„Benedek bácsi sakk-matt! Elfogadod?”
Az óvodában a tehetséges gyermekek fejlesztése történhet az óvodai csoportban, illetve kreativitást fejlesztő „tehetséggondozó” foglalkozásokon. A gyerekek szabadon dönthetnek, hogy részt vesznek-e a felkínált tevékenységben. A foglalkozások nyitottak, bármikor bárki bekapcsolódhat vagy kiléphet. Természetesen...
Köszönik a mentősök a 26366 leadott szavazatot
Március 21-én hivatalosan is átvehette a Kiskőrösi Mentő Alapítvány az első helyezettnek járó elismerést.
A TESCO által szervezett „Ön választ, mi segítünk” akció nyerteseként Farkas Gyula a Kiskőrösi Mentőállomás vezetője, az alapítvány elnöke vehette át...
ÉLETKÉPEK: Interjú Albert Józseffel, aki 48 éve áll a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola szolgálatában
Albert József életének közel 48 éve kötődik a SZÓ-LA-M zeneiskolához, aki utolsó éves főiskolásként került vissza szülővárosába. Nem csak pedagógusként, de igazgatóként is hosszú éveken keresztül tevékenykedett azért, hogy sikerre vigye városunkban a művészetoktatást....
Az emberi kapcsolatok megteremtése
Kutyifa Anikó: I.Mózes 2 Parafrázis
És akkor Isten az első napok kőkemény munkájától megpihenve leguggolt a leheletétől frissen bepárázott fűbe. Ujjai között, mint bársony engedelmesen hajtottak fejet a mohapárnák, ő pedig békés örömmel szemlélte az...
Pál utcai a grund?
Sokszor lehet hallani beszélgetéseket élőszóban és a médiában is, hogy van-e szükség kötelező olvasmányokra napjainkban. Nincs kiforrott álláspontom, imádok olvasni, szóval elfogult vagyok. De anya is vagyok, ezért izgatottan vártam, mi lesz a fiam...
ÉLETKÉPEK: interjú Boldoczki Sándorral, a kiskőrösi zeneiskola fúvószenekarának megalapítójával
Boldoczki Sándorral, a Városi Alapfokú Művészeti Iskola egykori igazgatójával, volt pedagógusával egy tea mellett beszélgettem a minap. Elmesélte nekem, hogy már gyermekként elbűvölte a gyülekezeti ének és az orgona csodálatos hangja. Később ezek az...
Családfakutatás: „A Te történeted, a Mi történelmünk része…”
Március 9-én tartotta a Tázlári Családkutató Klub az ötödik klubfoglalkozását a helyi Művelődési házban.
Az esemény több szempontból is különlegesnek számított, ugyanis vendég előadók érkeztek, név szerint Ari Ilona, a szolnoki és a mezőtúri családfakutató...
ÉLETKÉPEK: Fontosnak tarjuk, hogy senki se nélkülözzön…
Azt szokták mondani, hogy mit ér a szó, ha nincs mellette tett! Nagy igazság rejtőzik e népi bölcseletben, hiszen nem sokat ér a szó, ha tettekben nem mutatkozik meg. Van, aki szépen beszél a...
ÉLETKÉPEK: Interjú dr. Pethő Istvánnal, a kiskőrösi zeneiskola alapító tanárával
Az 1960-’70-es években a Pethő házaspár talán még nem is sejtette, hogy az egykori Állami Zeneiskola Kiskőrösön, ilyen magas színvonalú és elismert művészeti iskolává avanzsálódik az elmúlt fél évszázad alatt. Fegyelem, kitartás, tökéletesség, pontosság,...
Megcsináltam, mert képes vagyok rá!
Szőnyi Ferenc ultratriatlon világbajnok, hosszútávfutó ezzel a motivációs gondolattal lelkesítette a hallgatóságát 2019. március 1-én a Birkás Borházban rendezett élménybeszámoló alkalmával. Az ultrasportok nemzetközi világában „Racemachine” azaz „Versenygépként” jellemzett 55 éves versenyző, 15 éve...














