Hosszú folyamat és több fejlesztési ütem eredménye az, hogy mostanra a kiskőrösi Tüskös Közösségi Parkban gyönyörű füves, fás terület és egyéb elemek is láthatók. Az elmúlt másfél évben is folyamatosan fejlődött park és olyan elemekkel bővült: mint játszótér, közösségi kiülő, valamint egy WC konténer.

-Hirdetés-

A szervezőmunkálatokban és a fejlesztésekben jelentős szerepet vállaló Ungvári Ferenc önkormányzati képviselő elmondta, hogy a szeptember 30-án megtartott fejlesztési cikluszáró rendezvénnyel az elmúlt másfél évben végzett munkálatokat szerették volna lezárni és megköszönni azok segítségét, akik ebben valamilyen módon részt vettek.

Megemlítette, hogy az elmúlt időszak komolyabb fejlesztései közé tartozik, hogy kihelyezésre került egy illemhely konténer, mely proxikártyás rendszerrel működik. Megtörtént a játszótér részen a napvitorlák elhelyezése és történtek növényültetések. Jelentős beruházás valósult meg azzal is, hogy mostanra elkészült a közösségi kiülő térkövezése, melyhez a térkövet az Akker Plus Kft. adta, annak lerakása pedig társadalmi munkában történt.

Kiemelte, hogy a park fejlesztése hatalmas közösségi összefogással és Domonyi László polgármester, valamint az önkormányzat támogatásával valósulhat meg. Beszélt arról, hogy a játszótéri elemek, a közösségi kiülő és a zöld növényzet fejlesztése is jelentős közösségi összefogással jöhetett létre.
Köszönetét fejezte ki a támogatóknak és segítőknek: Kiskőrös Városért Alapítvány, Ültess Fát Mozgalom Egyesület, Akker Plus Kft., Protokon Kft., V.I. Plastic Kft., Park és Kert Kft. – Ba Irén, Zsikla Róbert – illemhely tervezése, Ungvári Works Kft., Kőröskom Kft., Kőröszolg Kft., Bajusznács Gábor – térkő lerakásának szakmunkája, Szentgyörgyi Csaba – a cikluszáró vacsorához a húst biztosította, Kiskőrös Város Önkormányzata.

A további tervekről elmondta, hogy szeretnének egy labdajátékokra alkalmas területet kialakítani, jó lenne a későbbiekben a park körül egy futókör és kellene több hinta, valamint egyéb játszótéri elemek is még a parkba. Felmerült, hogy kihelyeznének egy piramis mászótornyot, amelyhez szükséges majd a korábbaknak megfelelően a közösségi támogatás.

Ungvári Ferenc és Domonyi László

A cikluszáró rendezvényről megemlítette, hogy vacsorára egy marhaprökölttel készültek és batyus jelleggel hoztak a lakosok frisstő italokat, süteményeket, illetve egyéb finomságokat. A gyermekre gondolva egy légvár is felállításra került, amit nagy örömmel használtak a fiatalok.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (46 db kép)
MEGOSZTÁS