A Föld, vagy amit akartok mondat szombaton, az Eltájoló Kupán jutott eszembe. Néztem az embereket. Idén hat éves volt a legfiatalabb versenyző. Amikor meglátta a kupákat, számonkérően nézett mosolygó édesapjára: Apa, nem is mondtad, hogy ez egy verseny! Azt mondtad ez egy kirándulás! Félórán át mesélt az élményeiről. Mutatott egy agancsot. Elmagyarázta, hogy „apa, azt mondta, hogy adjam oda a bácsinak – mutatott a főszervezőre –, mert az agancsokat nem szabad engedély nélkül hazavinni.” Az apukája büszkén pillantott rá, aztán tovább kanalazta a babgulyást.
Eszembe jutottak Az erdő fohászát hirdető táblák. Az erdei pihenőhelyek körül heverő energiaitalos palackok, csikkek ezrei. Az ember szégyenteljes nyomai.
Figyeltem ezt a csillogó szemű hatévest, aki azt is tudja, hogy nem visszük haza engedély nélkül az elhullajtott agancsot.
Fotóztam időseket ragyogó mosollyal, akik nem szomorkodnak a felettük elszállt idő miatt, hanem hat kilométert poroszkálnak a bócsai sárga homokban, hogy ünnepeljék az életet.
A nagy nyári túrán egyik túratársunk azt mondta: őrültek vagyunk, hogy negyven fokban, napi húsz-huszonöt kilométert letolunk, és geoládákat keresgélünk. Ez – éppúgy, mint a futás – bizonyos szempontból őrültség. Számomra jófajta őrültség. Nehéz lenne meggyőzni az ellenkezőjéről.
Szintén nyáron, amikor elhagytuk a csodálatos Máré várát, szomorú kép tárult elénk. A táblán lévő feliratot olvasva, döbbenten állunk az emberiség előtt. Nem szemetes!!! Persze alaposabban olvasva, látjuk, hogy szeméttel teli zsák elhelyezhető, de nem értjük, mit keres benne más.
Feltesszük-e a kérdést magunknak: a Föld az, amit akarunk? Felnőttek, akik otthon veszekednek a gyerekekkel, ha a kuka mellé dobja a szemetet, nem veszik a fáradtságot, hogy a szemetet, amit felcipeltek a hegyre, levigyék. Túl kockázatos, ahogy az ember viselkedik. És nem érti, hogy az univerzum nem ajánlja fel, hogy „otthonotok lehet a Föld, vagy amit akartok”.
Remélem, hogy egyre több olyan szülő lesz, aki úgy neveli a gyermekét, mint az édesapa az Eltájoló Kupán. Megtanítva a határaink és a természet tiszteletét.
