Karácsony kívül és belül – advent harmadik vasárnapja előtt
Jó néhány évvel ezelőtt az apukám készítette a nyitókép bal oldalán látható adventi koszorút. Nem éppen hagyományos. A jobb oldalit három héttel ezelőtt vásároltam. Éppúgy nem hagyományos, hiszen nem is kerek.
Ha végignézek az életemen,...
Bemutatjuk “Hőseinket”
Mint előző cikkünkben megtudhatták, elindult az „Egy apró lépés” II. Országos Plakátkampánya.
Varga Csaba, Kis-Szabó Tímea és Fiszter-Oláh Ilona összefogása most három kis hős első lépéseit, életét szeretné megkönnyíteni. Ehhez keresnek 300 olyan települést,...
– Jolán néni adventi üzenete –
Advent második vasárnapja előtt
Tegnap az egyik pékségben vásároltam. Az előttem érkező férfi ajtónyitására az ablakban kucorgó Mikulás-figura élénk hangon emlékeztetett az örökbecsű decemberi igazságra, miszerint: jingle bells, jingle bells. A fiatalember kissé megijedt a...
Pék Henrietta óriás adventi kalendáriuma jótettre buzdítja a gyerekeket
A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola alsó tagozatos gyerekeit reggelente egy óriási, kézzel készített, minden napra izgalmas feladatot rejtő adventi naptár várja.
Ezt a hatalmas csodát az iskola egyik kreativitással megáldott pedagógia asszisztense, Pék...
A Kiskőrösi Óvodák jótékonysági akciója
Második alkalommal tette le a voksát a jótékonykodás mellett a Kiskőrösi Óvodák Mohácsi Utcai Tagóvodája. Első körben téli kabátokat és kis csizmákat gyűjtöttek - ezek az adományok már szétosztásra is kerültek -, hiszen azt...
Advent első vasárnapja előtt
Van előttünk négy hét. Néha úgy tűnik, az év legkedvesebb időszaka. Néha pedig úgy, már a kezdetén a végét várjuk. Akárhogy is, holnap meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún.
Ami lehet, hogy már nem...
Hőseink emlékére is gyújtottak gyertyát Kecelen
November elseje, halottak napja. „Ezen a napon a Katolikus Egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.”
Ezekben a napokban sokan felkeresik a temetőket, ha egész évben nem...
Az elveszített „jobbik rész” – Laci atya üzenete mindannyiunknak
„Akit megérint a Szeretet, az változni kezd. Bűnbánatot tart és még nagyobb szeretettel válaszol a szeretetre!” - olvashattuk „Laci atya” napi üzenetét a Facebook-on, 2019. szeptember 23-án.
Kecelre látogatott a sokak által Laci atyaként tisztelt...
Csendes tüntetés az állatkínzás ellen
Az elmúlt években napvilágot látott állatkínzások miatt vált szükségessé, hogy szigorítsák az állatvédelmi törvényt. A legszigorúbb esetekben is csak felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki a bíróságok.
A kialakult helyzet miatt volt a hétvégén, Kiskőrösön két csendes...
Ifj. Szentpéteri Attila – A bor olyan, mint egy gyermek
A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a...














