Emlékezés dr. Szenohradszki Bélára, Kiskőrös tragikus körülmények között elhunyt első polgármesterére
„Egy teljesen nyitott, egy új szellemű városi vezetést szeretnénk Kiskőrösön megvalósítani, mert tudjuk azt, hogy csodákat sajnos nem fogunk tenni, de a rendkívül nehezedő helyzetben életbevágóan fontos lesz a városban a közhangulatot illetően, hogy...
Interjú Kálecz Jánossal, Kiskőrös egykori polgármesterével
„Nem éreztem könnyűnek, amikor egy színházteremnyi pedagógussal szemben kellett megvédenem az önkormányzat olyan döntését, amivel magánemberként nem biztos, hogy egyetértettem” — interjú Kálecz Jánossal, Kiskőrös egykori polgármesterével.
Számítástechnikusként érkezett városunkba a nyolcvanas évek végén, majd...
„Lelkes, de naiv emberek voltunk, akik szerettek volna minden problémát megoldani” — interjú Bodor...
Kertészmérnök és tanárember, akit az ifjonti lelkesedés vitt a közélet porondjára. Az állami gazdaságnál még 1990 előtt független szakszervezetet szervez, majd a Szabad Demokraták Szövetségének tagjaként bekerül az első képviselőtestületbe, ahol társaihoz hasonlóan részt...
Az első önkormányzati választások – Soltvadkert 30 éve I. rész
1989. október 23-án kiáltották ki Magyarországon a Köztársaságot, mely az 1949-ben létrejött népköztársasági formát váltotta fel. A Köztársaság ideiglenes elnökének Szűrös Mátyást választották. 1990. március 25-én és április 8-án megtartották az első szabad országgyűlési...
„Ez a tisztség, főleg akkor, az átmenet éveiben, tapasztalatból mondhatom, teljes embert kívánt” —...
Barkóczi Ferenc városunk harmadik polgármestereként 1993-tól egészen 2006-ig volt Kiskőrös első embere, ezalatt a nem éppen rövid idő alatt pedig számos változás zajlott a település életében. Gyakorlatias felfogású mérnökember, a hagyományokat és kultúrát tisztelő...
„Nem árt, ha a jegyző a pártonkívüliséget képviseli”— interjú Dr. Szentendrei István nyugalmazott címzetes...
Dr. Szentendrei István városunk első jegyzője volt a rendszerváltást követően, s ezt a tisztséget igen sokáig viselte, 2012-ben címzetes főjegyzőként vonult nyugdíjba. A huszonkét hivatali év alatt számos változást megélt, számos városvezetővel és beosztottal...
„El fogunk jutni a rendszerváltáshoz, a folyamat nem fog megállni a reformoknál” — nagyinterjú...
A történet természetesen úgy kerek, ha megkérdezzük a „másik oldal” véleményét is a történtekről, ugyanis manapság elsőre talán meg sem fordul az ember fejében, de az 1990 előtti rendszernek saját köreiből, ha úgy tetszik...
„Mint amikor egy mozdulatlan inga kilendül” — interjú Baranyai János egykori önkormányzati képviselővel a...
A harminc évvel ezelőtt megalakult első képviselő-testület tagjainak felelősségteljes hozzáállása nélkül ma nem tartana itt városunk, hiszen Kiskőrös egy élhető, rendezett, pezsgő város lett az eltelt évtizedek alatt, ahol jó élni, és érdemes visszatérnie...
Interjú Varga Endre László egykori kiskőrösi önkormányzati képviselővel
„A polgárok mindannyian saját érdekük, meggyőződésük, világnézetük, tapasztalataik, és nem egyszer érzelmeik alapján hoznak döntést, mondanak véleményt közügyekben. Ez alól nem menetesek a képviselők sem.” Interjú Varga Endre László egykori kiskőrösi önkormányzati képviselővel.
Történész, történelemtanár,...
„Szerintem mondhatjuk, hogy jól ment, elég gyorsan elkapkodták őket” — interjú Sinkovicz Lászlóval a...
Sokan, mint a művelődési ház igazgatója emlékeznek rá, emellett azonban fontos megemlíteni, hogy Sinkovicz László volt az, aki 1949 után ismét helyi lapot indított Kiskőrösön. Ez az újság volt az, amely beszámolt a rendszerváltás...














