Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Beszámoló

Beszámoló

A vira.hu Beszámoló rovata közéleti, illetve friss, képes beszámolókat tartalmaz.

Jól halad a Soltszentimrére vezető 5217-es számú mellékút egy részének felújítása

Mint arról márciusban már beszámoltunk, több mint ezer kilométernyi útszakasz felújításából álló programot indított a Magyar Közút, melynek egyik projektje az 5217-es számú út felújítása Soltszent­imre-Csengőd Kullér érintésével. A projekten több kivitelező dolgozik. Soltszentimre felől a...

Első véradók és több éve visszatérő donorok is részt vettek a kétnapos véradáson

Május 26-án és 27-én 9 és 13 óra között várták a véradókat Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban. A koronavírus járvány és a karantén jelentősen befolyásolta a donorlétszám alakulását a korábbi véradásokon, ezért a...

Hatvankilenc evangélikus konfirmandus tett bizonyságot Istenbe vetett hitéről

  Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját! (Jel 2,10)   Konfirmációt tartottak a Kiskőrösi Evangélikus gyülekezetben. 2021. május 23-án, pünkösd ünnepén 69 konfirmandus gyűlt össze az evangélikus templomban, hogy bizonyságot tegyen Istenbe vetett hitéről és...

Megyei döntőben a Kiskőrösi EGYMI focistái

A Kiskőrösi EGYMI kispályás labdarúgó csapata az országos döntőbe való bekerülésért játszott mérkőzést május 25-én, a helyi Szabadidő Park pályáján. A csapat Kuti Zoltán és Tisza Zoltán edzők irányításával lépett pályára a kiskunmajsaiak gárdája...

Különleges eseményre került sor a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő és Kemping területén

2021 pünkösd hétvégéjén a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő és Kempingben találkozót szervezett a Magyar Hagyományos Kemping Klub. Május 22-én szombaton egy rendhagyó eseményre is sor került a helyszínen. Egy boldog pár itt erősítette meg a...

Nyolc fiatal konfirmált a Kiskőrösi Református Egyházközség templomában

Pünkösd vasárnapján nyolc fiatal – Nagy Andrea, Patka Sarolta, Nagy Marcell, Monostori Zsófia, Vida Roland, P. Tóth Panka Nóra, Kiss Tamara, Feind Péter – erősítették meg keresztségi szövetségüket, hitüket, s lettek a Kiskőrösi Református...

Hetvenhat kiváló bort kóstoltak és minősítettek a szakemberek Kiskőrösön

A már lassan két évtizede hagyományos Márton-napi újbormustrát novemberben a járványügyi intézkedések miatt elhalasztotta a szervező Kiskőrösi „Gondűző” Borlovagrend. Nem maradt el, csak más időpontra tettük át a „Kóstold meg az újboromat” szlogennel évek...

“Pünkösdi party” – Családi gyülekezeti napot tartottak a soltvadkerti evangélikusoknál

Két évvel ezelőtt „Pünkösdölő” néven szerveztek a soltvadkerti evangélikusok családi gyülekezeti napot hagyományteremtő célzattal. A programot az evangélikus gyülekezet idén, május 24-én is megszervezte. Reggel 9 órától az Evangélikus Egyházi Óvoda udvarában több programmal is...

Túl vagyunk az idei első Pintér Kupán

Kissé felhős, de szép napsütéses délelőttel indult Kecelen a Pintér Kupa sorozat idei első futama május 23-án, pünkösdvasárnap. A Kecel Ringen közel száz nevező állt rajthoz, és az oltásoknak köszönhetően a járványügyi korlátozások feloldásával...

Szupercellák tomboltak az Alföldön pünkösdvasárnap

Két nagyobb szupercella alakult ki az Alföld közepén, diónyi jég, felhőszakadás kísérte vonulásukat pünkösdvasárnap. Egy gyors mozgású hidegfrontnak köszönhetőn kedvezőek voltak a légköri feltételek a forgó zivatarfelhők létrejöttéhez. Bőséges szélnyírás, emelés és elegendő energia állt rendelkezésre...

Időjárás

Kiskőrös
erős felhőzet
4.9 ° C
4.9 °
4.9 °
78%
4.2kmh
56%
sze
3 °
csü
3 °
pén
5 °
szo
2 °
vas
2 °

További hírek

error: A kijelölés nem engedélyezett.