Amíg lesz, aki a fűben hasalva lerajzol egy fát, addig nem tűnik el a szépség becsülete, a reménység a földről. Talán túlzás ez a mondat, mégis ez jár a fejemben napok óta. Kedves kolléganőmmel, Rohoskáné Icával beszéltük át a pénteki nap menetét, mikor elárulta, hogy a rajzórájukat a szabadban szeretnék eltölteni. Városunk – talán – legidősebb fájának tövében. Picit irigyeltem a 3.a szerencsés tagjait. Milyen menő program ez már?
Jómagam görcsös ecsetvonalakra, perspektívikus ábrázolásra, és arra emlékszem rajzórákról, hogy kaptam egy egyest Cili nénitől, mert nem készítettem el határidőre a Lila fecske ül a dróton című vers illusztrációját. Örültem, ha kicsengettek rajzóráról. Ez az igazság.
Amikor Ica néni elküldte a képeket a meseszép fáról és a fűben hasaló gyerekekről, tudtam, hogy rossz rajz órákra ültem be harminc évvel ezelőtt. A fa harsogó zöld lombja a két épület közül kibukkanva kétség nélkül a tavaszt bizonygatja.
Ma, amikor a hajamat befestem – ha rászánnám már az időt –, a körmöket kilakkozom – ha éppen nem a kertben dolgozom –, valahogy eltávolodom a valóságtól. A konyhában Sheldon Cooper vitatkozik Leonarddal, amíg mosogatok. A fiam egy második világháborús játékkal játszik. A barátnőimmel leginkább telefonos kapcsolatban vagyok, mert a lelkiismeretfurdalás fojtogat a tennivalóim miatt, ha a kapuban vagy a boltban dől belőlünk a szó.
Elveszítjük a valóságot. A napok kiosonnak a tenyerünkből. Gyakran este is nem egy könyv lapjai, hanem a telefon kékfénye az utolsó, amit látunk, mielőtt lehunyjuk a szemünket.
Ezért olyan vigasztaló nekem a fűben hasaló, fát rajzoló gyerekek színes forgataga. A fű és a fa a valóság. A tolltartó cipzárján egyensúlyozó hangya vicces, és valóságos. A madárhang, a séta, az offline nevetés olyan gyógyító, hogy szinte az élet megsértése az, milyen sokszor nélkülözzük.
Hiszem, hogy amíg vannak Ica nénik és fűben hasaló harmadikosok, a világ folyásának rendje helyreállítható.
A képeket Rohoska Ferencné készítette.
Fotógaléria:
