Írta: vira

A gyakorlással és fellépésekkel eltöltött évek, illetve évtizedek, nemcsak a tánclépések és koreográfiák elsajátításával gazdagítják az embert. A fegyelem, a zene és a tánc iránti elkötelezettség, a közösség és a társaság szeretete szinte kivétel nélkül jellemző minden táncosra.

-Hirdetés-

Egy-egy táncfajta megismerése nem merül ki csupán a mozdulatok megtanulásában. A magyar néptánccal való foglalkozás segít megismerni saját kultúránkat, és hozzájárul nemzeti identitásunk kialakításához. Egy-egy jól sikerült fellépés nem csak a közönségnek, de maguknak a táncosoknak is hatalmas élményt jelent.

Ezt vallja Szujer Ibolya Klaudia és férje Burdán Attila is, akikkel a tánc világnapja alkalmából beszélgettem.

Meséljetek egy kicsit magatokról!

Klaudia: Kaskantyún töltöttem a gyerekkoromat. 7 éve élek Kiskőrösön, először csak albérletben, hogy megismerjem a „nagyvilágot”, de most már saját házikómban. Idén töltöm be 30. életévemet. A Régió Napló szerkesztőségénél dolgozom. Mindenem a tánc és a kertészkedés, de gyakran összejárunk a barátainkkal is.

Attila: 10 éve élek Kiskőrösön. 4 éve Klaudiával, a párommal, aki azóta már a feleségem. Szerkezet-lakatosként dolgozom egy kiskőrösi cégnél. A néptánc a hobbim, de a szabadidőmben gyakran járok horgászni is a barátainkkal.

Mióta van jelen a tánc az életetekben?

Klaudia: 3 éves korom óta néptáncolok. Még az óvodában jött ez a szerelem, és azóta is tart, sőt, szerintem most már örökre az életem része lesz. A jó alapokat Turú Gyuláné Iluska nénitől, a kaskantyúi óvoda egykori vezető óvónőjétől kaptam meg, így könnyebb volt a beilleszkedés a későbbiekben a Szivárvány Néptáncegyüttesbe. Számomra a néptánc nemcsak egy mozgásforma, hanem életstílus is. Tisztelettel adózom annak a generációnak, akik megalkották ezt a csodálatos és páratlanul gazdag népi kultúrát. Hozzám különösen közel állnak a dalok, hiszen eleink énekelve mondták el örömüket, bánatukat; valamint a páros táncok azok, amik gyönyörűen leképezik, hogy milyen is – illetve, milyennek kellene lennie – az igazi férfi-női kapcsolatnak. A viselet is fontos. Amikor magamra öltöm, úgy érzem, hogy szinte átlényegülök, mintha más ember lennék. Mindig eszembe jut, hogy mennyi munka volt korábban abban, hogy elkészítsék, megvásárolják ezeket a ruhákat. Teljesen más érzés hagyományos öltözékben lenni, mint köznapi ruhában.

Attila: 12 éve kezdtem el táncolni Makón, a Maros Néptáncegyüttesben. Miután Kiskőrösre költöztünk először inkább a sport töltötte ki a szabadidőmet, de idővel a tánchoz is visszahúzott a szívem. Klaudiával is a tánc hozott össze minket. Jó csapatra leltem itt. A táncosok és muzsikusok idővel a barátaink is lettek. Rögtön befogadtak, rengeteget tanultam tőlük, nyugodtan mondhatom, hogy köztük nőttem fel.

Mikor csatlakoztatok a Szivárvány Néptáncegyütteshez?

Klaudia: 10 éve csatlakoztam a Szivárványhoz. Miután befejeztem a tanulmányaimat, tudtam, hogy tovább szeretném fejleszteni azt a tudást, amit Kaskantyún kaptam. Markó Jánosné Balázs Márti volt az, aki – miután látott színpadon táncolni – megkérdezte, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a csoporthoz. Örömmel mondtam igent, azonnal beilleszkedtem a csoportba, akikhez azóta nagyon sok fiatal csatlakozott.

Attila: Lassan 5 éve, hogy a Szivárvány tagja vagyok. Az elején nagyon sokat kellett gyakorolni, mert a csoport koreográfiái nagyon összetettek, és a legényes részek megtanulása bizony komoly odafigyelést és fizikai erőnlétet követel.

Ha jól gondolom, a közös táncok alkalmával ismertétek meg egymást, de javítsatok ki, ha tévedek!?

Klaudia: Igen ez így van. 2015 novemberében táncházat tartott a Szivárvány, ami után egy kemenceavató buliba csöppent a társaság. Már ekkor feltűnt ez az idegen, táncos lábú fiú. Láttam, hogy menyire ügyes, de még nem ismertem. Igazából akkor ismerkedtünk meg jobban, amikor segítettem neki. Együtt gyakoroltunk, hogy bekerülhessen az együttesbe. A sok együtt töltött idő közelebb hozott minket egymáshoz, míg végül már nem csak a színpadon alkottunk egy párt. Hamar eljött az összeköltözés és az új közös célok megvalósításának ideje is.

Mesélnétek egy kicsit az esküvőtökről? Kinek az ötlete volt, hogy szlovák népviseletben házasodjatok össze? Milyen élmény, vagy emlék volt, hogy a néptáncegyüttes tagjai is veletek ünnepeltek?

Attila: Sokat gondolkoztunk rajta, hogy hogyan is legyen. Végül az én ötletem volt, hogy miért is ne lehetne szlovák népviseletben az esküvőnk, hiszen több helyen is, Szlovákiában és Magyarországon is szerepeltünk már viseletbe öltözött menyasszony – vőlegényként. Mi is azok közé tartozunk, akik nemcsak a színpadon öltenek viseletet, és nem csak beszélnek a hagyományokról, hanem amennyire lehetséges, beépítik a mindennapjaikba. Amikor otthon vagyunk, gyakran hallgatunk népzenét, szeretjük hagyományos tárgyakkal körülvenni magunkat, még a házunk is olyan, mint egy mesebeli házikó, ami egyszerre modern és hagyományos.

Klaudia: Hatalmas élmény és büszkeség töltötte be szívünket. Az eddigi legcsodálatosabb nap volt az életünkben, az öltözékek miatt pedig valóban különleges alkalom volt. Meglepetésként az egész csoport nagyünneplőben állt nekünk sorfalat. Azt tudtuk, hogy a Szivárvány is jelen lesz, de hogy mindenki kezében szegfű lesz, és azzal tartanak nekünk kaput, és úgy vonulhatunk az anyakönyvvezető elé, nem sejtettük. Még most is szaladgál a hideg a hátamon, ha erre gondolok. Mindkettőnk számára nagyon megható volt.

Mit jelent számotokra, vagy mit ad nektek a tánc?

Klaudia: Mindkettőnknek a tánc jelenti a felhőtlen kikapcsolódást. Feltölt minket és egyben megnyugtat. Bármi gond is legyen, a tánc mindig kikapcsol és boldoggá tesz. Nem tudunk olyan fáradtak lenni, hogy hiányozzunk a próbákról. A néptánc úgy feltölt minket, még egy kemény próba vagy fellépés után is, hogy sokkal frissebbnek érezzük magunkat, mint előtte. Éppen ezért ajánljuk mindenkinek jó szívvel!

Kutyifa Icu 
Az esküvői fotókat Varga Gyula készítette. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)