A mi iskolánkban néhány éve úgy döntöttünk, átvállaljuk az első osztályos tanítóktól a DIFER mérés (Diagnosztikus Fejlődésvizsgáló Rendszer) elvégzését. Elég a „beszoktatás”, az alapvető rendszer kialakítása, amikor egy tál elszabadult zsizsiknek tűnnek az elsős gyerekek.

-Hirdetés-

Mivel a biológia-földrajz szakom miatt felsős diákokra szocializálódtam az elmúlt húsz évben, az elsősök világa sokáig terra incognitának számított nekem. Bár segített az EGYMI-ben az autizmussal élő óvodások csoportjában töltött öt év. Alaposan kiléptem a komfortzónámból ezen a téren.

Harmadik éve vagyok része a DIFER méréseknek. Ahogyan a csoportjelét legjobban ismerő óvodásból büszke kisiskolás lesz. Megtiszteltetés.

A magabiztosak azonnal felismerik a képeket.

A kép forrása: pixabay.com/Berzin

Ja. Ilyet már csináltam az óvodában. – Aztán harmincöt perc alatt hozza a kilencven százalékos feladatátlagot. Majd lazán feláll, és kijelenti:

Látod? Mondtam, hogy én jó vagyok ebben!

Mások mosolyogva legyintenek:

Ó, ez semmiség! Ilyen már az oviban is volt.

Persze vannak, akik szoronganak, mert el kell menni egy ismeretlen felnőttel, egy ismeretlen helyiségbe. Velük hosszabb a ráhangolódás szakasza, mert csak akkor kezdünk el dolgozni, mikor elhitték, nem vagyok veszélyes a testi és/vagy lelki egészségükre.

A rutinosak rendben pakolják a pálcikákat, az álmodozók házat építenek belőlük. Akiknek fájdalom van a szívükben, mesélnek közben. És a gondosan megépített ház néhány pillanat alatt válik káosszá. Felnőtt életünk kuszasága, döntéseink súlya az ő vállukat nyomja.

Végül jönnek zseniális humorú diákok. A  DIFER mérés tapasztalati következtetés részén belül van néhány számomra sem teljesen logikus mondat. A hozzám hasonlóan kacifántos észjárású gyerekek ezt ki is szúrják.

Ha sok édességet eszek, akkor meghízom. Most sok édességet ettem, tehát… A feladat várja, hogy az elsős azt mondja: meghíztam. Ám ha jól nevelnek, a helyes válasz: Most édességet ettem, tehát ennem kell rendes kaját is!

A halak vízben élnek. Cirmi cica nem vízben él, tehát…Az elvárt válasz az lenne: Cirmi cica nem hal. De szerintem lényegesen elmésebb volt az, amit én kaptam: tehát Cirmi cica vízmentes.

A kiemelt kép forrása: pixabay.com/leemurry01

MEGOSZTÁS