A közoktatási intézmények sorában, utolsóként a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában rendeztek tanévnyitót, melyet 2023. szeptember 6-án délután tartottak a kiskőrösi művelődési központban. 

„A gyermek a legtökéletesebb teremtmény, mert egyedül ő tudja megalkotni saját egyéniségét.”

Maria Montessori gondolataival nyitotta meg a tanévnyitó ünnepséget Markóné Csányi Gabriella intézményvezető, majd az ünnepi műsor részeként elsőként Suba Dániel (felkészítő tanára: Gmoser István) előadásában hallhattuk Marcello: Adagio darabját trombitán. A fiatalokat Vikorné Hajas Matild kísérte zongorán. 

Suba Dániel 
-Hirdetés-

Katona Johanna, Sáfár Andrea tanítványa Gossec: Gavott művét játszotta el fuvolán. 

Katona Johanna

Majd Újvári Bálint Telemann: F-dúr Szonáta 2. tételét hallhattuk trombitán, akit Gmoser István készített fel. 

Újvári Bálint

Pöschl Dávid szintén Gmoser István tanítványa, aki Debussy: A Kis néger darabját játszotta el szaxofonon. 

Pöschl Dávid jövőjének a zenei pályát választotta, így készül az idei szakirányú felvételi meghallgatásra

A tanévnyitó alkalmával Markóné Csányi Gabriella intézményvezető beszédében elmondta, hogy négy telephelyen (Kiskőrösön két helyszínen, Kecelen és Izsákon) látnak el művészetoktatási feladatokat, ahol a diákok három művészeti ágban – zene, grafika, tánc –tanulhatnak. Az idei tanévet – jelenlegi adatok alapján – 626 beiratkozott, jogviszonnyal rendelkező tanulóval kezdik meg szeptember 11-én hétfőn. Az elmúlt években elindult felnőttoktatás sikere az idei évben is folytatódik. Nemcsak hangszeres, hanem grafika és néptánc tanszakon is évek óta indul felnőtt csoport. Így idén először családi koncert megszervezését is tervezik.

2021-ben még a művészeti iskola udvarán, viszont azóta a művelődési központban tartják a tanévnyitót

Majd bemutatta intézményük pedagógusait: 

Zongora tanszak: Balázs–Nagy Gabriella, Pusztai Virág Katalin, Magyarné Szenáky Tünde, Pelsőciné Barna Mária, Vikorné Hajas Matild.

Fafúvós tanszak: Sáfár Andrea, Soltiné Samu Zsuzsanna, Szűcsné Hegedűs Orsolya, Markóné Csányi Gabriella

Rézfúvós tanszak: Boldoczki Róbert, Gmoser István, Tóth Ferenc, Gruber Tamás, Sipos Béla karnagy, Kiskőrös Város Fúvószenekarának vezetője. 

Továbbá:
Szásziné Nagy Judit –  hegedű és szolfézs
László Blanka – cselló
Új pedagógusként köszöntötték Csővári Csilla operaénekesnőt, aki szeptembertől a magánének tanszak egyik tanára.
Farkasné Szabolcsi Ildikó – magánének
Falusi János – dob, ütő
Porvay György – gitár

Míg a szolfézs órákat: Szásziné Nagy Judit, Soltiné Samu Zsuzsanna, Kovácsné Pata Zsuzsanna és Gyenes Éva tartja. 
A zenei előképző csoportokban: Vikorné Hajas Matild és Csővári Csilla tanárnő várja a gyerekeket.

Grafika tanszak: Szentgyörgyi Erika, illetve új pedagógus még Kis Anita, aki a grafika tanszak munkáját erősíti. 

Néptánc: Horváth Katalin, Bőtös Barnabás, illetve visszatérőként köszöntötték Kaponya Lászlót is. Kiss Katalin jelmeztárosként segíti a néptánc pedagógusok munkáját.

Iskolatitkáraik: Judák Angéla Erika és Kaponya-Nagy Katalin.
További segítőik: Andriska János portás, míg a tantermek tisztaságát Polyák Katalin és Jávorka Ágnes biztosítja.

Markóné Csányi Gabriella a 2021/2022. tanévtől vezeti a művészeti iskolát Kiskőrösön

Elhangzott továbbá, hogy tandíjat félévente, a Kiskőrösi Tankerület számlájára a KRÉTA rendszeren keresztül kell megtéríteni utalással. A térítési díj összegéről az iskola hirdetőtábláján tájékozódhatnak.

A térítési díjak ellenében hangszeres növendékeik 2×30 perces főtárgy és 2×45 perces szolfézs órában részesülnek hetente. Szolfézs alapfok 4.osztály végén lehetőségük van a gyermekeknek ebből a tantárgyból alapvizsgát tenni. Sikeres szolfézs alapvizsgát követően kötelezően választaniuk kell zeneirodalom, kamarazene, illetve zenekar tantárgyak valamelyikéből. Minden művészeti ágon, főtárgyból a 6. évfolyam elvégzése után tehetik le az alapvizsgát növendékeik. 10 év tanulás után pedig művészeti záróvizsgára van lehetőség, ezzel lezárva a zeneiskolai tanulmányokat. Néptánc oktatásuk, csoportonként hetente 2×1,5 órában valósul meg a művelődési központ tánctermeiben. A grafika szak oktatása Kiskőrösön, intézményük emeleti grafika termében, Kecelen pedig a II. János Pál Általános Iskola, erre a célra megfelelő tantermében valósul meg, hasonlóképpen hetente 2×1,5 órában, tette hozzá az intézményvezető. 

Az órarend szerinti tanítás szeptember 11-én indul ebben a tanévben, kivéve a zeneovit, ami szeptember 18-án kezdődik.

Természetesen most sem maradhatott el a rendezvény kezdetén a Himnusz, míg zárásaként a Szózat közös eléneklése, melyben: Magyarné Szenáky Tünde (zongora), Csővári Csilla (énekes) és László Blanka (cselló) működött közre. 

b-j: Magyarné Szenáky Tünde (zongora), Csővári Csilla (énekes) és László Blanka (cselló)

További naprakész információkért látogasson el intézményük weboldalára, illetve Facebook oldalukra! 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS