Így telt a vármegyei önkormányzat napközis táborának első turnusa
Hétfőtől csütörtökig tartott a vármegyei önkormányzat napközis tábora Kecskeméten.
Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.
Hétfőtől csütörtökig tartott a vármegyei önkormányzat napközis tábora Kecskeméten.
Kecskemét A vádlottak az üzemi berendezés megrongálásával mások életét, testi épségét veszélyeztették.
Bócsa Véradási események Bács-Kiskun vármegyében a 30. héten.
Kecskemét Történelemmé nemesedett tárgyakon keresztül adott betekintést a magyar nemzet múltjába Dr. Tomka Gábor.
Kecskemét A gyanú szerint a csoport főként kokaint értékesített Kecskeméten és környékén.
Kecskemét A vádlott az ismerőse cégének nevében,az ő tudta nélkül és adataival magánszemélyek részére felújítási munkákat vállalt.
Császártöltés Véradási események Bács-Kiskun vármegyében a 28. héten.
Kecel Az országúton éjjel cikázva rohangált a közeledő teherautó előtt,ráadásul egy bottal 250 ezer forint kárt okozott benne.
Kecskemét A baleset következtében a munkatárs mellkasa zúzódott.
Kecskemét A nő rágyújtotta alvó élettársára a házat, mert azt képzelte, hogy a férfit démon szállta meg.
Kecskemét Dr. Tóth-Zsámboki Judit kiskőrösi ügyészségi ügyész munkáját Eredményes Munkáért oklevéllel ismerték el.
Kecskemét Bács-Kiskun vármegyei események.
Kecskemét Az eseményt Szabó Sándor tárogatóművész hangszeres előadása színesítette.
Kecskemét Mélyszegénységben élő, kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket szervezett be külföldi szexmunkára.
Kecskemét Együtt a művészetért! Díjátadó Gálán vett részt a Kunság-Szesz Zrt. vezérigazgatója és munkatársai Kecskeméten.
Kecel A keceli vállalkozó jelentős anyagi támogatásával jött létre a Wojtyla Barátság Központ Kecskeméten.
Kalocsa Véradási események - Bács-Kiskun vármegye - 23. hét.
Kecel Két napon keresztül a labdarúgásé, a kézilabdáé és a sakké volt a főszerep Kecelen.