A harminc évvel ezelőtt megalakult első képviselő-testület tagjainak felelősségteljes hozzáállása nélkül ma nem tartana itt városunk, hiszen Kiskőrös egy élhető, rendezett, pezsgő város lett az eltelt évtizedek alatt, ahol jó élni, és érdemes visszatérnie azoknak, akiket az élet máshova szólított. Ebben a harminc éves munkában kiemelkedő szerepe volt az első szabadon választott képviselő-testület tagjainak. Róluk emlékezünk a ma induló sorozatunkban.  
(A 30 éves önkormányzati rendszerről bővebben IDE kattintva olvashat.)

Kapcsolódó cikk
Egy újabb fontos évforduló idén – 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott városvezetés Kiskőrösön (is)
Egy újabb fontos évforduló idén – 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első szabadon választott városvezetés Kiskőrösön (is)
Az 1980-as években nagymértékű változások indultak el világszerte. Ezek a változások olyan folyamatokat indítottak el Magyarországon is, amelyek végül egy...
-Hirdetés-

Tanáremberből közművelődési dolgozó, majd az SZDSZ helyi szervezetének egyik alapítója, aki 1990 és 1998 között két képviselőtestület kulturális bizottságában is munkálkodott, napjainkban pedig a Szürkeverebek Jazzbandájában folytatja kulturális tevékenységét – tegyük hozzá – sokunk örömére.


Baranyai Jánossal beszélgettem.

Milyen ember volt a 30 évvel ezelőtti Baranyai János? Mielőtt önkormányzati képviselő lett, milyen polgári foglalkozást űzött?

30 évvel ezelőtt pedagógusként dolgoztam, mégpedig az akkori „Új Iskolában”, ami később Vasvári Pál nevét kapta, ma pedig Bem József Általános Iskolaként ismert. Felsőfokú tanulmányaim alapján villamos üzemmérnök, illetve villamosipari műszaki tanár a képzettségem.  Ezek közül én a tanári pályát választottam. Mivel az új iskolában ekkortájt hiány volt a matematikát és fizikát oktató pedagógusokból, ezért örömmel láttak.

A rendszerváltás időszakában, négy év tanítást követően már a Petőfi Sándor Művelődési Központban dolgozott kulturális vonalon.

Így van, de ez azért nem volt egy olyan éles váltás, mint ahogyan elsőre hangzik. Az akkori Baranyai János ugyanis egy nagyon lelkes szervező is volt, ezt még a főiskoláról hoztam magammal. A kollégiumban nálam lehetett színházjegyeket vásárolni, szinte minden budapesti színház közönségszervezőjével kapcsolatban voltam. Ezek a kapcsolatok a főiskolás évek után is megmaradtak, így hazakerülésem után itthon is tudtam őket hasznosítani, számos diák és kísérőik nagy örömére.

Milyen volt a rendszerváltás időszakának politikai világa? Akár országosan, akár helyileg nézzük…

A politikára akkoriban szinte mindenki fogékony volt valamelyest. Benne volt a levegőben a változás szele. Én ráadásul 1985-ben, amikor a főiskolát elvégeztem, az egyik barátommal egy hónapot a „szabad nyugaton” tölthettem. Úgy is mondhatnám, hogy szippantottunk egy nagyot a szabad levegőből, és a demokráciából, láttuk, hogy mennyire másként működik ott az élet, mint nálunk. Ez az élmény pedig nagyon is meghatározta a későbbi gondolkodásomat.

Az első helyi ellenzéki tömörülés a Magyar Demokrata Fórum (MDF) volt, amely 1988 végén jött létre.

Igen. Ekkor már nagyon figyeltük a híreket, és emlékszem mennyire lelkes voltam, hogy végre nálunk is alakul egy párt (amely nem a korábbi állampárt). Illetve ekkor még nem is pártként, hanem mozgalomként bontottak zászlót, azt ugyanis tudni kell, hogy hiába a felfokozott hangulat, az óvatosság indokolt volt, hiszen az államszocializmus még létezett, a szovjet csapatok pedig még itt tartózkodtak a határokon belül. Ezután minden szinte napról napra változott, hihetetlen volt.

A helyi MDF alakuló gyűlést Varga Endre, az akkori szakmunkásképző középiskola történelemtanára, későbbi képviselőtársam szervezte. Az országosan ismert politikusok közül eljött és beszédet tartott Lezsák Sándor, a Művelődési Központ kamaraterme pedig teljesen megtelt. Annak ellenére, hogy nagyon is hatottak rám az elhangzottak, ekkor még nem fogalmazódott meg bennem, hogy aktív politikai szerepet vállaljak.

Hogyan került képbe a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), amelyet akkoriban a városi értelmiség pártjaként jellemeztek?

Én ezt inkább egy túlzó leegyszerűsítésnek tartom. Az akkori SZDSZ-nek volt véleménye és javaslatai is akadtak nemcsak a város, de a vidék dolgait illetően is, nem zárkózott be csupán Budapestre. Azonban, hogy végül is hozzájuk csatlakoztam, más okra vezethető vissza, ezt pedig a „négyigenes népszavazás” környékén kell keresni. Amikor ugyanis arról volt szó, hogy az MDF támogatja a köztársasági elnök közvetlen megválasztását, akkor egyfajta csalódottság lett úrrá rajtam, mivel úgy látszott, hogy a rendszerváltást sürgető MDF hajlandó kiegyezni a Magyar Szocialista Munkáspárttal (MSZMP), tehát a korábbi állampárttal. Amennyiben ez a választási forgatókönyv valósult volna meg, szinte biztosan Pozsgay Imre nyerte volna az elnökválasztást, aki pedig hiába volt reformer, de mégiscsak egy kommunista politikust láttunk benne. Egyébként ebben az időben nem csak én kezdtem szimpatizálni az SZDSZ-szel. Sokan mások, köztük későbbi polgármesterünk, dr. Szenohradszki Béla, is kiábrándultak az MDF-ből.

Tehát ekkortájt alakult meg az SZDSZ helyi szervezete? Kik voltak az alapító tagok?

Budavári László jó barátom volt, vele utaztam fel Budapestre, ahol az ottani pártszervezettől kaptunk segítséget és némi iránymutatást. Itthon alkalmakat szerveztünk, ahol folyamatosan tűntek fel a többiek, akik már korábban is hasonlóan gondolkodtak, legfeljebb nem ismertük egymást. Bélát már említettem, de mondhatnám dr. Juhász Endrét, Bodor Jenőt, Kálecz Jánost(a későbbi polgármestert), Lelkes Lászlót is, illetve ismerősök is akadtak szép számmal.

A „négyigenes népszavazást” követően már 1990 tavaszán került sor az első szabad országgyűlési választásra, ahol a kiskőrösi körzetben kisgazda színekben dr. Pohankovics István győzött a független Morvai Ferenc ellenében. Ez azonban csak úgy sikerülhetett, ha a második fordulóban az SZDSZ jelöltje dr. Szenohradszki Béla és az MDF jelöltje Varga Endre visszalép Pohankovics javára. Erről tudna mesélni nekünk?

A pontos részletekre már nem, de arra emlékszem, hogy Béla részéről ez egy nehéz döntés volt,hiszen komoly esélye lett volna a győzelemre.

Morvai Ferenc milyen ember, milyen jelölt volt?

Morvai nagyon profi benyomást keltett! Profi kampánycsapat, az itthoni támogatóit „egyenruhával” látta el,ők voltak a piros zakósok. S ami a lényeg, olyan téma köré fűzte fel a mondanivalóját, ami a kiskőrösieknek közel állt a szívéhez, ez pedig Petőfi Sándor. Ma már tudjuk, hogy annak a bizonyos barguzini leletnek nincs köze Petőfihez, de akkoriban ez azért nem volt ilyen egyértelmű. Az ásatást Morvai finanszírozta, és értelemszerűen kampányfogásként is használta. Beszélni jól tudott, értette az emberek nyelvét, több alkalommal is megtelt a Művelődési Központ színházterme az előadásain.  Szimpatikus volt benne továbbá, hogy sikereit vállalkozóként érte el egy olyan rendszerben, amelyet enyhén szólva sem a vállalkozásbarátság jellemzett.  Viszont ami zavaró volt: nem láttuk át a céljait, hogy mire szeretné használni a képviselőséggel járó lehetőséget. Politikai kérdésekben ugyanis a legritkább esetben volt véleménye.

Az első szabad önkormányzati választás még kétfordulós volt. Az első nekifutásra 1990. szeptember 30-án került sor, ekkor az alacsony részvétel miatt nem sikerült a testület megválasztása, október 14-én második fordulót kellett tartani. Ön a 2. számú körzet egyéni győzteseként jutott a testületbe. Melyik volt a 2-es körzet?

Én a Bajcsy utcában laktam gyerekkoromban, ekkor pedig a Ligeti utcában évekig, erre a környékre kell gondolni: Ligeti utca, Segesvári utca, stb. Ráadásul egy igen nagy körzetről volt szó. Természetesen kampányoltam is, de sokat segített a győzelemnél, hogy a mi családunkat sokan ismerték, illetve a tanári múltam miatt konkrétan engem is.

Az önkormányzati választáson valóban alacsony, 30% körüli volt a részvétel, de nem csak Kiskőrösön, hanem országosan is. Ennek oka nyilván az lehetett, hogy az országgyűlési választások után eltelt hat hónap alatt nem következtek be azok a vágyott változások az emberek életében, amelyeket az új rendszertől vártak.

Milyen volt az első testület?

Őszintén szólva abban biztos vagyok, hogy a második testület már jobban tudott működni. Az elsőben talán túl sok volt a vehemencia, a nagypolitika, a másodikban már sokkal inkább a város érdekei domináltak.

Milyen volt a munka a kulturális bizottságban, a testületben?

A tanári és a közművelődési munkám miatt az teljesen egyértelmű volt, hogy én ebbe a bizottságba kerüljek, és ez meg is maradt végig, a második testület idején is.  A munkánk az alulfinanszírozottság miatt egyáltalán nem volt egyszerű. Minden költségvetési év elején át kellett gondolni, hogy tudjuk-e működtetni az intézményeinket, vagy át kell adnunk a megyei önkormányzatnak működtetésre, vagy összevonni intézményeket stb., tehát mindent a szűkös anyagiak határoztak meg. A jelenlegi helyzetet anyagi szempontból sokkal jobbnak látom, elsősorban az európai uniós pénzforrások elérhetősége miatt.

Milyen ember volt dr. Szenohradszki Béla? Hogyan fogadta a testület a halálhírét?

Egy igazi karakter. Közvetlen, barátságos, sugárzott belőle az élet, emellett pedig hatalmas munkabírása volt, az irodájában, a későbbiekben nagyon sokszor még éjfél körül is égett a villany. Emlékszem, az alakuló ülésen mellettem ült, amikor megválasztottuk el is érzékenyült. Indult még a pozícióért Matusik István és Harcos Károly is, de azért ki lehetett matekozni, hogy a legnagyobb esélye neki van. Soha nem fogom elfelejteni, amikor a székfoglaló beszédében elmondta, mekkora megtisztelő és felemelő feladatként éli meg, hogy annak a városnak lehet polgármestere melynek főterén, a Tanácsköztársaság idején a nagyapját felakasztották.

Amikor aztán megkaptuk a hírt az autóbalesetéről és a haláláról 1992 szeptemberében, nos, az döbbenetes volt mindenki számára. Nem is biztos, hogy le tudnám írni milyen volt… Talán, mint amikor kihúzzák a talajt az ember lába alól.

Visszatekintve az akkori időkre, melyek voltak az első képviselőtestület időszakának egyértelmű sikerei?

Nem könnyű kérdés így harminc év távlatából sikereket felidézni, hiszen amint már említettem az önkormányzati gazdálkodás mindennapjait a pénzszűke határozta meg.

Néhány dolog azért eszembe jut.

   -A kommunális adó bevezetésével párhuzamosan eltöröltük a szemétszállítás és a szeméttelepen való lakossági szemét elhelyezés díját, ezzel valamelyest hozzájárultunk egy tisztább, kulturáltabb környezet kialakulásához.

   – Igen alacsony, 10.000 Ft/lakóház, lakossági hozzájárulással sikerült bevezetni a gázt. Az ország más településein ez általában sokkal többe került, volt olyan település ahol 80-100.000 Ft-tal kellett hozzájárulnia a lakosságnak. Köszönet dr. Pohankovics István országgyűlési képviselőnk lobbi tevékenységéért, és Szenohradszki Béla polgármester szervező munkájáért!

   -A Városi Sportigazgatóság létrehozásával sikerült megteremteni a sport infrastruktúra biztosítását úgy a profi, mint az amatőr sportklubok számára. Ez elsősorban Kálecz János későbbi polgármester munkáját dicséri.

B-J Fekete Judit, Baranyai Csaba, Bodor Jenő, Baranyai János és Budavári László

   -Megelőztük Magyarországot kb. 20 évvel: munkaszüneti nappá nyilvánítottuk Nagypénteket a Polgármesteri Hivatal dolgozói számára dr. Juhász Endre előterjesztése jóvoltából. Endre empátiája a hivatalban dolgozó asszonyokkal kapcsolatban, önkormányzati rendeletben manifesztálódott.

    -Végezetül: a holland testvérvárosi kapcsolat akkori gesztoraként talán nem szerénytelenség elmondanom, hogy sikerült a protokolláris szintnél sokkal szélesebb alapon működtetni a kapcsolatunkat Krimpenaan den Ijssel várossal. Volt olyan helyi rendezvény, amikor 100 fő körüli holland delegációt láttunk vendégül, benne a 60 tagú fúvószenekart, diákokat, sportolókat. Tartós baráti kapcsolatok alakultak ki, ennek köszönhetően már nem csak a hivatalos delegációk látogatták egymást, hanem sokan jöttek pl. a Szüreti Napokra magánszervezésben vendégségbe valakihez, vagy saját költségen szállodába. Családommal mi is jártunk Hollandiában több alkalommal magánúton, úgy hogy ottani család (pl. a polgármester) vendégei voltunk, illetve mi is fogadtunk vendégeket otthonunkban.

A Hrúz Mária utcában álló Krimpeni Ház (Krimpenhuis) ötlete egy ilyen magánjellegű ebédmeghívás alkalmával született meg otthonunk ebédlőasztalánál, amikor feleségemmel vendégül láttuk Krimpen alpolgármesterét és feleségét.

30 év elteltével már a kritika sem ritka, ön hogyan értékelte akkoriban a rendszerváltást, és hogyan értékeli a mából?

Igen, ismerem ezeket a véleményeket. Vannak, akik szerint rendszerváltás tulajdonképpen nem is volt csak hatalomváltás (van, aki gengszterváltásnak nevezi). Tény, hogy eltelt harminc év, és az akkor annyira vágyott nyugati életszínvonalat nem értük el.

Az is tény viszont, hogy kialakultak egy többpártrendszeren alapuló demokrácia intézményes keretei, s hogy ezt milyen tartalommal töltik meg, ez mindig a hatalmon lévők elhivatottságán és tisztességén múlik.

Ha a többpártrendszerű demokráciát egy ingához hasonlítom, akkor az inga leng vagy jobbra, vagy balra a választásokon kialakuló parlamenti erőviszonyoknak megfelelően. Ez az inga nálunk negyven éven keresztül ki volt kötve jó magasra a középponthoz képest balra. A rendszerváltás volt az a momentum, amikor az inga kilendülhetett, és lendült is jó nagyot természetesen jobbra, ami a különböző társadalmi rétegek életszínvonala közötti szakadék mélyülését is eredményezte.

A mindenkori hatalom felelőssége, hogy hagyja szabadon lengeni az ingát, ne akarja újra kikötni, csak most éppen a másik oldalon. Véleményem szerint ez lehet a hosszú távú fejlődés záloga.

Turán István
Fényképek: Oros Sándor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)