Adventi mesék – Pakli és Pötty kalandjai 3. rész

Pakli és Pötty adventi kalandjai aTótfalusi család nappalijában kezdődtek. Amikor a család a saját készítésű adventi koszorú körül szorgoskodott. Az események Luca szobájában folytatódnak….

Luca megállt a fiókos szekrény előtt, amin a terrárium és az akvárium állt.

– Bemutatom nektek Paklit és Pöttyöt! – szólt kedvesen a tengerimalachoz és a teknőshöz. – Mostantól ők is itt fognak lakni. Ők pedig Tódor és Tutaj! Képzeljétek csak, ezek a kis pókok tudnak beszélni.

Tódor és Tutaj sokatmondóan néztek egymásra. „Mintha mi nem tudnánk beszélni – gondolták magukban. – Csakhogy mi nem akarunk.”

Az igazság az, hogy a két állat picit fennhordta az orrát. Kedvelték Lucát, de inkább maguk között beszélgettek. A kislány a bemutatás után leguggolt. A szekrény és az ágya között volt egy kis rés.

– Nézzétek csak! Szerintem ez jó hely lehet! Anya és Dalma itt sosem szoktak takarítani.

Pakli és Pötty apró lábacskáikkal gyorsan végigszaladtak Luca karján, és leültek az ágy szélére. Elégedetten néztek szét. A hely pont annyira volt sötét, amennyire kellett. Mégis be lehetett látni az egész szobát. Biztonságos búvóhelynek látszott.

– Mit szóltok hozzá? – kérdezte tőlük izgatottan.

– Jó helynek tűnik! És a szobád is nagyon szép! – lelkendezett Pötty. – Köszönjük szépen!

– Akkor szőjétek nyugodtan a hálót! Én pedig megnézem, milyen ügyesek vagytok! Pakli és Pötty munkához láttak. A testük végénél lévő szővőmirigyből csillogó, pihe-puha szálakat húztak ki, és nagy gonddal az ágy lábához rögzítették, majd átsétáltak a szekrény lábához. A fonalat kifeszítve, ott is megragasztották. Egészen zavarba jöttek attól, hogy Luca minden lépésüket megdicsérte.

Luca félóra múltán felállt, adott enni a Tódornak és Tutajnak, majd az íróasztalához telepedett, ahol félbehagyott egy adventi koszorút ábrázoló puzzle-t. Annyira szerette a koszorúkat, hogy a tengerimalac és a teknős lakásába is készített egyet-egyet. Mindkettő sütőtök-karikára szúrt bébirépákból készült. A két állatka, amikor Luca nem figyelt, itt-ott belekóstoltak a nagy gonddal elkészített dekorációba, de mindig keveset, nehogy a gazdájuk észrevegye.

A nap gyorsan telt. Luca ebédelni, és vacsorázni ment ki a szobából, ideje nagyrészében a Paklival és Pöttyel beszélgetett, játszott vagy rajzolt.

Mire a háló elkészült, a csillagok is feljöttek. A két állatka villámgyorsan vágott át a szobán. Felmásztak az asztalra és a gyertyaláng narancssárga részét ábrázoló puzzle széléről figyelték Lucát. A kislány annyira koncentrált, hogy a nyelvét is kidugta. A második gyertyaláng narancssárga részét ábrázoló puzzle-t kereste.

Felragyogó mosollyal lelt rá a megfelelő elemre, amelynek a szélén a két kis pók üldögélt.

– Elkérhetem?

– Cserébe megnézed a hálónkat?

– Már készen is vagytok? – csodálkozott Luca, és felemelkedett a székéről. – Nahát, ez csodaszép! Szerintem a pókháló egy picit hasonlít az adventi koszorúra. Szerintetek nem?

A két pók hallgatott. Pakli Pötty vállára tette az egyik lábát. A póklány nagyon szomorúnak tűnt. Luca úgy látta, mintha az egyik szeméből könnycsepp gördülne le.

– Miért vagy szomorú, Pötty? – kérdezte tőle kedvesen. Legszívesebben megölelte volna a csepp állatot, hogy megvigasztalja, de a kisujja is nagyobb volt nála.

– Azért, mert nekünk nincs adventi koszorúnk! – motyogta. – Pedig még Tódornak és Tutajnak is van. Amit ti készítettek az anyukáddal, az nagyon tetszett nekem. Persze, én nem tennék rá unikornist, mert az túl nagy, de nagyon szeretnék egyet!

Luca szívből sajnálta Pöttyöt. El tudta képzelni, hogyha nekik nem lenne adventi koszorújuk, mennyire elkeseredne. De hát, egy pókháló annyira apró, és gyenge! Miféle adventi koszorú férhetne el rajta?

– Ne szomorkodj, Pötty! Ígérem, hogy kitalálok valamit! – ígérte Luca. – De most muszáj pizsamába öltöznöm, mert anya jön olvasni. Bújjatok el!

Amikor a mese végetért, és az anyukája elköszönt Lucától, ő minden állatnak jóéjt kívánt. A szobában barátságos, sejtelmes félhomály uralkodott. Az ablakban egy hóember körvonalai világítottak. Luca egyenletes szuszogása, és a tengerimalac halk neszezése hallatszott csak. Pakli és Pötty nehezen tudtak elaludni az elmúlt napok izgalmai miatt. Az új otthonuk körül jártak a gondolataik, amikor Tódor megszólította őket.

– Hé, ti! Betolakodók! – kezdte barátságtalan hangon. – Másszatok csak ide hozzánk! Van némi megbeszélnivalónk!

A két pók összenézett. Nem sok kedvük volt ehhez a beszélgetéshez. Mivel azonban egy idő után Tutaj is rákezdett, úgy döntöttek, meghallgatják őket. Nem akarták, hogy a két hangoskodó felébressze Lucát. Az ablak-hóember fénye, ami a pókháló védett nyugalmából barátságos, sejtelmes félhomálynak tűnt, a terrárium és az akvárium üvegfaláról visszaverődve, inkább ijesztő volt.

Tódor megköszörülte a torkát. Talán csak a hatás kedvéért. A hangja rekedt, és durva volt.

– Szóval, hogy tisztázzuk! – recsegte ellentmondást nem tűrően. – Luca szobája a mi területünk. Azon a kis sarkon kívül, amit ma befontatok, itt semmi sem a tiétek.!Pakli ezen mostmár bepöccent.

– Mégis mit akarnánk elvenni tőletek? Ezt a ketrecet? – mutatott Tódor terráriumára. – Vagy a tiédet? – bökött Tutaj akváriuma felé. – Tőletek nem kell semmi! Egész nap itt kuksoltok. Mi meg szabadok vagyunk!

Tódornak elakadt a szava. Pakli kitalálta az egyetlen dolgot, ami miatt a tengerimalac szomorkodott.

– Na, mi van? Mostmár nem olyan, nagy a szád?

– Pakli, ne bántsd már! És ne dicsekedj! – pirított rá Pötty. – Ez igazán nem volt szép tőled!

– Tőlem nem volt szép? – kérte ki magának a pókfiú. – De hát, ő jött ezzel a „mi területünk szöveggel!”

Tódor továbbra sem szólt egy szót sem. Hátat fordított a pókoknak, és befúrta magát a forgács alá. Tutaj megsajnálta a szobatársát.

– Tódor talán néha mogorva, de hidd el, ő sem szeret bezárva lenni. Minden évben azt kívánja karácsonykor, hogy legalább egy órát szabadon szaladgálhasson.

Most Paklin volt a sor, hogy magába szálljon. Őt meg a húga segítette ki.

– Pakli sem úgy gondolta! Nehéz napokon vagyunk túl. Talán jobb lenne, ha mindannyian aludnánk, és holnap kipihenten beszélnénk meg a dolgokat!

A forgács alól mormogás szűrődött ki, afféle „jól van, majd meglátjuk”. Tutaj pedig egyetértően bólogatott, azután bebújt a páncéljába. Pakli és Pötty visszamászott a hálóba, ahonnan nézve az ablak-hóember fénye barátságos, és sejtelmes volt.

Olvassátok el advent 4. péntekén a mese befejező részét!