Méltóságteljes ünnepséggel emlékeztek meg Tázláron államalapító Szent Istvánról
Tázláron augusztus 20-án délelőtt, az államalapítás és az új kenyér ünnepén tartottak megemlékezést a központi park esőbeállójánál.
A település lakói közösen idézték fel Szent István király örökségét, a keresztény magyar állam alapjait, valamint az új...
Kíméletlen mészárlás nyomaira bukkantak a szakemberek a Bács-Kiskun megyei település határában
„Láttam a végtelen sok kunt és tatárt…”
Régészeti tervásatás kezdődött meg ez év szeptemberében Tázlár-Templomhegyen.
A kutatási program fő mottója a címben szereplő Rogerius idézet is lehetne, hiszen a fő cél – az ikonikusnak számító lelőhelyen...
Telt házas sikerrel zárult a 3. TFESZT Tázláron!
Augusztus első hétvégéjén került megrendezésre a 3. TFESZT, a Tázlári Fiatalokért Egyesület saját szervezésű, szabadtéri nyári rendezvénye. Az esemény neve – TFESZT – az Egyesület nevének rövidítésére utal, és immár harmadik alkalommal valósult meg,...
Hagyományt teremtett a II. TFE Bál – összefogás, jó hangulat és jótékony célok Tázláron
A Tázlári Fiatalokért Egyesület második alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját április 12-én, amelynek ismét a Tázlári Általános Iskola tornaterme adott otthont. A rendezvényen közel 300 vendég és 35 technikai segítő vett részt, akik együtt...
Jótékonysági Szilveszteri Bál Tázláron – Egy közösségi összefogás sikere
Az év utolsó napjának vidám megünneplése nem a modern időkben, hanem a polgári korban vált szélesebb körben szokássá. A kulturált és jól szervezett szilveszterek, amelyekbe a helyi társadalom egyre nagyobb része kapcsolódott be, a...
Tázláron idén is vidám hangulatban vonultak a szüreti menet tagjai
Október 4-én ismét megtartották a hagyományos Tázlári Szüreti Felvonulást, amely már reggel 8 órakor zenés ébresztővel indult. A falu utcáiban Tóth Csaba alpolgármester hívta a lakókat a nap eseményeire, miközben a hangulatról Major Péter,...
Jótékonysági bál a koraszülöttekért – újra összefogott Tázlár közössége
2025. november 22-én este ismét megtelt a Tázlári Közösségi Színtér nagyterme, ahol immár hagyományosan rendezték meg a Koraszülöttekért szervezett jótékonysági bált. A rendezvény a tavalyi évhez hasonlóan idén is sokakat megmozgatott, hiszen a cél...
Egy felejthetetlen éjszaka, azaz Lovas Bál Tázláron
Fergeteges bállal indult a március az elmúlt szombat este.
A Tázlári Közösségi Színtér nagyterme ünnepi díszbe öltözött, hogy otthont adjon a település egyik legjobban várt eseményének, a hagyományos Lovas Bálnak.
Az eseményre érkező vendégeket welcome drink,...
Szülők-nevelők farsangi bálja Tázláron
A farsangi bál remek alkalom arra, hogy kiszakadjunk a hétköznapi rutinból, vidám hangulatban töltsünk el egy estét, és megéljük a hagyományok varázsát. A közös tánc, nevetés és ünneplés erősíti a közösségi összetartozást, és felejthetetlen...
Szörnyű kutyatámadás történt Tázláron
Egy asszonyt támadott meg egy nagytestű kutya Tázláron a Kecskeméti utcában szeptember 24-én, szombaton reggel. Helybéliek elmondták, a nő éppen a falu központja felé tartott kerékpárral, amikor a kutya rárontott és lerántotta az útra....














