Felpörögtek a motorok és dübörögtek a kipufogók Soltszentimrén
Csodálatos őszi napon, október 6-án rendezték meg a soltszentimrei Autós Találkozót, mely idén először volt márkától független. A szervezők immáron a 6. alkalommal - eleinte csak saját és baráti körük szórakoztatására - szervezték meg...
Százharminc bográcsban főttek a búbosok és tarajosok
Idén október 6-án került megrendezésre Torgyikné Danis Éva és Dedák Pál főszervezésében Kiskőrösön a IX. Kiskőrösi Kakaspörkölt-főző Fesztivál. A idei az összes eddigi fesztivált túlszárnyalta, mivel 78 csapat nevezett, akik 130 bográcsban körülbelül 2000 kg kakast...
Összefogás a nehéz helyzetben lévőkért
A Kiskőrösi Baptista Gyülekezet vasárnap délutáni istentisztelete után Hajdu Julianna és Opauszki György bemutatta a Sorsfordító Szolgáltató Központot és munkásságukat. Előadásukban a pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali ellátását megvalósító intézményeikre helyezték a hangsúlyt.
Az intézmények székhelye, a kiskőrösi...
„Az árgyélus kismadár, nem száll minden ágra”
Október 6-án délelőtt a nyilvánosan meghirdetett rendezvényt a császártöltési, Vörös-mocsár Természetvédelmi Terület tanösvényén tartották az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) keretében.Ezt a programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította útjára 1993-ban. Az október...
Közös vacsorával egybekötött évzáró darts verseny
A 18. alkalommal megrendezett Holdfényes Ligaversenyre 26-an neveztek, ami tekintve, hogy utolsó verseny, ráadásul másnap Kakasfőző Fesztivál volt, kimondottam népes mezőnynek számított.
Sajnos néhány állandónak mondható részvevő hiányzott a versenyről, de ez nem von le...
Az Idősek napja egyben a Köszönet napja is
Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét hivatalosan az Idősek világnapjává, mely az idős emberekről, az ő tiszteletükről szól. Tabdin is megünnepelték őket 2018. október 5-én, amikor is összegyűltek régi ismerősök s jó barátok, a...
Méltó megemlékezés a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeumban
Az 1848-49es szabadságharc leverése után kivégzett 13 honvédtiszt emlékére idén is méltó ünnepséget rendeztek a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében.
A látogatók kiállítást tekinthettek meg Dobák Géza, Hermann Róbert, Krámer Iván magángyűjtők anyagából. A délutánt Prof. Dr....
Népmeséink a magyar nép lelkével és beszédével szólnak a gyermekekhez
Az Országos Könyvtári Napok keretein belül került megrendezésre a MESE-KUCKÓ következő találkozója. Ezúttal a soltvadkerti Gyöngyház Kulturális Központ könyvtárában gyülekeztek a gyermekek és kisérőik az elmúlt pénteken délután.
Légrády Andortól kaptam a felkérést, hogy mesélnék-e...
Az aradi vértanúkra emlékeztek a Bem iskolában
A korábbi évek hagyományainak megfelelően az aradi vértanúkra emlékező ünnepséget tartottak a kiskőrösi KT Bem József Általános Iskolában október 5-én. Mint minden évben, most is az 5. osztályosok adtak műsort az iskola aulájában.
A diákok...
Erőn felül a magyar szabadságért
Október 4-én, az Országos Könyvtári Napok keretében tartotta meg újabb, az előzőhez hasonlóan izgalmas várostörténeti előadását Bella Tibor tanár úr, aki most az október 6-i emléknap közelsége miatt egy aktuális témát, Kiskőrös és 1848-49...














