Véget ért a kiskőrösi amatőrök küzdelemsorozata
Az elmúlt hétvégén befejeződött a Kiskőrösi Amatőr Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokság idei küzdelemsorozata. Összesen 15 csapat küzdött meg egymással a bajnoki pontokért és a helyezésekért.
Az alapszakasz után kialakult a mezőny alsó és felsőháza, ahol a...
Nemzetközi és hazai versenyeken birkóztak a kiskőrösiek
A kiskőrösi birkózók az elmúlt hetekben öt versenyen küzdöttek ellenfeleikkel. A hazai megmérettetéseken kívül nemzetközi porondon is helytálltak a versenyzők.
A fiatalok edzője Tóth Mátyás elmondta, hogy Bognár Erika Svédországban szerepelt a magyar válogatott színeiben....
Soltvadkerti Sakknapok
Hagyományteremtő célzattal rendezte meg első alkalommal a Soltvadkerti TE sakk szakosztálya a Soltvadkerti Sakknapok elnevezésű versenyét. A várakozás felüli létszámban, összesen 74-en jöttek el a megmérettetésre, hogy a különböző kategóriákban összemérjék sakk tudásukat.
A szervezők...
Családi Sportnap Kecelen
Március 6-án immár 13. alkalommal rendezték meg Kecelen a Családi Sportnapot.
Idén 7 lelkes csapat indult el a megmérettetésen. Volt akik már hosszú évek óta mindig a rendezvény részesei, de új családok is neveztek.
Családok:
1. Manó...
Tájfutó verseny Kaskantyún
A Boróka Kupa elnevezésű nemzetközi tájfutó versenyt évente kétszer rendezi meg a Kalocsai SE tájfutó szakosztálya és a Hegyisport Szentendre Egyesület. Tavasszal a verseny szezon kezdete előtt, illetve ősszel a versenyszezon után. A kiskunsági...
Birkózó Diákolimpia Soltvadkerten
A Birkózó Diákolimpia döntője, diák I (12-13 éves) és Serdülő(14-15) korcsoportban Soltvadkerten került megrendezésre március 3-4-én.
Az elődöntő során 5 soltvadkerti birkózó jutott be a pénteki döntőbe, de helyezést nem értek el ott:
Gangl Zétény 38...
Véget ért a teremfoci bajnokság Akasztón
Vacsorával egybekötött ünnepélyes díjkiosztóval zárult az akasztói VIII. DiAngelo Teremfoci Bajnokság 2016/2017-es küzdelemsorozata. A mostani szezonban 8 csapat küzdött meg egymással a bajnoki helyezésekért.
Az együttesek kétfordulós, körmérkőzéses rendszerben léptek pályára. A bajnokság főszervezője Borsik...
Kiütéses soltvadkerti győzelem a szomszédvári örökrangadón
Soltvadkerti TE-Kiskőrös LC 6-1 (4-0)
A térségben az egyik legnagyobb várakozás előzi meg minden szezonban a Soltvadkert és a Kiskőrös csapatainak labdarúgó mérkőzését. Most is szép számú érdeklődő gyűlt össze a soltvadkerti műfüves labdarúgópálya szélénél,...
18 gólos győzelmet arattak a kiskőrösi férfi kézisek
Két mérkőzésen van túl az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata. Az együttes a tavasz szezont idegenben kezdte, majd az elmúlt hétvégén a fiúk már hazai környezetben léptek pályára.
A tavaszi rajt nem...
Bronzérmes kiskőrösiek a Holló Kupán
Az idén 31. alkalommal került megrendezésre a kiskőrösi sportcsarnokban a Holló János Emléktorna. A legnagyobb hagyományokkal rendelkező kiskőrösi teremlabdarúgó tornán 6 csapat mérte össze erejét.
A serdülő korosztályt képviselő együttesek előbb két csoportban küzdöttek meg...














