Kilátásaink mostanában napról napra változnak. A hozzánk elérő hírek, a telefonunk képernyőjén megjelenő számok, amik az aktuális egyenlegünket mutatják, megijesztenek. A hőség elviselhetetlen. Gondolataink szorongássá aszalódnak, mert hiányzik az eső valódi és átvitt értelemben való hűsítő ereje.
Kilátásaink örökké változó dimenzióiról az idei, nyári túra kapcsán szeretnék mesélni. Amikor kirándulni megyünk, a nehézségeink, kérdéseink egy időre konzerválódnak. Önmagunk védelme érdekében eltesszük őket egy fiókba, hogy a szívünk és a fejünk képes legyen befogadni azt, ami megújíthat.
Vannak élmények, amik a felfoghatatlan múltba repítenek. Találkoztunk egy geológus fiatalemberrel és a barátjával, akik megmutatták nekünk a frissen kivésett ammonitesz fosszíliát. Szédítő érzés évmilliók üzenetét keresni egy kődarabban. Életet felfedezni ott, ami halottnak tűnik. Vagy felidézni a közös egyetemi tanárok nevét egy vadidegennel. Igaz, hogy “kicsi a világ”.
A természetet járva az életnek az embernél jóval mélyebb bölcsességét érezzük meg zsigereinkben. A kidőlt fák a jövőt táplálják.
Az Alpesi illúziók geoládánál a végtelent csodálva áll az ember. Kilátásaink horizontja tágabbnak tűnik. A békesség kilúgozza belőlünk a félelmeket. Létünk parányisága a bolygóhoz képest nem elborzaszt, hanem megnyugtat. Valami nagyobbnak része vagyunk.
Vannak helyek, ahol már lélegezni is megtiszteltetés. Vízesés csobog. A levegő tiszta. A völgyben az élet lüktet megállíthatatlanul.
Néha a kilátásaink arra kényszerítenek, hogy lekuporodjunk egy képzeletbeli fűcsomóra. Nem tudunk továbbmenni. Elegünk van mindenből, ami nekünk jutott. Ilyenkor az apróságokra fókuszálva, piciket lépve leszünk képesek perspektívát váltani. A lemenő nap fényében a holnap ígéretét látni. Az ismeretlenben is bízni.
Az ember gyakran ostoba. Szándékosan hunyja be a szemét és maga elől is titkolja felelősségét. Faraghatunk szobrot szemétből, az attól még szemét lesz.
De néha, a küzdelemben leizzadva, szederrel karcolt lábszárakkal, csaláncsípésekkel pöttyözve, egy lövészárokba rejtett geoládában üzenet rejtőzik. Ajándék, amit nem kértünk. Csak állunk, kezünkben a mondattal, lábunkat megvetve, és tudjuk, nem ugyanaz az ember megy le a hegyről, mint aki felment.
