Emberfeletti küzdelmet folytatnak a faggyal a gyümölcstermelők, miközben az aszály és a koronavírus-járvány is sújtja a mezőgazdaságot – mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette: a tárca azt javasolja a gazdáknak, hogy az országos tűzgyújtási tilalom ellenére tűz- és füstképzéssel védjék az éppen virágzásnak indult ültetvényeket, ugyanis a védekezés kivételt jelent a tilalom alól.

-Hirdetés-

Ugyanakkor arra kérte a termelőket, hogy mérjék fel a károkat, mert az idén is számíthatnak a kármentesítési alap támogatására.

Kiskőrös térségét is érinti a természeti jelenség… 

– Idén is sajnos védenünk kell a barackot a fagy ellen! Nagyon kérek mindenkit, aki Izsák és Kecskemét között közlekedik holnap hajnalban ne ébressze feleslegesen idén se a tűzoltókat a füst miatt! Bejelentettük tudnak róla. És mivel előfordulhat, hogy a szél az útra viszi a füstöt kérem figyelemmel közlekedjen mindenki! – olvasható az Izsákon hallottam facebook csoportban. 

Kép forrása: https://www.facebook.com/groups/izsakonhallottam

– A fagyos éjszakák hatalmas kockázatot jelentenek ágazatunknak. Kollégáink, termelőink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a növényeket minél kevesebb fagykár érje – írja az Interfruct TÉSZ Kft. közösségi oldalán.

Kép forrása: Interfruct TÉSZ Kft.
Kapcsolódó cikk
A jégmezők lovagjai — Gyümölcsösben tűzzel-vízzel fagy ellen
A jégmezők lovagjai — Gyümölcsösben tűzzel-vízzel fagy ellen
Hideg tavaszi reggel, 6 óra. Fagyban indulok el az autóval Imrehegyre, a soltvadkerti Weppert Sándor családi gazdálkodó birtokára. Aztán ahogy...

Forrás: MTI 

MEGOSZTÁS