Kétszer álltak fel vesztett helyzetből a kiskőrösiek
A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrös LC labdarúgó csapatánál a nyár folyamán kisebb változások voltak a játékoskeretben. Talán a legnagyobb pozitívumként az említhető meg, hogy a tavalyi keret szinte minden játékosa maradt a klubnál.
A...
Ünnepi szentmise a kiskőrösi Szent József Katolikus Templomban
Tegnap az államalapítás ünnepén, ismét szentmisét tartottak a kiskőrösi római katolikus templomban, amelyet Seffer Attila atya celebrált. A misén megjelent és ünnepi beszédet mondott Font Sándor országgyűlési képviselő is, de az ünnepi szentmisén megjelent...
60 liter vért adtak Kiskőrösön
Véradó napot hirdetett meg a Magyar Vöröskereszt Kiskőrösön augusztus 16-17-re a helyi Művelődési Központba. Az említett napokon 9-13 óráig várták a váradókat, hogy segítsenek embertársaikon.
A Magyar Vöröskereszt területi vezetője Sutus Etelka elmondta, hogy az...
Birkózás: Bognár Erika Európa bajnok lett
A kiskőrösi birkózó sport életében soha nem látott sikert ért el Bognár Erika a Kiskőrösi Petőfi Birkózó Klub neveltje. A fiatal versenyző a magyar kadet válogatott tagjaként vett részt a Szarajevóban megrendezett korosztályos Európa...
A II. bojlis kupán 248,4 kg halat fogtak
Második alkalommal került megrendezésre a Kiskőrös határában található Ökördi Szigetes-tavon a bojlis horgászverseny. Idén már rendeztek itt egy versenyt 10 csapat részvételével, most pedig 7 csapat mérte össze erejét.
A két főből álló csapatok az...
IV. Nemzetközi Grafikai Alkotótábor kiállítása
Idén is megrendezésre került a Nemzetközi Grafikai Alkotótábor. A tábor helyszíne a Kiskőrösi "SZÓ-LA-M" Alapfokú Művészeti Iskola grafikai terme volt.
A táborban főként tehetséges fiatalok vettek részt. Meghívással tudtak részt venni a táborban. A zárókiállítás augusztus 10-én,...
Megemlékeztek Petőfi Sándor halálának 168. évfordulóján – KÉPEK
Képek az ünnepélyes megemlékezésről Petőfi Sándor halálának évfordulóján Kiskőrösön, a Petőfi szülőháznál.
Semmibe veszik a KRESZ szabályait a piacnál
Már több lakossági fórumon és egyéb helyen is téma volt a kiskőrösi piacnál tapasztalható közlekedési kihágások sorozata. Piaci napokon itt egyesek semmibe veszik a „behajtani tilos!” vagy a „megállni tilos!” táblák jelzéseit, de az...
A Continental Singers lépett föl pénteken Kiskőrösön
Július 28-án sok év után ismét Kiskőrösre látogatott a Magyar Continental Singers Contini csoportja. A csapat különlegessége, hogy az ország több pontjáról szerveződtek egy csapattá és egy miskolci próbatábor után egy hétig turnéznak. A...
Díszes kerítést kapott az 1956-os kopjafa emlékmű
A napokban került kiépítésre Kiskőrösön egy díszes kis kerítés az 1956-os kopjafa emlékmű körül. A városközpont rekonstrukciós munkálatok idején felújították az OTP Bank előtti park területét is, így az 1956-os kopjafa emlékmű környezete is...