Eredetileg harcsapaprikás volt a terv. Túrós csuszával. Ám a fagyasztóból kivett zacskón ez a szöveg állt: alaszkai tőkehal. Távolról sem harcsa. Tapasztalt halételkészítő barátnőmtől rákérdeztem, hogy helyettesíthető-e a kettő. Nem. De már annyira rápörögtem a paprikás témakörre, hogy beírtam a keresőbe: tőkehal paprikás.

TŐKEHAL PAPRIKÁS

-Hirdetés-

A halakat félbevágtam, megsóztam, megborsoztam, majd bepácoltam a fokhagymás csillagtejbe. Még félig fagyosak voltak, de a leírás úgy szólt, ez nem gond. A recept szerint egy éjszakán át kell pácolni, én vasárnap reggel találtam rá az útmutatásra, tehát nálam 3 órát pácolódott csak.

Addig összeaprítottam a hagymát, paprikát, majd kevés olívaolajon megfonnyasztottam. Amikor elkészült, kicsit turmixoltam rajta. Majd rákanalaztam a tejfölt, paradicsomszószt és az őrölt paprikát.

Egy teflonserpenyőben olívaolajon nagy lángon megpirítottam a halszeletek. Óvatosan kell forgatni, mert széteshet.

Végül egy tűzálló jénai tálba fektettem a halszeletek felét, rákanalaztam a hagymás-paprikás szószt, következett a hal és a szósz második fele. Negyedórára betettem a desszert által már előmelegített sütőbe.

A túrós csusza kérdés is eltolódott, miután kiderült, hogy a túró megromlott a hűtőben. Egy perc néma csend – helyetti – hangos káromkodás és önszidalmazás után, csak egy kis tejfölös teljes kiőrlésű tésztaalapra kanalaztam rá a tőkehal paprikást. Mennyei lett.

ALMÁS-FAHÉJAS MUFFIN

Az almát aprítógépben daráltam meg. A tojásfehérjét robotgéppel felvertem, a sárgáját elkevertem az édesítővel. Majd egybeforgattam őket.

A sütinél is változtattam annyit a recepten, hogy a finomlisztet kihagytam. Gluténmentes desszertet szerettem volna, ezért csak barna rizslisztet használtam. Abba kevertem a sütőport és a fahéjat.

Elkészítettem a csillagtejet. A robotgép csavaros karjával dolgoztam össze a tésztát. Szilikon muffinsütőbe kanalaztam. Két hatos tálcával tudtam sütni ebből az adagból.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes övezetben!
MEGOSZTÁS