Kötelező maszkhasználat lesz a közterületeken is
Addig kell kitartani, amíg a koronavírus elleni vakcina megérkezik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornának adott keddi interjúban. Közölte azt is: éjféltől kötelező lesz a maszkhasználat.
A kormányfő hangsúlyozta, a vakcina belátható...
dr. Percs Endre, keceli háziorvos azt tanácsolja, hogy oltassuk be magunkat az influenza elleni...
Dr. Percs Endre, keceli háziorvos írta le gondolatait, véleményét a közösségi médiába, az influenza elleni védőoltással kapcsolatban november 10-én. Haszilló Ferenc, Kecel Város polgármesterének felkérését követően, hiszen a doktor úr már beoltatta magát az...
Haszilló Ferenc, Kecel Város polgármesterének közleménye a higiéniás szabályok betartásáról
Tisztelt Keceliek!
Az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett hozzám, miszerint a vásárlások során sokan nem az előírásoknak megfelelő módon viselik a maszkot, ami igaz a városunkban működő piacra is.
Mindannyian tudjuk, hogy a koronavírus-járvány miatt kiemelten...
A katolikus templomokat továbbra is nyitva tartják, szentmisék is tarthatóak
A járványhelyzet romlása és a várható további korlátozások miatt november 9-én, hétfőn a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia újabb sajtóközleményt adott ki. Ez a latin szertartású egyházmegyékre érvényes – visszavonásig.
A koronavírus miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a...
Itt az ideje, hogy télire cseréljük a gumiabroncsokat
A hidegek beálltával eljön az ideje az autótulajdonosoknak, hogy lecseréljék nyári gumiabroncsaikat télire. Legfőképpen a közlekedés biztonsága érdekében kell ezt megtenni, de az autóknak is jobb, ha már megfelelő időben és körülmények között a...
Ma szavaznak a rendkívüli jogrend 90 napra történő meghosszabbításáról
Az Országgyűlés ma rendkívüli ülést tart, amelyen a képviselők a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról döntenek.
4140 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 118 918 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma....
Kijárási és gyülekezési korlátozás jön szerdától – Orbán Viktor a következő szigorító intézkedéseket jelentette...
Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon videóüzenetben tette nyilvánossá a vélhetőleg szerda 0 órától bevezetésre kerülő szigorításokat.
A miniszterelnök elmondta, a kórházak felszereltek, minden rendelkezésre áll: ágyak, lélegeztetőgépek, maszkok és védőfelszerelések. Az orvosok és az...
Tázláron sem feledkeznek meg a jeles napokról
Valami hiányzik az idei évben. Jeles napjaink úgy múltak el, hogy sokszor megemlékezés nélkül mentünk tovább. Rendhagyó volt a nyuszi ünnep. Ilyen volt májusban az anyák napja is, családi körben kis családunknak köszönhetjük, hogy...
Megosztozott a pontokon a Kiskőrös LC II. és a Balotaszállás
A Balotaszállás együttesét fogadta a Kiskőrös második számú csapata a megyei harmadosztályú bajnokság középcsoportjának 12. fordulójában.
A találkozó igazi rangadónak is volt mondható, hiszen a vendégek a dobogós helyezés eléréséért küzdenek, míg a hazaiak a...
A Magyar Posta és a Takarékbank projektindító eseménye Csengődön
Az országban elsőként nyílt meg Csengődön az első közösen üzemeltetett postai és takarékbanki fiók november 6-án. A Magyar Posta és a Takarékbank tesztelési szakaszba lépett projektindító program célja, hogy hosszú távon biztosítsa a kistelepüléseken...














