Augusztus 20-i megemlékezés Tázláron
Augusztus 20-a alkalmából rövid, de tartalmas megemlékezést tartottunk Tázláron.
A Rozmaring asszonykórus Szent Istvánról szóló éneke után Bán Róbert polgármester úr ünnepi beszédét hallgattuk meg, majd a helyi egyházak lelkipásztorai megáldották az új kenyeret.
A közösség...
A zene bástya, a gyógyítás elhívás
Opauszki Sarolt volt a Soltvadkert Városi Művelődési Ház, Könyvtár és Szabadidő Központ fellépő vendége az augusztus 17-én - második alkalommal - megrendezett Zenés Nyári Esték sorozatának. A Kiskőrösi származású, Kecskeméten élő fiatal művész az est folyamán a...
A II. bojlis kupán 248,4 kg halat fogtak
Második alkalommal került megrendezésre a Kiskőrös határában található Ökördi Szigetes-tavon a bojlis horgászverseny. Idén már rendeztek itt egy versenyt 10 csapat részvételével, most pedig 7 csapat mérte össze erejét.
A két főből álló csapatok az...
Császártöltési Falualapítók Ünnepe, Vasárnap
Császártöltésen 2017.augusztus 13-án vasárnap befejeződött a Falualapítók Ünnepe. Délután Eszményi Viktória és Heilig Gágor gyerekműsora szórakoztatta a közönséget. Ezt követte a hagyományos „ Legyen a vendégünk..!”program.
Ebben az évben is a falunk lányai, asszonyai sütöttek...
Császártöltési Falualapítók Ünnepe, Szombat
2017. augusztus 12-én szombaton folytatódott a Falualapítók Ünnepe. Délelőtt a Fazekas Házban és a Teleház belső udvarán ingyenes kézműves foglalkozáson vehettek részt a gyerekek a helyi civil szervezetek közreműködésével.
A tavalyi év sikerét látva, idén...
II. Egyterűek Országos Találkozója Soltvadkert
Az elmúlt héten szerdától tartotta a kalocsai Egyterűek Egyesülete a II. Egyterűek Országos Találkozóját a soltvadkerti Vadkerti-tó Kempingben. A rendezvényre márka függetlenül az ország minden területéről várták a családokat, és az egyterű autók után érdeklődőket, akik...
6. Éjszakai Fáklyás Bakancstúra Akasztón
Augusztus 12.-én megrendezésre került a 6. Éjszakai Fáklyás Bakancstúra, a Ritmika Sportegyesület szervezésével.
A túrázás mellett egyéb színes programok is gazdagították az estét, mint például helyi kutyaiskola bemutatója, lovaglás és légi bemutató. A 6. alkalommal...
Császártöltés Falualapítók Ünnepe
2017. augusztus 11-én, pénteken 18 órakor kezdetét vette a három napos
ünnepség. Köszöntő beszédet mondott: Takácsné Stalter Judit polgármester.
A Közösségek házában Gatter Istvánné gyűjteményéből Babakiállítást
rendeztek, melyet Matos Maja szavai nyitottak meg, majd a délután hangulatát Markó...
Oldalkocsisok Izsákon
A IV. Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó, Közép-Európa legjelentősebb háromkerekű rendezvénye, amely idén otthont ad az I. Nemzetközi Katonai Motoros Találkozónak is a Kiskunfélegyházi Parkerdőben. A három napig tartó színes családi programok, érdekes nemzetközi bemutatók, szakmai...
Országos búcsú Kaskantyún
A Szociális és gyermekvédelmi Főigazgatóság fenntartásában működő kaskantyúi „Harmónia” Integrált Szociális Intézmény, a Fogolykiváltó Boldogasszony Egyházközség, és Kaskantyú Község Önkormányzata együttműködésében, 2017. augusztus 4-én, Kaskantyún rendezték meg a SZENVEDÉLYBETEGEK ÉS FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐK ORSZÁGOS BÚCSÚJÁT.
A...