Mindenki el van havazva. Miről beszélek a 30-40 fokok közeledtével? A héten déltájt tekertem hazafelé a munkából. A nap égette a karom, alig vártam, hogy hazaérjek, a néhány hétig még hűvös falak közé.
Ekkor találkoztam össze egy kedves futó édesanyával. Rémülten pillantottam rá, és persze – nem mintha közöm lett volna hozzá -, de azért odakiáltottam, hogy “nagyon bátor vagy!” Apum gyakran mondogatta, ha valami veszélyeset csináltunk, hogy “nem vak ez a ló, csak vakmerő”. Az édesanya visszakiabált, hogy “egyszerűen nincs máskor idő, el van havazva”. Összefacsarodott a szívem, mert akkor már ötödik napja nem voltam futni. De féltettem is a kedves ismerőst, az UV-sugarak pörkölték az aszfaltot.
Akik jönnek hozzám a Zuriért, mindannyian szabadkoznak, hogy ne haragudjak, annyira el vannak havazva, hogy nem tudták hamarabb átvenni. Pontosan ismerem az érzést. Lassan már a homlokomra kell ragasztani egy post it-et, azzal a felirattal, hogy bocsánat, Beni, de még muszáj adminisztrálnom, cikket írnom, mosnom, főznöm, füvet nyírnom…A lista tetszőlegesen bővíthető.
Nemrégiben a fiam, amikor már látta rajtam, szintén apum gyerekkorunkból legendás mondását: jönni tudok, de menni nem, a következővel állt elő.
“Anya, ha ezt így folytatod, legközelebb, amikor elmegyek apához, előtte leragasztalak az ágyra. Mellédteszem a laptopodat, beállítom rajta végtelenre a Jóbarátokat, körbepakollak kajákkal – cukormentesekkel természetesen -, és tilos lesz onnan felkelned!”
Amellett, hogy ez hihetetlenül kedves volt tőle, elég drasztikus megoldás. De nagyon jó visszajelzés arra, hogyan élik meg a gyerekeink azt, hogy folyton el vagyunk havazva. És mostanában már ő sem riad vissza a segítségtől, némi krumplipucolásról vagy pakolástól, de sokszor ketten sem győzzük.
Nem győzzük az életet?! Milyen szürreális gondolat.
A héten kedves barátnőm befejezte a vizsgaidőszakát és elhívott a strandra a gyerekekkel. Első gondolatom millió – megjegyzem jogos – kifogás volt. Tudom, hogy neki is volt jópár. Elmúltam negyven, és még mindig a fülemben cseng a szüleim mondata: olyan nincs, édes lányom, hogy nem találsz valami feladatot.
De úgy határoztunk a barátnőmmel, hogy csakazértis! Ráadásul odafelé azt is eldöntöttük, hogy veszélyesen élünk. Nem úszójegyet veszünk, hogy ne kelljen folyton az órát néznünk.
Meg kell tanulnunk elengedni a szégyent, amikor látszólag nem csinálunk semmit! Mert akkor töltjük fel az akkumulátort, hogy győzzük az életünket!
A kiemelt kép forrása: pixabay.com/leemurry01
