Itt a lista: térségünk számos civil szervezetének ajánlhatjuk fel az adónk egy százalékát
Bizonyára mindenki környezetében működik olyan civil szervezet, amely egy számára kedves vagy fontosnak ítélt társadalmi ügy érdekében tevékenykedik. Ezeknek a civil szervezeteknek minden felajánlott adóforint számít, különösen a járványhelyzet utáni újra indulás során, olvasható...
Az egész iskola részt vett a teljesítménytúrán
Ezúttal Soltszentimréről indult a Három Határ Teljesítménytúra, ahol az általános iskola valamennyi tanulója részt vett a távok valamelyikén.
A három szomszédos település, Fülöpszállás, Izsák és Soltszentimre (FIS) civil szervezeteinek együttműködésével megvalósult harmadik teljesítménytúrára 2019....
Kendős-kalapos Advent
Az idei Advent szombatjain a Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület hívott mindenkit ökumenikus gyertyagyújtásra a főtéri szökőkútnál kialakított közös adventi koszorúhoz. A gyertyák meggyújtása előtt Kiss József katolikus plébános és Magyar Csanád református lelkipásztor celebrált szolgálatot....
Mutatjuk, hogyan ünnepelnek a Kiskőrösi Járás települési 2021 decemberében
A covid-19 vírus okozta járványhelyzet miatt az advent, a várakozás időszaka idén is jóval "csendesebb" lesz, mint az elmúlt években.
Cikkünkben összegyűjtöttük a Kiskőrösi Járás településeinek adventi programjait, hogy megmutassuk idén hogyan készülnek a karácsonyi...
Térségünk számos útjának felújításáról döntött a Kormány
Magyarország Kormánya a 1744/2020. (XI.11.) Korm. határozata szerint az ország 82 útszakasza újulhat meg a következő esztendőkben 157 milliárd forint összegben.
Bács-Kiskun megye 4. választókerülete részéről Bócsa, Bugac, Csólyospálos, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Izsák, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kiskunfélegyháza,...
Baleset Fülöpszállásnál
2018. július 15-én 19.30-kor egy 26 éves kecskeméti lakos közlekedett Opel Astra személyautójával Fülöpszállás térségében. A rendőrségi adatok szerint a sofőr hirtelen fékezett és jobbra kormányozva gépkocsiját lesodródott az útpadkára. Az Opel az árokba...
Járásunkból kilenc település szerepel a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének falán
2020. augusztus 20-án, az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepén átadták és felszentelték az Összetartozás emlékhelyét.
A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű 100 méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő, 4 méter...
34. alkalommal került megrendezésre a Levelész-Matekész verseny
Idén már 34. alkalommal rendezte meg a KEVI matematika munkaközössége a Levelész-Matekész levelezős matematika versenyét a 6., 7. és 8. osztályos diákok részére, melynek díjátadó ünnepségét 2024. február 29-én tartottak a János Vitéz Látogató...
Három személyautó karambolozott az 52-esen
Összeütközött három személyautó Fülöpszállásnál, az 52-es főút 31-es kilométerszelvényénél december 28-án.
A fülöpszállási önkormányzati tűzoltók végezték a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a járműveket. A baleset helyszínére a társhatóságok is kiérkeztek.
Helyszín: Fülöpszállás, 52-es főút
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Kiemelt...
Programdús volt a napközis Erzsébet-tábor
2020. augusztus 10-14. között került megrendezésre a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Herpai Vilmos Általános Iskolájában a Napközi Erzsébet-tábor.
Hétfő kora reggel a táborozó 20 kisdiák már izgatottan várta, hogy elkezdődjön a várva várt...