Újjáalakult a családkutató helyi csoport Bács-Kiskun megyében
A Magyar Családtörténet-kutató Egyesület (MACSE) szervezésében egy önállóan működő családkutató csoport alakult újjá Bács-Kiskun megyében. A csoport célja, hogy összefogja a megyében élő, a családtörténeti kutatás iránt érdeklődő személyeket.
A helyi családkutató csoport a működését...
Az izsáki hősi emlékmű rövid históriája
Izsákon 1924-ben építették a városközpontban álló I. világháborús emlékművet, melynek oldalán márványtáblák őrzik a 259 izsáki hősi halott nevét.
Az avató ünnepség augusztus 24-én volt, amelyen megjelent a Habsburg ház magyar ágának tagja, József...
15 éve a helytörténet szolgálatában – beszélgetés Légrády Andorral
Sokak fülében ismerősen csenghet Légrády Andor neve, aki immáron 15 éve dolgozik elszántan Soltvadkert helytörténetének összegyűjtésén, bővítésén. Nagyapja szerettette meg vele a történelmet, aki gyakran mesélt unokáinak kalandos életéről. Andor már kisgyermekként tudta, hogy...
Akár négy millió forint is nyerhető a 2021 Hungarikum pályázaton
A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésének támogatására; települési, tájegységi értéktárak létrehozásának segítésére; valamint a Kárpát-medencei hagyományos öltözet-kultúra továbbörökítésére megjelent az idei évi hungarikum pályázat 930 millió Ft keretösszeggel. Mindhárom célterületnél működési...
Csengőd története képekben az 1910-es évektől
Településünk történetéből mutatunk be fényképeket, ezzel is emlékezve az alapítókra és községünk lakóira, akik építették, fejlesztették, szépítették, gondozták szűkebb hazánkat.
A falu egyik legismertebb épülete. Az 1920-as években lakóháznak építtette Bakos Géza. Jelenleg a Községháza...
Tabdi retró: a község változásai az elmúlt 70 évben
Retró Tabdi életérzés a javából – a Tabdi Faluház Helytörténeti Gyűjteményéből válogatva, melynek összeállításában Picard Tünde, a Faluház vezetője volt segítségemre.
A helytörténeti gyűjtemény anyaga hosszú évek alatt gyűlt össze a lakosok felajánlásainak, kutatómunkájának, visszaemlékezéseinek...
Kiskőrös retró: a központ változásai a 20. században
Retró Kiskőrös életérzés a javából, a Petőfi Sándor Városi Könyvtár - Helytörténeti Gyűjteményéből válogatva.
Időutazás Turán István helytörténész összeállításában.
A mai Petőfi tér a századelőn bizony még korántsem parkként, hanem piactérként funkcionált, ahogyan az a képen...
Egy újabb fontos évforduló idén – 30 éve alakult meg a rendszerváltás utáni első...
Az 1980-as években nagymértékű változások indultak el világszerte. Ezek a változások olyan folyamatokat indítottak el Magyarországon is, amelyek végül egy teljesen más társadalmi és politikai rendszer irányába mozdították el az országot, mely többek között...
’56 áldozataira emlékeztek a Kopjafánál
Idén 64 éve, hogy leverték a szovjetek az 1956. október 23-án kitört forradalmat, melynek emlékére 2013 óta gyásznapként tekintünk.
Kiskőrösön erről, és az áldozatokról emlékeztek meg a Kopjafa előtt november 4-én, este 18 órakor.
A Himnusz...
Nemzeti gyásznap – 1956-os forradalom és szabadságharc november 4 -ei leverésére emlékezünk
Kiskőrös város atyái ma 18 órakor gyertyát gyújtanak az 1956-os kopjafa emlékműnél, ezzel emlékezve a nemzeti gyásznapra és tisztelegve 1956. november 4-ei forradalom leverésének áldozataira.
1956. november 4-én a kommunizmus az igazi arcát mutatta meg....














