Új állandó kiállítások nyílnak Petőfi születésének 200. évfordulójára
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum a Petőfi 200 Emlékévre két új állandó tárlatot hozott létre. A „Költőnek szült anyám” című kiállítás Petőfi felújított szülőházában, a „7 év” című kiállítás az emlékmúzeum épületében kapott helyet.
Petőfi...
A Kőrisfa Óvodában debütált a Futrinka Társulat
2022. október 05-én a kiskőrösi Kőrisfa Óvodában rendhagyó „színházi” előadást tartottak az apróságoknak.
Mivel a közelmúltban – szeptember 30-án – volt a Magyar Népmese Napja, – ami egyben nagy mesemondónk, Benedek Elek születésnapja is...
Digitális Várostörténeti Túraútvonalon keresztül ismerhetjük meg Kiskőrös nevezetességeit
Október 14-től a Petőfi Ünnep első napjától járhatjuk végig a Várostörténeti Túraútvonalat Kiskőrös központjában. Az újabb látványosság kapcsolódik egy másik jeles alkalomhoz is, hiszen Kiskőrös idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját. Így nem csak...
Kecelen adott koncertet a Romengo
A keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésének köszönhetően a Köszönjük Magyarország! program keretében Kecelen adott koncertet a Romengo, a Cigány Hangok és a Romanimo énekesnője és gitárosa, Lakatos Mónika és Rostás Mihály „Mazsi”.
Mónika...
Petőfi Ünnep – emlékműavatás köré szervezték a háromnapos kulturális rendezvénysorozatot Kiskőrösön
Még 2021-ben nyilvánította Magyarország Kormánya Történelmi emlékhellyé Petőfi Sándor szülőházát, amely státusz elnyerése mellé egy díszes oszlopot, úgynevezett sztélét is adományozott a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a városnak. A sztélét néhány héttel ezelőtt már...
A „fekete” 66 árnyalata – Kávézzunk másképp…
2022. szeptember 29-én 17:00 órai kezdettel, a Kávé világnapja alkalmából került megrendezésre a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban A „fekete” 66 árnyalata elnevezésű rendezvény.
Az esemény a Petőfi Sándor Városi Könyvtár és a Művelődési Központ...
Mária főhadnagy – színházi előadás is lesz az ünnepi hétvégén Kiskőrösön
Október 14-én este ismét egy népszerű operett előadással várják az érdeklődőket a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
Petőfi Ünnep néven mutatták be a tegnapi kiskőrösi képviselő-testületi ülésen az október 14-16. közötti hétvégére tervezett kulturális programsorozatot, melyet...
„Az Év Tájháza 2022” cím várományosa a kiskőrösi Szlovák Tájház
A Magyarországi Tájházak Szövetsége – alapítóinak szándékát szem előtt tartva – a kárpát-medencei tájház-mozgalom népszerűsítése, értékeinek szélesebb körű megismertetése és a gyűjteményeket létrehozó, ápoló, gyarapító személyek áldozatos tevékenységének elismertetése érdekében kétévente meghirdeti az „Év...
Szendrey Júlia-napot tartottak Kiskőrösön
Az Országos Petőfi Sándor Társaság, Kiskőrös Város Önkormányzata, valamint a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében szeptember 9-én Kiskőrösön Szedrey Júlia-napra várták az az érdeklődőket. A program kiemelt eseménye volt az új helyre áthelyezett Szendrey...
Méltó megemlékezést tartottak Petőfi Sándor szülővárosában a költő halálának 173. évfordulójáról
160 évvel ezelőtt került sor a világon az első köztéri Petőfi Sándor szobor avatására, melyre augusztus 2-án, este 19 órakor emlékeztek meg Kiskőrös lakói a hagyományokhoz híven, egy megemlékezési ünnepség keretein belül. Mindemellett Petőfi...














