A növényvédelem és tápanyag-utánpótlás volt a második GAZDAEST fő témája
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a Soltvadkerti Gazdakör Egyesület GAZDAESTEK rendezvénysorozatot indított 2023-ban is, melynek második alkalmára február 28-án 17 órától a soltvadkerti Polgármesteri Hivatal dísztermében került sor.
Elsősorban a szőlő és gyümölcstermelőket érintő...
Ütemezetten halad az 53. sz. főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése
Az 53. sz. főút, Soltvadkert elkerülő szakaszának építése terv szerint, ütemezetten halad. A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek majd és ezzel egyidejűleg csökken Soltvadkert zajterhelése, valamint légszennyezettségi értékei is.
Mint arról...
Az izsákiak egy régi álma kezd valósággá válni
Ha valaki mostanában járt Izsákon, a focipálya és az egykori strand környékén, biztosan felfigyelt a Kolon-tó szomszédságában folyó építkezésre. Úgy tűnik, hogy az izsákiak régi álma kezd valósággá válni: itt épül meg a Kiskunsági...
Ezeket a szolgáltatókat és településeket ellenőrzi a NAV Bács-Kiskun vármegyében
2023.03.01.
A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai
2023. március 9-én (csütörtökön) Városföldön, Kunszálláson és Fülöpjakabon,
2023.március 22-én (szerdán) Garán és Vaskúton,
2023. március 20. és 26. között Kiskunfélegyházán
ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét...
Baltás Adrienn r. zászlós jutalmat kapott munkájáért
Az Országos Rendőr-Főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága tavaly volt 30 éves, melynek 2023. február 27-én tartották jubileumi ünnepségét. Erre az eseményre kapott meghívást az egykor Budapesten szolgáló, mára lokálpatriótaként Kiskőrösön dolgozó Baltás Adrienn, aki egy bajai...
A GyűrűKúra Légitársaság kapitánya – Dr. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta előadása Kecelen
A Magyar Pünkösdi Egyház Keceli Gyülekezete a Házasság Hete alkalmából szervezett eseményén ebben az évben is Dr. Mihalec Gábor, országos elismertségű pár- és családterapeuta tartott előadást EGYÜTT biztonságban címmel.
A Városi Könyvtár és Művelődési Házban...
Mitől szól a citera? címmel rendeztek mesélős estét Akasztón a Piripara Alkotóházban
Harmadik alkalommal rendeztek mesélős estét február 26-án vasárnap Akasztón a Piripara Alkotóházban, melyre megint egy érdekes témával készültek a Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai.
A mostani összejövetel a citeráról szólt. A citera egy magyar népi húros...
Jelmezes futás Kiskőrösön a farsang jegyében
Bár napokon belül beköszönt a meteorológiai tavasz, február nem hazudtolja meg magát, fagyos reggelek következnek. A vasárnapi reggel is hideg, szeles napnak indult, ám ez a kitartó Jótifutisokat nem tántorította el céljuktól.
Viccesebbnél viccesebb jelmezeket...
Farsangoltak a szépkorúak az ESZI-ben
Soltvadkerten az Egyesített Szociális Intézmény szervezésében február 24-én, a Szitakötő Vendégházban fergeteges farsangi hangulatban töltötték egy napjukat a Nyugalom Szigetének klubtagjai.
A program dr. Lacziné Ritter Andrea intézményvezető köszöntő gondolataival vette kezdetét.
Az intézményvezető arra hívta...
Az újra megalakult Immánuel zenekar koncertezett Csengődön
A csengődi művelődési ház adott otthont az újra megalakult Immánuel zenekar első, nagy nyilvánosság előtt megtartott koncertjének.
A koncert előtt beszélgettem László Tiborral, az együttes alapítótagjával a kezdetekről, és napjainkról.
Hogyan kezdődött az Immánuel zenekar története?
1985-ben,...














