Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Közélet

Közélet

A vira.hu Közélet rovata a legfrissebb információkkal.

Több pénz jut a családokra

Minden eddiginél több forrás jut a jövő évi költségvetésben a családok támogatására - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán. Novák Katalin elmondta, egyetlen családi támogatást...

Már több, mint 20 ezren vesznek részt a nyári diákmunka programban

Már több mint 20 ezren vesznek részt a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka programban, akiknek a száma augusztus végére meghaladhatja a 30 ezret is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Közölte, a nagy érdeklődésre való tekintettel...

Novemberben érkezik a nyugdíjprémium, az intézkedés 2,5 millió embert érint

November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel. Mint írták, a nyugdíjprémiumot a bankszámlával rendelkező ügyfelek november...

Átvette megbízólevelét Font Sándor, térségünk újra megválasztott országgyűlési képviselője

Az április 3-i országgyűlési képviselőválasztáson leadott szavazatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a választás eredményes és immáron jogerős. Ennek jegyében ünnepélyes keretek között adták át a kalocsai polgármesteri hivatal dísztermében a megbízólevelet Font Sándornak, a...

Rászoruló diákok javára indít akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel hetedszer hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására. Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs vezetője a gyűjtést elindító csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az akció célja, hogy még ebben a hónapban...

Pályázatokról és egyéb, költségvetést érintő kérdésekről is döntöttek Kecelen

2023. március 29-én tartotta soron következő testületi ülését Kecel Város Képviselő-testülete, akik öt napirendi pontról egyeztettek. 1.napirendi pont volt: Pályázat benyújtása a „Helyi és Térségi turizmusfejlesztés” elnevezésű TOP-Plusz-1.1.3-21 azonosítószámú felhívásra A közúton és a megyén keresztül...

Agrárminisztérium: kibővül a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés

Az élelmiszerlánc minden ágára kiterjedő nyári ellenőrzés új célterületekkel bővül, így mostantól egészen augusztus 20-ig az eddigieknél több terméket, rendezvényt és árusítóhelyet vizsgálnak. Az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint fokozottan ellenőrzik az időszakos zöldség- és gyümölcsárusító...

Beszámoló az Éghajlatváltozási Platform negyedéves üléséről

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat „Éghajlatváltozásra adott innovatív válaszok Bács-Kiskun megyében” című, KEHOP-1.2.0-15-2016-00014 azonosítószámú projektjének fő célkitűzése a Bács-Kiskun Megyei Klímastratégia megalkotása. A stratégia a megyei szintű hatásmérséklési és adaptációs tervek kialakítása mellett, keretet ad...

Ellenben ha igent mondtok, az legyen igen…

A szó sok mindenre képes. És azt is tudjuk, hogy ami elhagyja az ember száját, az nem mindig jó. Néha sértő, néha meg nem tudjunk, mit kezdjünk vele. Legalábbis mi azt gondoljuk… Aztán ott...

Éjfélkor lejárt az szja-bevallás jóváhagyási határideje

Kedd éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető felületen - hívta fel...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
15.5 ° C
15.5 °
14.4 °
95%
3.2kmh
100%
csü
18 °
pén
17 °
szo
18 °
vas
21 °
hét
12 °

További hírek