Október 11-én délelőtt a kiskőrösi Szabadidőparkba várták a leendő 1. osztályosokat a Bem iskola pedagógusai. Az éves munkatervben négy programot is szerveznek az óvodásoknak, melynek nyitánya volt a mai alkalom. Korábban nyílt napokat tartottak, azonban most rendhagyó módon játékos sportnapot szerveztek a gyerekeknek.

-Hirdetés-

„A kiskőrösi óvodák nagycsoportosait várjuk a rendezvényre, körülbelül 150 főre számítunk, akiknek meglepetés ugrálóvárral is készülünk” – mesélte Lasztovicza Marcell.

A szervezők légvárral is készültek

A négyalkalmas programsorozat célja, hogy a nagycsoportos óvodások megismerhessék a leendő 1. évfolyamos osztályfőnököket és néhány tanárukat. A programok által lehetőségük van kötetlenebb formában barátkozni a gondolattal, hogy jövőre már iskolába fognak járni.

Játékos formában ismerkedhettek a gyerekek a pedagógusokkal

Hat állomáson végighaladva – kötélhúzás, célba dobás és rúgás, fogócska, ernyőjáték, ernyőzés – játékos formában ismerkedhettek a gyerekek: Kecskés Lilla, Csonka Rita, Horváth A. Gézáné tanárnőkkel, illetve Lasztovicza Ákos és Lasztovicza Marcell testnevelés tanárokkal, valamint Kurucz Bernadett tanárnővel.

A gyerekek óvodánként, csoportonként haladtak végig az állomásokon. Ezúttal nem volt versengés, hiszen nem az eredmény számított, hanem maga a játékélmény.  
Örömteli pillanatokból sem volt hiány 

„A korábbi években is szerveztünk már hasonló eseményeket. A járvány ideje alatt ez a hagyomány sajnos megszakadt, azonban újra szeretnénk az óvodás gyermekekkel találkozni. Mivel most még gyönyörű az idő, ezért első alkalommal szabadtéri programot szerveztünk a gyerekeknek. A következő alkalommal (novemberben) is játékos sportversennyel készülünk, de akkor már a Bem iskola épületében, hogy megismerkedhessenek azzal a nagy forgataggal, mely intézményünket jellemzi. Februárban egy forgószínpad szerű foglalkozást tartunk majd nekik, ahol egy mesedarabot fogunk bemutatni, de lesz tánc és további bemutatók is. Aztán megvendégeljük őket, illetve ajándékot is szoktunk nekik készíteni a 4. osztályos gyerekekkel. Az utolsó alkalomra márciusban kerül  sor, amikor is iskolánkban kézműveskedhetnek majd a kicsik” – mesélte Horváth A. Gézáné.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (77 db kép)
MEGOSZTÁS