Az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő Múzeumok Éjszakáján, 2022. június 25-én este került sor Pálinkás Szilvia írónő Genomba zárt örökség című könyvének bemutatására a kiskőrösi Szlovák Tájházban.

A rendezvény házigazdája Dr. Filus Erika a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, és vezette fel az eseményt.

(B-J): Dr. Filus Erika múzeumigazgató, Pálinkás Szilvia írónő, Végső István helytörténész
-Hirdetés-

A két évnyi kutató- és írói munkának köszönhető regényt, a kiskunhalasi Végső István történész mutatta be, a nagyszámú érdeklődőnek. A Clio Intézet munkatársa, az írónő elmondása szerint, végig támogatta, és szakmai tanácsaival segítette a nyomozást.

Végső István, aki maga is családfakutatással foglalkozik, szórakoztatóan, sok humorral megfűszerezve adott betekintést a témába, és keltette fel a könyv iránti érdeklődést.

A kiskőrösi származású írónő, már évek óta megosztja gondolatait a különféle témákra nyitott olvasókkal a Gezemice (összekotyvasztott) elnevezésű blogjában, de nyomtatásban, most jelentette meg először írását.

Már a cím is rendhagyó, ahol a genom szó – jelentése: örökítő anyag – a négy generáción átöröklődött családi mendemondára utal, aminek hatására a génekben jelenlévő sejtés, a tudás utáni vággyá fejlődve, bizonyossággá teljesedett ki. 

Vagyis elindította az írónőt azon az úton, hogy időt, és energiát nem sajnálva, felkutassa a százhúsz éves múltat, és lerántsa a képzeletbeli fátylat ősei titkáról.

Pálinkás Szilvia, kezében első könyvével

A regényből megismerhetjük Pálinkás Szilvia ükanyját, Bor Terézia javasasszonyt, bepillantást nyerhetünk az életébe, és az állítólagos méregkeverésben való bűnrészességének köszönhetően egy per folyamatába is.

Az előadás során, Végső István nemcsak magát az írónőt mutatta be, hanem az írás körülményeit, a regényeben szereplő kor sajátosságait, a nők helyzetét, és egy kemény, előítéletekkel teli világot is.

A könyvből Subáné Kiss Krisztina olvasott fel részleteket

Ezen kívül, hogy teljesen át tudták élni a múlt hangulatát a jelenlévők, az Subáné Kiss Krisztina  – a könyvből gondosan kiválasztott részletek – felolvasásának, és Csatai Ede által készített, és már előzetesen bemutatott kisfilmeknek volt köszönhető.

Valamint a helyszínül megválasztott Szlovák Tájház is hozzájárult berendezési tárgyaival, légkörével, hogy megérezhessük Bor Terézia szellemének jelenlétét.

Kapcsolódó cikk
Látványsütés, szappankészítés, táncház és tűzugrás – Múzeumok Éjszakája Kiskőrösön
Látványsütés, szappankészítés, táncház és tűzugrás – Múzeumok Éjszakája Kiskőrösön
A Múzeumok Éjszakája programsorozatot 2003 óta rendezik meg hazánkban, amely a nyári napfordulóra, Szent Iván éj környékére esik. Ilyenkor Kiskőrösön...

Írta: Kothencz Henrietta

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira