Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Erdőtelken folyamatosan végzik az utak karbantartását, a fejlesztéseknek koránt sincs vége

Erdőtelek sok fejlesztésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, aminek koránt sincs vége. Folyamatosak az újítások, a fejlődés, a karbantartások a lehetőségekhez mérten, hiszen az igények egyre inkább ezt kívánják meg. Nagy népszerűségnek örvend ez a...

Felújított utat adtak át Tázlár-Felsőtelepen

A tegnapi napon ünnepélyes keretek között átadta az újonnan elkészült útszakaszt Bányai Gábor országgyűlési képviselő és  Bán Róbert, Tázlár község polgármestere Tázlár- Felsőtelepen. E kivitelezés a település 2020-ban benyújtott Magyar Falu Program pályázataiból elsőként megvalósuló...

Emlékezés biztonságban – rendőrségi felhívás

Az elkövetkező hetekben a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják majd meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a...

Esőben is bicikliztek a Bagoly bringatúrán

2020. október 30-án este az esős időjárás ellenére elstartolt Kiskőrös központjából a 2. Bagoly bringatúra. Az ORFK-OBB „Látni és látszani 2020” országos rendőrségi kampányához csatlakozott idén is a Trizoli Jótifuti Egyesület, amelynek tagjai között...

Font Sándor tájékoztatott: hamarosan elkezdődik az 53-as út felújítása, fejleszthetik a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőt...

Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője megtartotta éves beszámolóját a képviselő-testületi ülésen tegnap délután Kiskőrösön. A részletes beszámoló során tájékoztatást kaptunk aktuálpolitikai helyzetről, a mezőgazdaságot érintő új törvényről, illetve a kiskőrösi turizmus fejlesztéséről is. A térségben...

Vajon honnan ered a keceli-kőrösi rossz viszony?

Izgalmas részletekre derült fény Kecel múltjával kapcsolatban október 7-én este a helyi művelődési házban. Az Országos Könyvtári Napok keceli programsorozatának keretében Turán István kiskőrösi helytörténész, a Kiskőrösi Települési Értéktári Bizottság elnöke az „Emlékezet Birodalmába” kalauzolta...

Táncoslábú idősek a senior örömtáncban Páhin

Antal Ildikó jóvoltából az idősebb korosztály is lehetőséget kap arra, hogy a táncban örömét lelje. Környékünkön a szenior örömtánc Izsákról indult, de Ildikó egyre több településről kapott felkérést. Páhira látogattam és egy óra erejéig csatlakoztam...

A szüret körforgalma, a körforgalom szüretje

Szerdán délután Domonyi László polgármester vezetésével a kiskőrösi képviselőtestület és a külsős bizottsági tagok vödrökkel, puttonnyal és szüretelőollókkal sorakoztak a körforgalom mellett, hogy a több, mint tíz évvel ezelőtt Ausztriából hozott tőkékről leszüreteljék a...

Új munkahelyek Izsákon – átadták az új baromfitartó telepet

Az Innosped Kft. új, legkorszerűbb technológiával felszerelt baromfitartó telepe a vidékfejlesztési program pályázati forrásából valósulhatott meg. A beruházás teljes értéke 860 millió forint volt, amiből 500 millió a vidékfejlesztési program támogatása és 360 millió...

Médiaháború és politikai befolyásolás a Kunság Rádió kalandos életében – Csányi Józseffel beszélgettünk

Még júniusban döntöttek a kiskőrösi képviselők arról, hogy az önkormányzat megvásárolja a Kunság-Média Nonprofit Kft-t Csányi József ügyvezetőtől. A testületi ülésen Domonyi László polgármester kifejezte abbeli meggyőződését, hogy a lakosság tájékoztatása rendkívül fontos ügy....

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
3.2 ° C
3.2 °
3.2 °
62%
4.2kmh
6%
szo
12 °
vas
14 °
hét
14 °
ked
16 °
sze
12 °

További hírek

error: