Málna, a mogyoróbarna kismókus az odú bejáratánál kuporgott. Fekete, értelmes gombszeméből könnyek potyogtak. Mázli, a testvére hazaért. Sejtette mi történt. Valaki az erdei óvodában kicsúfolta a kishúgát. Amíg Mázli is óvodás volt, könnyedén ellátta a baját annak, aki megtréfálta Málnát.
De ettől az évtől Mázli az erdei iskola tölgyfapadjait koptatta. Mi lesz így Málnával? Málna volt az óvodában a legkisebb mókus. Még egészen pici kölyök korában megsérült, ezért az egyik szemével nem lát. Hiába indult izgatottan és kíváncsian az első napján az oviba, senki nem barátkozott vele. Nem olyan volt, mint a többiek. Csetlett-botlott, rosszul mérte fel a távolságot az egy szemével, és elvétette az ugrást.
Mázli ilyenkor mindig alaposan helybenhagyta a csúfolódókat. Leporolta húga bundájáról a leveleket. Többször próbált barátokat szerezni neki. Nem sok sikerrel. És lám, Málna, megint pityereg.
– Ne itasd az egereket Málna, azok úgyis a sajtot szeretik! – próbálkozott egy tréfával, de csak még jobban nekikeseredett. Szipogva szólalt meg:
– Eperkének szülinapja van. Finom magvakat küldött az anyukája, de nekem nem ado-ho-hott – zokogta. – Azt mondta, hogy az igazi rágcsálóknak két szemük van!
– Majd én mutatok neked sokkal finomabbakat, mint Eperke magvai! Gyere velem! – intett a húgának a szemközti fa egyik ágáról. Tudta, hogy Málna szeret vele ugrálni. Hiszen ő olyan ágakra ugrik, amiket Málna is meg tud ugrani. Így nem esik semmi baja.
Málna eleinte még sűrűn megállt, és törölgette a szemét. Aztán őrá is ráragadt a bátyja vidámsága. A péntek, az óvoda és az iskola végének semmihez nem hasonlító, édes szabadságillata ellenállhatatlan.
Egy kert közepén álltak meg. Egy terebélyes diófa ágain. A fa legalsó, vízszintes ágán, egy házilag készített hintán, kislány lengett ide-oda elégedett mosollyal. Hát persze! A péntek az embergyerekek szívében is különleges helyet foglal el.
– Evódia! – kiáltott valaki a ház felől, mire Málna összerezzent. Mázli nyugtatólag rátette a mellső mancsát a kishúga vállára.
– Igen, anya? – válaszolt a kislány, abbahagyva a dúdolást.
– Segíts, kérlek, a testvéreidnek diót törni!
– Én segítenék, de Zsömi hintázni szeretne! – kiabált vissza a kislány, egy plüsskutyust lóbálva a levegőben. – Sajnos addig nem mehetek.
– Nahát, nagyon huncut ez a Zsömi! – felelte anya. – Ha mégis segítenél, megsütjük a kedvenc sütidet!
Málna és Mázli kíváncsian fürkészték a gondolkodóba esett kislányt.
– Jól van, meggondolom!
Mikor anya becsukta az ajtót, Evódia leugrott a hintáról, és a Zsömi nevezetű plüsskutyushoz kezdett beszélni.
– Látod, Zsömi? Sok a munka! De hát mit tegyünk, ha olyan vagyok, mint a mókusok?! Mindennél jobban szeretem a diót. Ha valaki ugyanúgy szereti mint, én – sandított fel a fára, egyenesen Málna ép szemébe nézve –, biztosan adnék neki.
Azzal a testvéreihez szaladt. Zsömit leültette a lépcsőre, és ügyes kis ujjaival kibújtatta a diókat a házukból.
Mázli intett Málnának, majd bátran lemászott a diófa törzsén, és a gyerekek felé araszolgatott. Hátrapillantgatva, hogy bátorítsa a testvérét. Málna nem tudhatta, hogy a bátyja nem először járt ebben az udvarban. Az elmúlt hetekben, sok finom diót kapott Zsömi gazdájától, a csodaszép, hosszúhajú, csillogó szemű kislánytól.
Evódia a testvéreivel együtt – egy pisszenés nem sok – annyi hangot sem adott ki, nehogy elriasszák a mókusokat. Egy félóra is eltelt, mire Málna leóvakodott a diófáról. Minden félelme ellenére nehéz volt ellenállnia az ínycsiklandó dióillatnak. Hála Evódiának, dióösvény vezetett a fától a házig. Málna hangosan ropogtatta a csemegét, és minden elfogyasztott dióval közelebb került a gyerekekhez. Mikor már igazán közel volt, meghallotta, hogy miről beszélgetnek.
– Ennek a mókusnak csak egy szeme van!
Málna összerezzent. Hát itt is csúfolódás várja?
– Annyira cuki – jelentette ki Evódia. – Minden mókusnak két szeme van. Neki meg egy. Szerintem ő a világ legaranyosabb mókusa. Mostantól egészen örökké, ő az én legkedvencebb mókusom! – ugrott fel izgalmában.
Több se kellett Málnának. Megijedt a hirtelen mozdulattól, szempillantás alatt futásnak eredt. Igen ám, de éppen a kutyakenel felé szaladt, ahol a zsemleszínű, hatalmas jószág éktelen ugatásba kezdett. Irányt váltott, és a kert felé szaladt, ahol egy morcosan kucorgó sünbe szaladt bele. Míg az méltatlankodva elcammogott, Málna sírva próbált kiszedni egy tüskét az orrából. A testvére azonnal mellette termett, hogy segítsen neki.
Néhány másodperc múlva különös dolog történt. Evódia guggolt le a két kismókushoz, kezében egy zöld dobozzal és vattával. Kedves, nyugodt hangon beszélt.
– Ugyan, semmi baj, katonadolog! – óvatosan kinyújtotta a kezét a reszkető mókuslány felé, aki nem húzódott el. Mázli tátott szájjal nézte, ahogy a kislány kiveszi a tüskét, bekeni Málna orrát, majd egy jégvarázsos sebtapasszal leragasztja. Málnának tüsszentenie kellett ezektől a gyógyászati műveletektől.
Nos, gyerekek, ha nem hallottatok még mókust tüsszenteni, nem tudjátok, mi az igazán cuki dolog a világon!
Evódia a legnagyobb óvatosággal vette az ölébe Málnát, és halkan dúdolgatott neki.
– Nahát, milyen selymes a bundád! Igazán aranyos kis mókus vagy! – Majd Mázlihoz is odafordult. – Máskor is gyertek el hozzánk! Nálunk mindig van finom dió!
Málna megnyugodva pihegett Evódia ölében. Mázli pedig hálásan nézett a húga megmentőjére. Ekkor bukkant fel Evódia bátyja a kert végében, kezében a kislány kedvenc plüsstojásával.
– Hölgyeim és uraim, itt látható Szupervúmen Evódia, a mókusok gyógyítója! – Majd a kis figurát a húga vállára tette. – Gyere! Zsömi és anya várnak! Megyünk diós sütit sütni!
– De hát a kismókus! – próbálkozott Evódia.
– Tudnak vigyázni magukra! Különösen azután, hogy meggyógyítottad az orrát!
– Jól van! – egyezett bele kelletlenül a kislány. Letette Mázli mellé a már majdnem elszundító Málnát, és folytatta: – Nekem most dolgom van, ne menjetek messzire! Várjatok meg a diófán! Még jövök! – intett egyet, és rohant a ház felé. Anya büszkén nézett végig a kislányán.
Málna pedig talán életében először készülődött mosolyogva egy ugrásnak. Tudta, hogy mostantól nemcsak a bátyja, de Evódia is vigyázni fog rá.
A képek forrása: A mese főhősének anyukája.
