A mindennapok hírei egy ijesztő vákuumba préselnek. Hallgatom a számokat, ránézek a közüzemi oldalakra és sírni támad kedvem. Az áram, a gáz és a többiek öklömnyivé zsugorítják a gyomromat. Üvölt a kérdés: hogyan tovább.
Lajstromba szedem az elektronikai eszközöket a házban. Kikapcsolom a Netflixet. Az áram, a gáz és a többiek mellé sorakozik a klímaszorongás. Levegőt venni is nehéz a napon. A fű sárga. A föld porzik. Félelemmel nézünk a jövő felé. A világ, amit kaptunk, sebzetten hullik a következő generáció kezébe.
Kell egy reménysugár. A tehetetlen dühből való céltudatos kitörés bizalma. Aki csak aprókat lép, az is halad előre. Kimegyek hát a kertbe. Az uzsonnára szedett paradicsom langyos, ahogy beleharapok. A brokkoli felett darazsak donganak. Az uborka levele sárgásfehéren szomorkodik. Ahogy kilépek a papucsból, az ujjaim között pergő, forró homokszemek valósága visszaránt az utamra.
Ezt megtehetem. Erre vigyázhatok. Ezen spórolhatok. Ez a reményem. Kiszedem a fokhagymát. Ahogy két hete tanultam a szomszéd bácsitól, beáztatom, megmosom, letisztítom. Közben a írótársaim megérkeznek. Munka közben beszélgetünk. Mint elődeink a fonóban. Nevetünk, hogy már öregasszonyok vagyunk. Megkérem Henit, hogy fotózzon le. Kérdezi: Nem gond-e, hogy koszos a papucs és a lábam. Nem. A legkevésbé sem vagyok influenszer az Instagramon.
Az életem valóságos. A kosz, a homok, a szabálytalan alakú fokhagyma, a nem tökéletes paradicsom és uborka valóságos.
Az áram, a gáz és a többi rémület fojtogat bennünket. Valóságos. Mégis változtathatunk, amin tudunk.
Ültem a kis farönkön, elvágtam az ujjam. Ügyetlenkedtem több fronton is. Igyekeztem befonni a fokhagymákat, amik a legnagyobb jóindulattal is maximum Pista bácsi fonatainak gyenge utánzatai lettek. De amikor feltettem őket az oszlopra, és elsöpörtem az udvart, a félelmek között valahogy mégis rámtalált a remény.
Mert nem vagyunk teljesen védtelenek azzal szemben, ami most velünk történik! De új stratégiákra és új hitre van szükségünk, hogy ne csak a jövő feletti rémület töltse ki a mindennapjainkat.
A képeket Kothencz Henrietta készítette.
