2020 végén áttekintettük az évet Domonyi Lászlóval, Kiskőrös város polgármesterével. Szó esett a koronavírus elleni védekezésről, fejlesztésekről és az előttünk álló évről is. 

A koronavírus-járvány új helyzetbe kényszerítette az országot és a településeket egyaránt. Hogyan néztek szembe a járvánnyal?

A 2020-as évet teljes mértékben felülírta a pandémia az egész világon. Nem találkoztunk még ilyen helyzettel. Azt egyértelműen látjuk, hogy a költségvetésünket és a rendezvény naptárunkat teljes mértékben felborította, és a bevételeink is másképpen alakultak, mint ahogyan az ezt megelőző időszakokban már megszoktuk.

-Hirdetés-

Az első hullámról elmondható, hogy Kiskőrös a legfelsőbb szinten teljesítette a védekezést és szinte hibátlanul működtek együtt a lakosok és az apparátus. Ennek köszönhetően betegség nélkül vészeltük át a vírusnak ezt az időszakát.

A közterületet is fertőtlenítették Kiskőrösön

Aztán jött a nyár, egy kicsit kiszabadultunk a zártságból. Az érezhető volt, hogy a szabadságra mindenkinek szüksége van.

Az októberi visszalassulás már nem sikerült olyan jól, mint az első időszakban. Ebben az időszakban sajnos megjelent a betegség városunkban és a november 20-a körüli időszakra datálom, hogy elérte a csúcspontját Kiskőrösön.

Sok beteg volt, nagyon sokan kerültek karanténba. A kormányzat szerencsére online oktatásra állította át a középiskolát és időszakosan azokat az óvodai és általános iskolai csoportokat, tagozatokat, ahol a járvány felbukkant, mivel érezhető volt, hogy a nevelési, oktatási intézményekből indult ki a legtöbb fertőzés. A gyerekeken nem jelent meg a tünet, viszont a pedagógusok közül sajnos a vártnál nagyobb számban betegedtek meg.

Hogy ez minek köszönhető? Talán nem tudták a lakosok olyan következetesen betartani a szabályokat, mint az első időszakban. Picit azt gondolhatta mindenki, hogy ha az első időszakot jól megúsztuk, akkor most se lesz olyan nagy baj.

Nagyon nehéz év volt az idei, és úgy gondolom, hogy ha ki tudnánk jutni ebből a helyzetből a következő év elejére, akkor a 2021 egy jól jártható, normális évvé válhatna.

Hogyan tervezik ennek fényében a következő évet?

Azt gondolom, hogy az előttünk álló esztendő az óvatosság éve lesz. Akár a rendezvényeink, akár a költségvetésünk tervezésénél, akár az egész város működésének a figyelembevételével a következő évet még egy picit körültekintőbben kell, hogy megéljük, hiszen rengeteget tanultunk a 2020-ból.

Költségvetési szempontból nézve érezhető, hogy lényegesebben kevesebbel számolhatunk. Ez köszönhető annak, hogy a vállalkozásainknak nagyrészének is csökkent a munkája, és az iparűzési adóbevételünk is visszaesett. A kormányzati intézkedések is továbbcsökkentik az önkormányzati bevételeket. De a védekezésre szánt összegeket is a saját költségvetésünkből kellett finanszíroznunk, ami egyáltalán nem volt kevés. Ennek következtében lényegesen kevesebb fog jutni a beruházások mellé önerőként: Következőképpen átgondoltabban kell megterveznünk a következő TOP-os pályázatainkat és az egyéb beszerzéseinket.

Szeretném kiemelni a vállalkozásainknak a felelősségteljes gondolkodását is. Úgy oldották meg a helyi vállalkozók az egyébként kevesebb megrendeléseiket és munkájukat, hogy sokkal inkább a saját hasznuk csökkenését vállalták fel, minthogy embereket küldjenek ki az utcára. Nagyon jó gondolkodás ez, látszik, hogy hosszútávban tervező vállalkozóink vannak, és ennek nagyon örülök. Ezt köszönöm nekik, mert ez a gondolkodás vitt és visz minket előre!

Kapcsolódó cikk
Gazdasági körkép – mennyire érinti a kiskőrösi cégeket a veszélyhelyzet?
Gazdasági körkép – mennyire érinti a kiskőrösi cégeket a veszélyhelyzet?
A koronavírus-járvány milyen nehézségeket görget a kiskőrösi vállalkozások elé? Befolyásolja-e a megrendeléseket és az alapanyagok behozatalát? Ennek hatásaként tervezik-e a...

A város igazodni és alkalmazkodni fog a fennálló helyzethez, de hangsúlyozom, hogy a városi költségvetés is az óvatosság mentén fog elkészülni, és így fogunk eljárni a tervezések tekintetében is. Ez azt is jelenti, hogy kevesebb beruházást fogunk tudni majd megvalósítani, mert arra kell törekednünk, hogy az önerő része minél kevesebb legyen. Emellett meg kell, hogy jegyezzem, hogy az elmúlt uniós ciklusban a rengeteg beruházás sok önerőnket elvitte, köszönhetően az áremelkedéseknek.

Hogyan rendezte át a járvány az éves rendezvénynaptárt?

Ebben az évben szinte lenullázódott a rendezvényeink száma, amelynek hátterében a legtöbb esetben törvényi akadály állt. A szüreti mulatságnak örülök, hogy megtartottuk. Továbbra is azt gondolom, hogy az egy jó elképzelés volt. Nem volt baj, hogy a Dutra találkozót megtartották kicsiben a szervezők, amit köszönünk nekik és természetesen a szabadtérben megszervezett Agrárexpó is nagy sikert aratott.

Kapcsolódó cikk
A Dutra szív együtt dobogott idén is
A Dutra szív együtt dobogott idén is
Idén a megszokottól eltérő időpontban rendezték meg városunkban a VIII. Kiskőrösi Dutra Nemzetközi Találkozót. Pünkösd helyett, a pandémiás helyzet miatt...

A kakasfőzőt viszont már online kellett megszervezni, amely megoldás kitűnő dolog volt, és a Kunság-Médiát szeretném még egyszer megdicsérni a szervezésben.

Online bejelentkezés a XI. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztiválról

A beruházások tekintetében -jól látható módon- nem állt le az élet. Milyen fejlesztéseket emelne ki a település szempontjából?

Ebben is azt gondolom, hogy szerencsések vagyunk. Azok a vállalkozók, akik a projekteket megnyerték – szintén jól szervezett munkával – folyamatosan tudtak dolgozni, hogy azok megvalósuljanak. Ezért tudtuk befejezni a pandémia ellenére is a záportározó és a belvíz elvezető rendszert és ezért tudtuk és tudjuk építeni az új óvodánkat, folyamatosan fejleszteni energetikailag a Thököly úti épületet, illetve a múzeum épületeit. Továbbá elkészülhetett a Hagyományok Háza a Kossuth utcán és egy Roma alkotóház a Délibáb utcában.

Kapcsolódó cikk
Ünnepélyesen átadták a kiskőrösi záportározót
Ünnepélyesen átadták a kiskőrösi záportározót
Kiskőrös Város Önkormányzata a természetes vizek védelme érdekében a városból lefolyó és átfolyó csapadékvizek tárolására, helyben tartására, illetve károkozás-mentes levezetésére...

Azt gondolom, hogy február március tájékán kezdődik a beruházás az izsáki úti kerékpárúton és megkezdődik a Szélesút aszfaltozása is. A következő év elején a piac fejlesztése elindul: tehát a beruházásaink abszolút nem torpantak meg, a beruházások éve igenis elkezdődött. A záróév a 2021-es év lesz.

A kormányzat és Rideg László Megyei önkormányzat elnökével együtt azon dolgoznak, április május hónapban már a következő uniós ciklus projektjeit kezdenék már bírálni. Mi ezzel úgy reagálunk, hogy kész terveket fogunk lerakni.

Mit lehet tudni ezekről a tervekről?

A piac 2. ütemére már teljes terveink vannak, ezt szeretnénk a következő uniós ciklusban kompletten befejezni, és készen van már a belvíz elvezető rendszerünknek a 2. ütemű terve is. Természetesen további energetikai fejlesztési elképzeléseink vannak a következő ciklusra, meglátjuk, hogy mennyi pénzt rendel hozzánk a kormány és a megye. Nagyon szeretném, hogy elindulhatna már az okos városfejlesztési program is.

MEGOSZTÁS