Tanévzáró szentmise a kiskőrösi katolikusoknál
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a tanítási év befejeztét követően tanévzáró szentmisére várták a gyermeket a kiskőrösi katolikus templomba. A vasárnap 9 órai kezdettel megtartott szentmisére megtelt Isten háza.
Szép számban voltak jelen a misén...
Június 23-án újra Múzeumok Éjszakája Kiskőrösön!
A Kiskőrös története című könyv a helyszínen is vásárolható lesz, szerzői pedig délután beszélgetnek a könyvről és dedikálják is az érdeklődőknek a Szlovák Tájházban.
Magyarországon 2003-óta rendezik meg évente a Múzeumok Éjszakája című rendezvénysorozatot, egy...
Továbbra is népszerű kirándulóhely az iskolások körében a János Vitéz Látogatóközpont
Az április 15-e és június 15-e közötti időszakban hagyományosan az osztálykirándulásoké a főszerep az iskolákban. Ilyenkor már minden tanárnő és tanár úr igyekszik egy kis lazaságot is csempészni a vége felé járó tanévbe, egyre...
Szívem kertje-megjelent Supka Éva verseskötete
Szívem kertje címmel jelent meg Supka Éva, a Kiskőrös Városért Alapítvány kuratóriumi elnökének, a Vadkerti újság főszerkesztőjének első verseskötete. Első alkalommal Soltvadkerten debütált június 1-jén, mivel főmecénásai a város és a művelődési ház voltak....
Csendesnap a KEVI-ben
A kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Középiskolában a tanév végén Csendesnapot tartottak. A középiskola minden diákja és a pedagógusok is részt vettek a nagyon mozgalmas műhelymunkákban.
A napot a reggeli áhitat nyitotta meg,...
A Petőfis kézisek a Veszprémmel is felvették a versenyt
Nagyszerű eredményeket ért el a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskola IV. korcsoportos fiú kézilabda csapata az idei szezonban. A fiatalok az Országos Gyermekbajnokságot megnyerték a diákolimpia országos elődöntőjében pedig a harmadik helyen végeztek.
A...
DÖK nap a KEVI középiskolájában
A tanév végén diákönkormányzati napot tartottak a kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Gimnáziumban és Középiskolában. A nap folyamán sport, ügyességi és szellemi feladatok várták a fiatalokat a különböző helyszíneken.
A programok a sportcsarnokban kezdődtek a kispályás...
Gólya Road Show Kiskőrösön és Akasztón
Idén június 16-án negyedik alkalommal került megrendezésre Kirtyán Tamás szervezésével, a 7. számú Bács-Kiskun megyei csoport keretein belül a Gólya Road Show Kiskőrösön és Akasztón. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) minden évben,...
Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek Kiskőrösön
Az 1956-os forradalom miniszterelnökét, Nagy Imrét 58’-ban végezték ki egy koncepciós pert követően. A kivégzése titokban történt, eltemetve az Országos Börtön sétálóudvarán volt, de ezekről csak a beavatottak tudhattak. Két és fél évvel később,...
Drukkerek a szabadban
VB, mint….
Kinek mi jut eszébe erről a rövidítésről?
Úgy gondolom, hogy akik június 15-én a Fröccs teraszon este 8-kor összegyűltünk, egyöntetűen úgy folytatnánk, hogy… világbajnokság.
Elkezdődött 4 év után ismét, a 21. világbajnokságnak most Oroszország...