Fokozott rendőri jelenlét a temetőkben
Az emléknap beköszöntével megszaporodnak a közlekedési szabálysértések, gyakori a gépkocsik feltörése, illetve a tömegközlekedési eszközökön és a temetők körül is megnövekszik a tolvajok jelenléte. Ennek elkerülése érdekében a rendőrség idén is fokozott figyelemmel, és...
Emlékezzünk elődeinkre- a híresekre és a névtelenekre
Gyújtsuk meg az emlékezés kis lángjait és gondoljunk kegyelettel azokra akik már nincsenek közöttünk. Emlékezzünk elődeinkre. A híresekre és a névtelenekre. Azokra, akik az életüket áldozták értünk, és azokra, akik egy életet áldoztak ránk....
In memoriam Rausch Sándor (1957-2021)
Megdöbbenve értesültünk arról, hogy életének 64. évében elhunyt Rausch Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, korábbi alelnöke.
Tevékeny, alkotó munkáját mindig odaadással végezte, a megyében élőket képviselve és javukat szolgálva, tudásával és tapasztalatával segítve a...
A járvány áldozataiért harangoznak, és közös imádságot mondanak a magyarországi keresztény templomokban
A koronavírus-járvány áldozataiért imádkoznak és harangoznak vasárnap délelőtt a magyarországi keresztény templomokban - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) MTI-hez eljuttatott közleményében.
A MEÖT elnöksége és az...
In memoriam dr. Sőreghy András
Dr. Sőreghy András, vagy ahogy a legtöbben ismerték, a „Doktor Úr” 1951-ben született Szegeden. Édesapja nyomdokait követve állatorvosként doktorált, majd dolgozott Baján és Kiskunmajsán is, ahonnan 1980 májusában nevezték ki Kecelre, körzeti állatorvosi tisztség...
„Drága Mari! Elment hát. Repültünk, Mari, repültünk! Isten Önnel!”
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken az MTI-vel.
A Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznőt életének 86. évében,...
In memoriam Kévés Imre (1940-2021)
Megrendítő és mély fájdalommal töltötte el szívünket, hogy 2021. február 8-án eltávozott a földi életből Kévés Imre.
Kévés Imre magyar és sváb származású szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Soltvadkerten, a II. világháború idején. Szülei...
In memoriam Horváth János (1938-2021)
Megrendített és mély fájdalommal töltötte el szívünket, hogy 2021. január 29-én eltávozott a földi életből Horváth János.
Horváth János 1938. május 15-én született Hajóson ( édesapja: Mayer Ferenc, édesanyja Wiedner Erzsébet). Általános iskolai tanulmányait több...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Mondok József, Izsák polgármestere
Éjszaka meghalt Mondok József (1956-2020), Izsák város polgármestere.
Sokan ismerték, szerették. Városépítő munkáját mindenkor becsültem. A család gyászában osztozunk a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum tagjaival, írta meg a tragikus hírt Lezsák Sándor,...
Közkegyelem vagy megtorlás
Kedden este a Nemzeti Gyásznap alkalmából a soltvadkerti hősök terén megemlékezést tartottak a 48-as emlékműnél.
Október 6-án, este a szervező Légrády Andor könyvtáros, helytörténész elmondta, hogy ez már szinte hagyomány náluk. Az emberek között kezd...














