mennie.
A piros cédula miatt kaptatok-e bármi negatívumot a szomszédoktól vagy bárkitől?
A karantén alatt nem mozdultunk ki a lakásból, így a szomszédok nem érzékeltek semmit. Kint volt az ajtón a cetli, de igazából csak az látta, aki a közvetlen szomszéd. Sokan telefonáltak, hogy hogyan értem haza, haza jutottam e egyáltalán, nem ragadtam e kint…Illetve sokan tudták, hogy kamionozom, ők inkább aggódtak. A karanténtól sokan megijedtek, nem voltak tisztába a dolgokkal. Van, aki rögtön azt hitte, hogy már fertőzött személyt tesznek karantén alá. Ez mind a tudatlanságból fakad, illetve az emberek rossz indulatából.
Nincs kertes házatok. Hogyan oldottátok meg a bezártságot?
Az első két nap volt furcsa, hogy mivel fogjuk tölteni ezt az időt. Aztán feltaláltuk magunkat. Illetve az itthon tanítás is belecsöppent az életünkbe, ami sok időt vett igénybe. Unatkozni tehát nem volt időnk. Feleségem is többen megkeresték, hogy varrna e maszkokat, mert a városban sehol nem lehet kapni, aki esetleg pedig készít, nevetséges összegért kínálja. Számunkra ez elszomorító, hogy valaki ebből a járványból próbál hasznot húzni. Mi is nekiláttunk a gyártásnak, természetesen ingyen. Családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek már osztogattunk. Időnk ugye annyi volt rá, mint a tenger.
Hogyan oldottátok meg a bevásárlást, ha nem hagytátok el a lakást?
A család azon tagjai segítettek a bevásárlásban, akik nem voltak karanténban és persze nem itt laknak. Nekik szeretnénk megköszönni a segítséget. A sok teendőjük mellett, áldoztak időt és energiát arra, hogy semmiben ne legyen hiányunk. Bevásároltak, letették az ajtó elé és ennyi volt a találkozás vagyis inkább ennyi sem.
Amíg a karantén tartott, figyeltétek a testi tüneteket vagy teljesen biztosak voltatok abban, hogy nem lesz baj?
Figyeltük a tüneteket, konzultáltunk a háziorvosunkkal, illetve folyamatosan mértünk lázat, de hála istennek eddig tünetmentesek vagyunk, pedig már jó ideje lejárt a 14 napunk. Volt bennünk egy kis félelem, hogy mi van, ha mégis, hiszen mégis csak Olaszországban jártam… Itthon betartjuk a higiéniai feltételeket, sűrűn fertőtlenítünk mindenhol és persze állandóan kezet mosunk.
Hova vezetett legelső utad? És a munkáddal hogyan lesz a folytatás?
Első utam a cégemhez vezetett egy értekezlet erejéig, hogy megbeszéljük, mit tegyünk az elkövetkezendő időszakban. Biztosat még senki nem tudott mondani, mert jelen helyzetben naponta változik minden. Azt, hogy mikorra fog visszaállni a régi kerékvágás, nem lehet tudni. De elsősorban a családom egészsége és biztonsága a fő szempont. Hogyan tovább a munkában?… Nem tudni. Egyelőre a céggel folyik a tárgyalás, hogy milyen területekre lehet kimenni külföldre kamionnal árut szállítani, merre lehet menni, hogy az biztonságos is legyen. Ez az elkövetkezendő 1-2 hétben derül majd ki.
Véget ért a hatósági karantén, erre pechedre pont bejelentették másnap a kijárási korlátozást.
Ez várható volt, hiszen nálunk még nagyon az elején jár a járvány és tényleg csak úgy tudjuk lassítani illetve megfékezni a terjedését, hogyha betartjuk a szabályokat, amelyeket ezzel kapcsolatban hoztak létre. Ezeket a szabályokat betartjuk mi is és tényleg csak oda megyünk, ahova tényleg szükséges.
#MINDENKI MARADJON OTTHON!
DéKá
