Az U9 és az U11-es korosztályok számára rendeztek Bozsik Tornát Kiskőrösön
A Kiskőrösi LC szervezésében január 14-én, vasárnap a Városi Sportcsarnokban két utánpótlás korosztályban rendeztek Körzet Központi Bozsik Teremtornát. Az említett napon délelőtt az U9-es, délután pedig az U11-es csapatok léptek pályára.
Az U9-es korosztályban a...
Idén is megrendezte népdaléneklési, szavaló-, és képzőművészeti versenyét a KEVI művészetek munkaközössége
A KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum művészetek munkaközössége által szervezett díjátadó ünnepség keretében nyílt kiállítás a képzőművészeti verseny legjobb munkáiból 2024. április 12-én délután, a kiskőrösi Petőfi Emlékmúzeum emeleti...
Mind a négy első helyet elhozták a Kiskőrösi Rendőrkapitányság által delegált gyerekek
Tegnap délelőtt az Úttörténeti Múzeum udvarán rendezték meg a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság által szervezett „Ki a mester két keréken?” illetve a „Kerékpáros Iskola Kupa” vármegyei döntőjét.
A felmenő rendszerű versenyen azok az általános iskolások vehettek...
Húsvéti hagyományőrző napot tartottak Tázláron
A rendezvény nevéhez híven igazi ínyenc élményekben volt részük az odalátogatóknak. Volt ott minden, ami a szem szájnak ingere, hiszen több féle frissen készült süteményt kóstolhattak meg, amiket - nem csak - a helyi...
MÁV: díjmentesen utazhatnak a gyermekek Kajla-útlevéllel az őszi szünetben
Díjmentesen utazhatnak a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain október 23. és november 1. között azok a gyerekek, akik a jegyvásárláskor felmutatják pecsétgyűjtő Kajla-útlevelüket és diákigazolványukat - közölte a MÁV szombaton az...
Gyönyörű ajándékot kapott, aki eljött a Musical Estre
Éva nénitől és tizenöt csodás hangú lánykától gyönyörű ajándékot kapott december 20-án a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermének közönsége. A Keceli Musical Stúdió növendékei a „szívüket osztották szét” a vendégeknek karácsonyi ajándékként.
Már hagyomány...
Angol, élmények, közösség – nyelvi tábor Csengődön
Augusztus második hetében zajlott Csengődön a baptista imaházban a WAFT Alapítvány, a Csengődi Baptista Gyülekezet és az Út a Reményhez Alapítvány által szervezett angol nyelvi tábor. A résztvevő 25 csengődi, akasztói és kiskőrösi gyerek...
Fergeteges hangulat volt a Szücsi Óvoda szülők-nevelők bálján
Fergeteges hangulat a Szücsi Óvoda szülők-nevelők bálján megállapítás nem fedi a valóságot, mert szavakkal visszaadni nehéz, mennyire szuper buli kerekedett november 19-én, szombaton este.
Két év kimaradt, a covid szigorítások miatt nem tudták megrendezni a...
Tanévzáró a Wattay Középiskolában
Június 23-án Wattay Középiskola és Szakiskolában is lezárult a tanév. A himnusz után az évzáró egy verssel kezdődött, majd Fülöpné Horváth Mónika gyakorlati oktatásvezető köszöntötte az iskolát.
Beszédében megdicsérte a jó tanulmányi eredményt elért diákokat...
Elhúzták a pap autóját – Evangélikus gyerektábor volt Bócsán
A bócsaiak erősek és bátrak. No meg ötletesek. Ennek nyomán immár második alkalommal rendeztek evangélikus ifjúsági nyári tábort. A szervezők — Erős Vár Alapítvány — azt ötletelték ki, hogy helyben, a helyi erőkkel, kevesebb...