A Soltvadkerti TE nyerte a helyi férfi kézisek rangadóját
A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban két soltvadkerti csapat is szerepel. Az együttesek március 9-én mérkőztek meg egymással, amely találkozó egyben a felújított soltvadkerti sportcsarnok pályaavatója is volt, hiszen ez volt az első...
Az izsáki fiú kézisek jutottak a vármegyei diákolimpia döntőjébe
A diákolimpia fiú kézilabda III. korcsoportjának területi küzdelmeiben egy kiskőrösi, izsáki és keceli csapat küzdött meg egymással. Az együttesek három teljes fordulót játszottak egymással körmérkőzéses formában, melyek végén az első helyezett juthatott a vármegyei...
Diákolimpia 9. helyezettek lettek a KEVI labdarúgói
Az idei tanév Futsal Diákolimpia selejtezői már októberben elkezdődtek. Az országos döntőbe való bejutáshoz 3 körzeti, 1 területi, 1 megyei és végül 1 országos elődöntőt kellett sikerrel teljesíteni a résztvevőknek. Ilyen fordulók után harcolta...
Beszédes rajzok készültek a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában
A Kiskőrösi Bem József Általános Iskolában, ebben a tanévben is megrendezésre került a járási rajzverseny, melyre 8 általános iskola tanulói összesen 182 db rajzot készítettek. A gyerekek nagyon szép, ötletgazdag, kreatív alkotást készítettek. Korcsoportonként...
Kikaptak a soltvadkerti kézisek a kalocsai gárdától
A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban szereplő Soltvadkerti TE csapata nincs könnyű helyzetben ebben az évadban, hiszen a helyi sportcsarnok felújítása miatt hátráltatva volt az edzések megtartása és hazai mérkőzéseket sem játszhattak még...
Kétgólos győzelmet arattak a kiskőrösi labdarúgók a kecskemétiek ellen
A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC együttese a tavaszi szezont Kalocsán kezdte, ahol a fiúk 1-1-es döntetlent játszottak. Az együttes ezt követően március 3-án hazai környezetben lépett pályára bajnoki mérkőzésen.
A kiskőrösiek...
34. alkalommal került megrendezésre a Levelész-Matekész verseny
Idén már 34. alkalommal rendezte meg a KEVI matematika munkaközössége a Levelész-Matekész levelezős matematika versenyét a 6., 7. és 8. osztályos diákok részére, melynek díjátadó ünnepségét 2024. február 29-én tartottak a János Vitéz Látogató...
Küzdelmes mérkőzésen osztozott meg a pontokon az Akasztó és a Harta
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 17. fordulójában az Akasztó a Harta együttesét fogadta. Mindkét csapat győzelemmel kezdte a tavaszi szezont. Ez a találkozó mindig rangadónak számít, akár hol is állnak a csapatok a...
Rekordszámú szavalóval rendezték meg hatodik alkalommal a Szerencsés Teri Emlékversenyt
Tegnap délelőtt 9 órai kezdettel, immár hatodik alkalommal rendezték meg a Szerencsés Teri Emlékversenyt a Kiskőrösi EGYMI-ben, melyre rekordszámú nevezés érkezett a térség 24 intézményéből. Az idei eseményt is megtisztelte jelenlétével és közreműködésével Radicsné...
Visszavágtak a 18 gólos vereségért a nagyatádiaknak a kiskőrösi U20-as fiú kézisek
A Kiskőrösi KSK utánpótlás gárdái közül az U20-as csapat a korosztályos országos bajnokság III. osztályának „D” csoportjában szerepel. Az együttes a bajnokságban erős középcsapatnak számít és még elérhető közelségben van a dobogó is.
A kiskőrösi...














