Stroganoff grófról, azaz Alexander Grigorievich Stroganoff orosz grófról kapta a nevét a mai főételajánlatom. A gróf időnként ún. nyílt asztalt terített a környékbelieknek. Az étel egyik eredete az, hogy egy ilyen alkalomra készítették. A másik elképzelés, hogy az idősödő grófnak főzte a francia szakácsa, André Dupont.

-Hirdetés-

Bármely legenda is igaz, maga az étel valóban mennyei. Azért csak “majdnem” Stroganoff gombóc, mert, ahogy a fotón is látszik, több receptet kombináltam.

STROGANOFF HÚSGOLYÓK

Először a darált húshoz hozzáadtam mindent. A tojásokat, a sót, borsot, mustárt és a teljes kiőrlésű zsemlemorzsát. Alaposan összegyúrtam, majd állni hagytam, hogy összeérjenek az ízek és a morzsa megpuhuljon.

Körülbelül egy óra múlva, 2-3 cm átmérőjű golyókat gyúrtam a masszából, majd teflonserpenyőben, olajban megsütöttem. Félig lepte el az olaj a golyókat, közben forgattam őket. Nem teljesen sütöttem meg, hanem egy kis “kérget” sütöttem rájuk.

Közben apró kockákra vágtam három fej vöröshagymát, és kókuszolajon megpirítottam. Amikor üvegesre párolódott, hozzáadtam a gombát is. Felöntöttem vízzel és tejszínnel. Sorban szépen beletettem a golyókat, lefedtem, majd fél órán át főztem.

A tejfölt és a barnarizslisztet, egy kevés vízzel alaposan elkevertem, majd ezzel behabartam.

Teljes kiőrlésű tésztával és cukormentes csemegeuborkával ettem.

KÖRÖZÖTTES POGÁCSA

Áttörtem a túrót, kimértem a lisztet és a margarint. Sajnos nem volt itthon vaj, ráadásul a margarin csak 170 gramm volt. Így adtam hozzá egy evőkanál tejfölt is pótlásként.

Valószínűleg emiatt kellett hozzáadni a gyúráshoz plusz lisztet. Ha ti pontosan adjátok a vajat, akkor tuti nem lesz szükség plusz lisztre.

Összegyúrtam a tésztát. Nyújtás előtt fél órát kellett volna állnia a hűtőben, de én ezt jól elfelejtettem. Körözöttes rúd a recept eredetije, de én pogácsapárti vagyok, ezért kis szaggatóval dolgoztam.

A másik, amint nagyon szeretek, az a szezámmag, így én azzal is felturbóztam, de ez egyáltalán nem kötelező.

Körülbelül 30 perc kellett, hogy elkészüljön. Nagyon jó illata volt. A körözött már korábban is a kedvencem volt, de ebben a változatában igazán megéri kipróbálni.

Szóval, akármilyen legenda is igaz a Stroganoff húsgolyókra, a mai ebédünk igazán különleges volt. A körözöttes pogácsa pedig a tízórait tette nagyszerűvé.

Jó étvágyat nektek! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes övezetben!

MEGOSZTÁS