Végéhez ért a XV. Bács-Trophy Bajnokság
Soltvadkerten jellemzően homokos útvonal és speciál szakaszok várták az ide érkező versenyzőket. A péntek esti rajtra megérkező eső ezen könnyített, nem volt poros az útvonal, viszont - a versenyzők elmondása alapján - a speciál...
Ezúttal is a pörkölt vitte a prímet
Idén 15. alkalommal rendezték meg Bócsán a főzőversenyt Dudás Lajos emlékére. A versenyzők ebben az évben ismét rekord létszámmal jelentkeztek -összesen 19-en- az elmúlt hét péntekén, akik már kora délelőtt kipakoltak a Parkerdőbe és...
Új csapatot kellett építeni az U15-ös kiskőrösi női labdarúgóknál
A Kiskőrösi LC csapatai közül az U15-ös lányok alkotják a közvetlen utánpótlását a megyei I. osztályban szereplő felnőtt női együttesnek. A csapatból voltak már olyan fiatalok, akik ősszel a felnőttek között is több alkalommal...
5 ország 4 nemzet jégkorong tornája Kiskőrösön
Március első hétvégéjén a Kiskőrösi "Rajz Attila" Jégpályán a HC Kiskőrös rendezésében zajlott a VII. Classic Winter jégkorongtorna. A résztvevő 10 csapat, 5 ország és 4 nemzet képviseletében jelent meg.
Szekeres Károly, a HC Kiskőrös...
Ezek lettek Bács-Kiskun megye legszebb piacai
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által meghirdetett "Legszebb piac" versenyen, első helyen végzett Kiskunfélegyháza.
A verseny már csak ilyen. Csak egy első lehet, ami nem jelenti azt, hogy a mögötte sorakozók kevésbé jók. Egy online szavazásnál...
A Soltvadkerti TE nyerte a helyi férfi kézisek rangadóját
A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban két soltvadkerti csapat is szerepel. Az együttesek március 9-én mérkőztek meg egymással, amely találkozó egyben a felújított soltvadkerti sportcsarnok pályaavatója is volt, hiszen ez volt az első...
Soltvadkert is nyerő
Kiválasztották a magyarországi németek legjobb borait
Több mint 700 nedűt értékeltek a Magyarországi Németek Országos Borversenyén, melyet Mecseknádasdon tartottak meg. Az április végén rendezett borversenyen baji, szekszárdi és soproni pincészetek nyerték el a Magyarországi Németek...
Szelfi-versenyt hirdetett a János Vitéz Látogatóközpont
Kiskőrösön a János Vitéz Látogatóközpont korszerű technikai megoldásokkal, tabletes vezetéssel mutatja be Petőfi Sándor elbeszélő költeményét, segítve ezzel a tanulás élményszerűvé válását, mellyel a fiatalabb korosztály kulturális és irodalmi értékek iránti érdeklődése is könnyen...
Országos bajnoki címet szerzett a kiskőrösi sportlövő
A Precíziós Puska Nagytávolságú Országos Bajnokság az Ötfegyver Kupa Sportlövész Egyesület szervezésében, a hántai Shooting Farmon került lebonyolításra.
Remekül sikerült a rendezvény. Az idei évben rekordot döntött a nevezők száma. Kiváló lövők mérték össze tudásukat,...
A királyi udvar előkelő rangjait nyerhették el a legügyesebb mesemondók
A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskolában a hagyományosan évente megrendezésre kerülő mesemondó versenyt - 2 év szünet után - 2022. április 25-én rendhagyó formában rendezték meg. A versenyző gyerekeket Meseország uralkodója, Bergengóc király...